Vizsgálódott az NNK is, de továbbra sem derül ki, miért rúgták ki a fehérvári kórházigazgatót

Figyelmeztették és megbírságolták a székesfehérvári kórházat, aminek igazgatóját áprilisban váltotta le azonnali hatállyal Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. A kórház a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint áthágta a az infekciókontrollra vonatkozó előírást is, de ennél bővebbet nem közöltek.

  • MTI MTI
Vizsgálódott az NNK is, de továbbra sem derül ki, miért rúgták ki a fehérvári kórházigazgatót

Figyelmeztetést és egészségügyi bírságot kapott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK). Erről az NNK számolt be pénteken. A kórház megsértette az infekciókontrollra vonatkozó előírást, és késve tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének - állapította meg a központ a helyben kialakult járvány közigazgatási eljárásban történt kivizsgálása során.

A kórház korábbi főigazgatóját, Csernavölgyi Istvánt súlyos mulasztásra hivatkozva, április 11-én váltotta le azonnali hatállyal Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. Leváltásának pontos okai eddig ismeretlenek voltak, bár az NNK MTI által idézett közleményéből továbbra sem derül ki, hogy pontosan milyen módon sértette meg a kórház az infekciókontrollra vonatkozó előírást.

Csupán annyit írnak, hogy “a közigazgatási eljárásban a jogi felelősség az egészségügyi szolgáltatót terheli, a személyi felelősség megállapítása a munkáltatói jogkör gyakorlójának és a fenntartónak a feladata. A hatályos jogszabályi előírás szerint a gyógyintézet egyszemélyi felelős vezetője a főigazgató.”

A kórház a menesztés után saját belső vizsgálatot is indított, ami tisztázta Csernavölgyi Istvánt, és a helyére átmenetileg kinevezett orvos-igazgató felelősségét állapította meg.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.