Huawei telefonja van? Itt a lista, melyik mobil használói örülhetnek
Kiadta frissítési listáját a Huawei. A felsorolásból kiderül, melyik modellekre érkezik meg a gyártó felhasználói felületének új funkciókkal is kecsegtető friss verziója.
Kiadta frissítési listáját a Huawei. A felsorolásból kiderül, melyik modellekre érkezik meg a gyártó felhasználói felületének új funkciókkal is kecsegtető friss verziója.
Tarlós István évek óta szerette volna elérni, most mégis a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat vághat bele a budapesti parkolási rendszer egységesítésébe. Ehhez első körben kormányzati jóváhagyásra sem lesz szükség, hiszen a bevételek a kerületeknél maradnak, az autósok viszont akár ingyen parkolhatnak az első negyed órában, majd sávosan emelkednének a díjak. Azt a főváros is elismeri: a felülvizsgálat után bizonyos helyeken többet kell majd fizetni a parkolásért.
A családi vállalkozás újfajta módon hasznosítja újra az autóalkatrészeket, feszültség levezetésképp pedig autóroncsokat is lehet zúzni náluk.
Megkegyelmezett a platánnak a beruházó.
Húsz-harmincmilliárdosra taksálta a hídfelújítás költségeit a főpolgármester.
Árad a romániai folyók zöme, a Temes több helyen is átszakította a gátat, Nándorhegynél pedig helikopterrel kellett kimenteni embereket. A meteorológia további heves esőket jósol.
Egy Martin Luther King nevén gúnyolódó rasszista képhez kommentált pozitívan a miniszteri biztos Facebook-oldalának kezelője.
A Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia a legtöbb feladatot a belügyminiszternek adja.
A hvg.hu értesülése szerint ez az oka annak, hogy a szokással ellentétben nem jelent meg a parlament honlapján a jövő heti napirendi javaslat.
A Timecraft névre keresztelt mesterséges intelligencia elemezte, hogy a timelapse videók alapján hogyan készül egy festmény, majd a látottak alapján megpróbálta újra megalkotni azokat.
Figyelmeztették és megbírságolták a székesfehérvári kórházat, aminek igazgatóját áprilisban váltotta le azonnali hatállyal Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. A kórház a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint áthágta a az infekciókontrollra vonatkozó előírást is, de ennél bővebbet nem közöltek.
Irán a héten szintén bombatámadást hajtott végre Irak kurd területei ellen.
A belföldi turizmust szeretné támogatni a MÁV a vonatszolgáltatás javításával. A Balatonhoz több vonat is indul a hétvégétől, de más turisztikailag fontos térség – például az őrség több települése – egyelőre vasúti kapcsolat nélkül marad.
A Kis kedvencek és híres gazdáik című könyv világhírű tudósok, képzőművészek és írók házi kedvenceit mutatja be. A cikksorozat első részben három páros mutatunk be.
Újabb ütős csomagot állított össze az akciós játékpakkjairól ismert Humble Bundle. Vásárlásukkal ezúttal a faji kirekesztés elleni küzdelmet támogathatják a felhasználók.
Mi történik, ha valaki olyanra vágyunk, akire nem lenne szabad? Hogyan dönt romba életeket egyetlen ember megszállottsága? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájában. Az Örkény Színház 2011-ben bemutatott előadásáról – amely mostantól online is elérhető – a rendezőt, Mácsai Pált kérdeztük.
Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 11. rész.