Ki (ne) szeretne olyan karizmatikus előadó lenni, mint amilyen Martin Luther King vagy Steve Jobs volt, vagy amilyen Bill Gates, Barack Obama, netán a mentálhigiénés előadásain és szentbeszédjeiben egyaránt magával ragadó Pál Feri? Alighanem a legtöbben irigylik az említetteket, amiért olyan nagy hatást tudnak gyakorolni a hallgatóságukra, ám közben a lelkük mélyén úgy érzik, hogy sosem érhetnek a nyomukba. Pedig szinte mindenkinek kell időnként nyilvános beszédet tartania, és nem szükségszerű, hogy ez egy unalmas, érdektelen prezentáció legyen. A változtatáshoz azonban mindenekelőtt tisztában kell lenni a színekkel.
Három szín, három zóna, három előadótípus
Piros, kék, szürke. Minden előadó, akármekkora hallgatóságnak tart is beszédet, jellemezhető e három szín valamelyikével, vagy ezek kombinációjával. Pontosabban az „átütő pirossal”, a „tényszerű kékkel” vagy a „döglött szürkével” – ahogy új könyvében fogalmaz Kaszás György kreatívigazgató, tréner és coach. A prezentáció művészete című kötet szerzője szerint e színek alapján zónákba lehet kategorizálni az előadókat, akiknek legnagyobb része sajnos általában az utóbbiba tartozik. De mit szimbolizálnak az egyes árnyalatok?
A piros zónába tartozó előadó képes arra, hogy érzelmeket váltson ki a publikumból. Beszédének alapja a személyiség, jellemző rá a szenvedélyesség, a magabiztosság, a folyamatos kommunikáció és játék a közönsége tagjaival, az, hogy egyéni, egyedi és eredeti az, amiről és ahogyan előad.
A kék zónás személy prezentációi jóval távolságtartóbbak, esetében a tartalom a meghatározó, a szenvedéllyel és érzelmekkel szemben a megbízhatóság jellemzi. Az ő beszédei szabályozottak, szervezettek, gondolat által vezéreltek, tény-, adat-, dia-, szám- és táblázatfüggőek, tárgyszerűen hidegek és logikusak. Az ő egyénisége is erős, de ezt a felkészültsége, tudása, érvelése, okfejtése, mondandójának támadhatatlansága garantálja – fogalmaz kötetében Kaszás György.
