Elszálltak az ingatlanárak Magyarországon, s így a nyaralónak szánt telkek-házak is alaposan megdrágultak, de azért a kevésbé frekventált országrészeken vagy településeken mindig lehet találni üdülőnek alkalmas épületeket. A kérdés azonban – hogy kinek és mikor éri meg ilyesmire költenie – nem csak anyagi. Egy nyaralóvásárláskor ugyanis korántsem csak azt érdemes megfontolni, mennyi pénzünk van rá, esetleg hogyan tudnánk hitelből tovább nyújtózkodni. A döntés meghozatala előtt nem árt tisztában lenni azokkal a lélektani szempontokkal, terhekkel és csapdákkal, amelyek nem egyszer csak hosszú távon fejtik ki hatásukat.
A béke szigete
Meglepően összetett szempontrendszer alapján mérlegelhetünk ilyenkor, hosszan lehet sorolni az előnyök és hátrányok listáját. Akik nyaralóvásárláson törik a fejüket, azok elsőre alighanem olyan pozitívumokra gondolnak, mint hogy a hétvégi ház valamiféle biztonságot jelent majd számukra. Egy saját kis kuckót, ahová elvonulhatnak, otthon lehetnek, mégis kiszakadva a hétköznapokból. Jó esetben a természet közelében, ahol egészségesebben élhetnek, mozoghatnak.
Ugyanakkor nem kell a nyaralás előkészítésével sokat foglalkozniuk, mivel ugyanoda térnek vissza minden alkalommal, ami nemcsak megnyugtató, de csökkenti a vakációt megelőző stresszt is. További fontos szempont lehet, hogy a nyaraló stabil kötődést is jelent egy helyszínhez, ahol a környék, a helyiek (vagy más nyaralók) megismerése tartós élményeket, mélyebb személyes kapcsolatokat jelenthet.