
A jövőt és az eredményességet döntéseink befolyásolják
"Adjatok egy szilárd pontot, hol lábamat megvethetem és kimozdítom helyéből a Földet" (Archimedes)
Míg a mesterséges intelligencián, önvezető gépjárműveken, a klímahelyzet megoldásán dolgozott a tudomány, 2020. év elején a pandémia lefékezte a világ fejlődését. “Ebben a krízishelyzetben a legtöbb iparág és vállalkozás küzdött a dolgozókért és a fennmaradásért. Számos területen kellett helytállnia azoknak a vállalkozásnak, ahol nem volt vészhelyzeti terv, vagy ahol volt stratégia, de további kihívásokkal szembesültek” – mondja Zentai Zsuzsanna, az idén 10 éves Framework Hungary Kft. ügyvezetője. “Meghatározza a vállalkozás sorsát az, hogy milyen mértékben képes biztosítani a termékelőállítás vagy szolgáltatásnyújtás működés-folytonosságát, vagy hogy az erőforrások átcsoportosításával milyen rugalmasan tud igazodni az aktuális piaci szükségletekhez” – hangsúlyozza a vezető.
A pandémia azonban előrébb is vitt bennünket. Hirtelen hibrid munkalehetőség vált kötelezővé az olyan vállalatoknál is, ahol ezt korábban ellenezték, racionalizáltabbá váltak a folyamatok és talán épp a pandémia okozta helyzetben éljük majd meg az innovációk még intenzívebb felgyorsulását is.
https://framework.hu/hu/publikaciok/322-a-jovot-es-az-eredmenyesseget-donteseink-befolyasoljak
“A vállalkozások egyik legnehezebb feladata, hogy változatlan szolgáltatást nyújtsanak vagy új piacot teremtsenek változó piaci körülményekben, ezért ki kell alakítaniuk olyan saját megoldásokat, ahol a kockázatok és lehetőségek kezelésén keresztül elérhető az üzletmenet-folytonosság biztosítása” – mondja Zentai Zsuzsanna.

Egy 2021-es kutatás1 szerint, a gazdasági szereplők több, mint 2/3-ánál a jelenlegi ületi modell jelentős átalakuláson megy keresztül, és a kihívások ellenére 76%-ban optimistán vélekednek a jövőről. Az új piaci helyzet gyors lekövetését erősségeikben és lehetőségeikben látják, mint például a digitalizáció, innovációs képesség, erős partnerekkel való kooperálás, piacvezető szerep, személyzet, piac fejlődése, a hosszútávú szerződések és a tartalékok. A válaszadó felsővezetők önkritikusan szemlélik saját szerepüket, és a bizalmon alapuló foglalkoztatást a következő évek egyik legfontosabb sikerfaktoraként látják. A járványhelyzettel összefüggő hosszú távú hatásokat pedig a szabályozások, globális politika, autonóm rendszerek változásaiban, a számítástechnika fejlődésének gyorsulásában, a nanotechnológia, szintetikus biológia, klímaváltozás és smart város/-otthon területein vélik.
Egy továbbra is dinamikusan változó gazdaságban egyre fontosabbá válik, hogy (újra)definiálja a vállalat stratégiáját, a célokat, minél jobban bevonja a munkatársakat az innovációs folyamatokba, megerősítse a HR adminisztrációs és fejlesztési funkciókat annak érdekében, hogy hangsúlyozza a menedzsment bizalmát és elkötelezettségét, mérje és reagáljon az ügyfél és munkatársak visszajelzéseire, valamint alkalmazzon olyan KPI-okat, amelyek valós tükröt mutatnak a szervezetről a követelményekhez mérten.
Zentai Zsuzsanna szerint “ahhoz, hogy a vállalkozás alkalmazkodni tudjon az éppen aktuális körülményekhez, hosszú távra tervezett, folyamatosan ellenőrzött működést kell kialakítania, akut részmegoldások helyett. A FrameWork Hungary Kft. szakértőivel együtt pontosan ez a feladatunk, segítséget nyújtunk abban, hogy a vállalkozások a megfelelő eszközök birtokában hatékony válaszokat adjanak a kihívásokra, biztos alapokon induljanak újra és álljanak növekvő pályára.”
1 Richtwert Gmbh, Mayr PR, Patric Mathieu Singularité (2021)