
Újra Dorotheum Szakértői Nap az Orex-nél
A bécsi központú Dorotheum az 1707. évi alapítása óta eltelt 300 év során Közép-Európa legnagyobb aukciós házává vált és világszinten is egyike a legjelentősebbeknek. A Dorotheumnál évente 600 aukciót rendeznek, több mint 40 szakterület képviselete valósul meg hozzávetőlegesen 100 szakértő közreműködése mellett.
Tradíció, szakértelem, szaktudás a művészeti piacon, sokszínűség és nemzetköziség, így értékelik az ügyfelek a céget. Ma, több mint 300 évvel az alapítása után, a Dorotheum még mindig nagyon sikeres és folyamatosan növekszik, és egyre nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi kapcsolatok építésére.

Budapesti képviselője az Orex Óra-Ékszer Kereskedőház Zrt., mely 2004 óta a Dorotheum cég leányvállalata. Az Andrássy úti OREX Palais a cégcsoport kompetenciacentruma, amely a magyar piacon egyedülálló és teljes körű szolgáltatást nyújt. Az itt működő óra- és ékszerszalon, ill. a nagy értékű ékszerekre és órákra hitelt nyújtó központi zálogfiók és széfszolgáltatás mellett ez ad helyet az első hazai Ékszerlabornak, valamint az Orex Óraszerviznek is.
Itt zajlanak továbbá évente legalább kétszer, tavasszal és ősszel a Dorotheum szakértői napjai is, ahol műtárgyak, festmények, ékszerek, órák és bútorok átvétele történik a Bécsben megrendezésre kerülő aukciókra. November 5-én 11-től 17 óráig azokat a beadókat várják előzetes időpont egyeztetés után, akik 19. századi festmények, szecesszió és alkalmazott művészet, ékszerek, órák, bútorok témakörben szeretnék műtárgyaikat aukcióra bocsátani. Ezeken kívül a más szakterületekhez tartozó gyűjteményi- és műtárgyaival kapcsolatban is szívesen egyeztetnek külön időpontokat.

A bécsi Dorotheum több mint 40 művészeti ág ill. szakterület képviseletét látja el. Különös figyelmet élveznek a nagy művészeti szakterületek, mint amilyen a klasszikus modern és kortárs művészet, a régi mesterek művei, 19. századi festmények, a szecessziós műtárgyak valamint az üveg és a porcelán, ezüst dísztárgyak, szobrok, bútorok, design, és nem utolsósorban pedig az ékszerek és órák. Azonban az aukciós ház választéka ennél sokkal színesebb, mert a fényképektől a császári történelmi és tudományos hangszereken át a bélyegekig, érmékig, könyvekig és autogramokig mindennel foglakoznak. A Dorotheum aukciós programjában ugyanúgy helyet kapnak többek között a játékok, a modellvasutak, a régi reklámok, a történelmi rádiótechnika, az oldtimer és a történelmi járművek is. Minden terület saját aukció szervez, melyeken az aukcióra bocsátott tárgyakat előtte az adott művészeti ágra vonatkozó katalógusban hirdetik meg és juttatják el a nemzetközi vevőkörüknek
A művészeti tárgyak eladásával és vásárlásával kapcsolatban érdeklődők a Dorotheum hivatalos weboldalán megtalálnak minden fontos információt az aktuális aukcióktól kezdve az ún. napi aukciókig.