A távolodás nemcsak természetes, hanem szükségszerű a gyerek személyiségének kiteljesedéséhez, az identitáskrízis feloldásához, az önállósodáshoz. Eltávolodni azért kell, hogy leválassza magát a szülői értékrendről, gondolkodásról, világnézetről, hogy mindenben kialakíthassa a sajátját.
A kamasz önállóságához, felnőttidentitása kialakításához a legfontosabb, hogy engedjük, lehessenek határai, önálló élettere. Hogy elfogadjuk, természetesnek vegyük és támogassuk a távolodását, véletlenül se gondoljuk, hogy ez ellenünk szól, és ne büntessük. Hogy legyünk nyitottak a gondolataira, akarjuk megismerni, hogyan látja ő a világot. Nagyra értékelik a kamaszok, ha valaki őszinte érdeklődést mutat az iránt, milyen az ízlésük, milyen filmet, könyvet, zenét szeretnek és miért; ha valaki őszinte érdeklődést mutat a világnézetük iránt.
Mindezt minősítgetés és megjegyzések nélkül – sajnos ez sokaknak nem megy. Amikor egy kamasz megosztja a szülővel a kedvenc zenéjét, az sokszor annyival reagál rá, hogy „Mi ez a szar, amit hallgatsz?” Pedig a kamasz ilyenkor mutatni akar valamit a saját világából, ajtót nyit a saját lelkéhez, de a lenézésével a felnőtt azonnal be is zárja azt. A kamasz számára a könyvek vagy a filmek, zenék egyfajta önkifejezési mód, amit nem szabad minősítgetni, hiszen akkor úgy érezheti, hogy őt ítélik el.
