Sok szülő tart gyereke kamaszkorától. A lázadástól, a zülléstől, az érzelmi hullámoktól. De amitől leginkább, hogy a gyerekük eltávolodik tőlük. Ezért sokan ellenőrnek, tanárnak vagy rendőrnek csapnak fel. Egyik sem pálya.
Voltak-e már kamaszok az ókorban? Buliztak-e korábban az inuit fiatalok? A válaszok korántsem olyan egyszerűek, mint gondolnánk.
Az érett felnőtt működés sajátossága, hogy tudunk haragudni is az édesanyánkra, miközben nagyon szeretjük. Hogyan tudjuk érett fejjel tisztázni a gyerekként megélt sérelmeinket és megbocsátani a hibáiért? Hol akadhat meg ez a folyamat, és mivel lehet továbblendíteni? Mi a jelentősége a serdülőkornak az anya-gyerek kapcsolatban, és mi múlik az apákon?
A gyász feldolgozása után az eltávozott szeretteinkkel szimbolikus kapcsolatba kerülünk, ami nem csupán emlékezést jelent, hanem eleven kapcsolódást. Ez független attól, hiszünk-e a lélek túlélésében, avagy sem. Hogy ez a kapcsolódás létrejön-e, és ha igen, milyen minőségben, azt – miképp a történeteink mutatják – sok minden befolyásolhatja.
A gyerekkorban megkapott szeretet és törődés, vagy éppen annak hiánya a testi, lelki és agyi fejlődést is befolyásolja. Emiatt óriási szerepe van annak a nagynéninek, tanárnak vagy családi barátnak, aki szeretetteljes odafigyelésével, elfogadásával hozzá tud tenni a gyermeket ért hatásokhoz.
A születendő gyermek: öröm, ajándék, egy új élet lehetősége. A születendő gyermek: hitelképesség, lakásvásárlási lehetőség, plusz egy szoba. Magyarországon egyre többen az utóbbi összefüggésben (is) gondolnak jövendő babájukra, mivel az állami támogatások így próbálják megfordítani a kedvezőtlen demográfiai trendet. De túl szociológiai, gazdasági és politikai megfontolásokon: ez az ösztönzés milyen pszichés következményekkel járhat egy fiatal házaspár életében, kapcsolatában?
Három történet arról, hogy megszületésünk élményét – életünk legjelentősebb eseményét – magunkkal visszük. S ha ez traumatikus volt, rajtunk áll, hogy feldolgozzuk, és a helyére tegyük, hogy ne gátoljon minket a továbbhaladásban.
Az első gyermek megszületésével háromtagúvá bővül a család. Más kihívásokkal néz szembe egy klasszikus családi formáció, mint a gyermekét egyedül nevelő szülő, nagyszülő, vagy az, aki az örökbefogadás mellett döntött.
Nemcsak többet esznek, de boldogabbak is azok, akik megosztják másokkal az étkezés örömét, akár ünnepi alkalmakkor, akár egy munkaebéd során ülnek közösen asztalhoz – állítja egy friss kutatás. De miért használható az érzelmi jóllét mérőszámaként a közösen elköltött vacsora? Mit (ne) tegyünk, hogy valóban boldogító legyen az együttlét a fehér asztal mellett? És milyen lehetőségeket rejt a magányos étkezés?
Bár elég gyakran használjuk a lelki társ kifejezést, az, hogy mit is értünk rajta, meglehetősen homályos. Szoros összetartozás-érzést, vagy ha hasonló reakciókat adunk a világ dolgaira, netán ha közös a hobbink? Vagy talán intenzív impulzusból felépítünk egy illúziót, amire mindannyian vágyunk, ezért felnagyítunk és valóságossá hazudunk valami fantáziát? Nincs egyetlen jó válasz, de vannak ide kapcsolódó érdekes történetek.
Az érzelmek gyakorlása, a társas kötődés erősödése, a hétköznapi gondoktól való menekülés – sorolják a pszichológusok, mire lehet jó, ha történelmi filmeket nézünk. Mikor lehet hasznos a nosztalgiázás? Miért élünk át gyászt, ha meghal a kedvenc szereplőnk? És miben hat ránk másként a Hunyadi, mint A Bridgerton család?
Senki sem akar szenvedni. Felnőttkorunkban azonban kudarcos párkapcsolataink rákényszeríthetnek, hogy szembenézzünk elérhetetlen apánkkal. Már ha valóban szeretnénk bensőséges párkapcsolatot, és bátrak vagyunk elviselni a fájó érzéseket.
Bár a kivándorlás problémáit mindenki máshogy éli meg, tudatosan érdemes készülni azokra a mentális kihívásokra, amelyekkel óhatatlanul szembesül az, aki idegen országban kezd új életet. Milyen kultúrsokk és többletstressz éri a kivándorlókat? Miért kell energiát fektetni a mikrokapcsolatokba? És az új helyen milyen pszichés előnyök kompenzálhatják a magány és a szorongás nyomasztó érzéseit?
Egyre többen választanak párt maguknak más országból, más kultúrából. Milyen esélyeik vannak az ilyen vegyes házasságoknak, mire érdemes figyelni? Erről szól egy szokatlan párterápia története, amelyben egy magyar nő és egy indiai férfi törekszik egymás megismerésére, megértésére.
A viszonylag fiatalnak számító pozitív pszichológia azt szeretné elérni, hogy a lélektan tudománya ne csak az élet legrosszabb dolgainak a kijavításán fáradozzon. A pszichológia legalább olyan mértékben legyen az erő és az emberi kiválóság tudománya, amilyen mértékben a gyógyításé.
Nincs különbség egyéni vagy csoportos kirekesztés között, minden közösségből való kizárás a társadalmi normákról is árulkodik. Milyen érzelmeket élnek át a kirekesztettek, és hogyan lehet ezekkel megküzdeni? Miért van (e téren is) nagyobb felelőssége a politikusoknak? És hogyan működik a társadalmi lelkiismeret?
Mi lenne, ha azt mondanám, létezik az igazi? Lehet, hogy egyedül vagy, lehet, hogy fásult kapcsolatban élsz, de a lelked mélyén még hiszel abban, hogy rád is vár valahol valaki. Vele már az első találkozásnál úgy érzed, mintha villám csapott volna beléd. Mintha találkoztatok volna már egy másik életben. Ha a végsőkön túl is kitartasz, akkor elérheted, ami keveseknek sikerül: újra egyesülhetsz a lelked másik felével, az ikerlángoddal.
Nagyon sokféle negatív érzést válthatnak ki belőlünk az éghajlatváltozással és a természet pusztulásával kapcsolatos jelenségek, ám az ökoszorongásnak lehet pozitív hatása is a pszichénkre. Van-e különbség a „hagyományos” és a klímaszorongás között? Miért rossz módszer negatív hírekkel riogatni? Hogyan juthatunk el a solastalgiától a biofíliáig?
A bőség zavara gyakran megbénítja vagy felületes kapcsolódáshoz szoktatja azokat, akik online keresnek társat, de számos más oka is van, hogy sokan vannak egyedül manapság. Miért érezzük úgy, hogy a nagyobb merítésből sem találunk megfelelőt? És hogy kéne ismerkedni, hogy tartós párkapcsolatot találjunk?
A pénzügyi döntéseinket nem pusztán a logika, hanem az érzelmek, különféle mentális csapdák és társadalmi hatások is alakítják. A felelőtlen költekezést ezért csak stabil önismerettel és tudatossággal tudjuk elkerülni, különösen olyan időszakokban, amikor még az állam is fogyasztásra ösztönöz. Mit kell tudni a csoportnyomás hatásáról? Miért veszélyes a mentális könyvelés? És mi fán terem a hedonikus adaptáció?