Mindnyájunknak ismerősek a családi anekdoták, ám azon ritkán gondolkodunk el, mennyire befolyásolhatja életünket családi történelmünk. Pedig önismeretünk fejlődése személyiségünk tudatos és tudattalan részének ismeretén túl a családi és kollektív tudattalanunk megismerésére való törekvésünkből áll. Mélyebb érzéseinket, lelki problémáinkat gyakran nem lehet csupán egyéni életünk történései alapján megérteni. Sorsunk nemcsak a szűkebb családunkkal, hanem a tágabb, több generációt magában foglaló családtagok sorsával is összefonódik, miközben a családi rendszer működésének megvannak a sajátos törvényszerűségei.

A családi rendszerben szabályok élnek, melyek, ha megsérülnek, negatívan hatnak generációkon át. Például, ha valakit kitagadtak, mert nem felelt meg a családja erkölcsi értékrendjének, az hatással van az utódok életére is. Ők is (vagy közülük valaki) kirekesztettnek érezhetik magukat vagy éppen erőn felül dolgoznak azért, hogy befogadják, elfogadják őket – gyakran sikertelenül, mert ismétlik a tudattalan ősi sorsot. A családrendszer törvényszerűségei, a mögötte meghúzódó tudattalan érzések sokszor tudattalanul irányítják életünket úgy, hogy nem is tudunk róluk.

Magányra lennék ítélve?

Dóri csinos, vidám, fiatal nő, egyedül neveli hatéves kislányát. Szíve sajog, amikor szinte naponta szembesül legnagyobb problémájával: a kislány édesapja nem foglalkozik gyermekükkel. Egészen kicsi volt, amikor a férfi elhagyta őket, de azóta sem zökkenőmentes az apa-lánya kapcsolattartás, miközben a kislány sóvárog apja szeretetéért, keresi, hiányolja őt. Dóri nem sokkal a válás után megismerkedett egy kedves, megértő férfival, aki egy év után szakított vele. Hosszabb szünet utáni párkapcsolati próbálkozása szintén hamar véget ért, választottja hasonló kifogásokkal („Még élni szeretnék, nem tartós kapcsolatot”, „Még nem vagyok készen egy gyermek nevelésére…”) hagyta magára.

Egyedül old meg mindent

Shutterstock

Dóri érett személyiségű, magas érzelmi intelligenciával rendelkező nőként jól tudta, hogy az önismeret, a terápiás foglalkozások célja nem a partnerek minősítése, a „másik” hibáinak feltárása, nem a bűnbakképzés, hanem a saját tudatos és tudattalan felelősségeinek feltárása és korrigálása. Így célirányos kérdéseimre válaszolva hamar eljutott a következtetésre, hogy valami miatt sorra olyan férfiakat választ, akik nem tudnak mellette elköteleződni. Arra is fény derült, hogy kapcsolataiban is gyakran érezte egyedül magát, kislányát is születése óta szinte teljesen egyedül neveli, egyedül oldja meg a legnehezebb élethelyzeteket is.

Az átörökített sorscsapás

Dóri sokat töprengett azon, mi lehet az oka örökös, fájdalmas magányérzésének, hiszen szeretetben nőtt fel. Szülei hiányosságait már elfogadta, tudta, sőt mélyről érezte, hogy a legnagyobb érték, amit tőlük kapott, az élete volt. Dórihoz hasonlóan másokkal is gyakran előfordul, hogy egy fájdalmas érzés mélyebb oka nem a saját élettörténetben található, és a változás, sőt a látványos javulás is akkor válik realitássá, ha a mélyebb transzgenerációs okok, a családtagjaik, családi történéseik, traumáik napvilágra, majd átdolgozásra kerülnek.

Családi történelmünk generációkon keresztül ún. transzgenerációs hatást gyakorol ránk, amit a családi mintázatokon, ismétlődő történéseken keresztül figyelhetünk meg. Az elődök örökségüket átörökítik az utódaikra, és ők tudatosan, tudattalanul, elfogadással vagy vonakodva, de kiegyenlítik a múlt adósságait. Így egy ősünk súlyos vesztesége a később születettek valamelyikében kialakíthat olyan érzéseket, mintha őt érte volna a sorscsapás. A családi rendszereinkben egyfajta tudatos, tudattalan hűség köt bennünket, így ismételjük újra és újra a családtagok igazságtalanságait, akár tragikus halálát vagy nehéz sorshelyzeteit: például, hogy valaki hatalmas trauma áldozata volt vagy éppen nagy bűnt követett el.

Konfliktus a vezetőkkel

Ahányan vagyunk, annyiféle a családi történet, és ismétlődő szorongásainknak, érthetetlen konfliktusainknak sokféle oka lehet. Egy súlyos munkahelyi problémának oka lehet személyes élettörténetünkben, amikor a vezetőkkel (a hatalommal) való folyamatos összeütközést az autoriter apával való megküzdés hiánya, a függésben maradás okozza, és ismétlődő konfliktusainkban őt akarjuk tudattalanul „legyőzni”. Persze ez ritkán sikerül, mert igazán a traumát (hogy alul maradunk) ismételgetjük állandóan.

Például egy apai nagybácsi tragédiája

Shutterstock

Emellett előfordulhat az is, hogy a családi rendszer traumájának feldolgozása jelent megoldást az óvodáskor óta fennálló, a tekintélyszemélyekkel ismétlődő komoly konfliktusokra. Amikor is a probléma attól szűnik meg, ha tudatosul az ősi trauma, például egy apai nagybácsi tragédiája, aki 22 évesen az apai tekintély elől menekülve akasztotta fel magát. Ahogy a családi emléktárban szerepelt: édesapja nem engedte, hogy elvegye a lányt, akit szeretett.

Ilyenkor az utód érzelmi és viselkedésváltozását (hogy együttműködő tudjon lenni a munkahelyi ranglétra bármely fokán) nem csupán a tudatosulás okozza, hanem az, ha rituálisan lerója tiszteletét az ősök sorsa előtt, megérti a kiegyenlítési késztetést is. A jó hír, hogy családunk nagy örömeit is hordozzuk magunkban, pozitív sorshelyzeteit is ismételjük, mindenki elégedettségére.

„Ha te nem lehettél boldog, én sem leszek.”

Sokan – mint Dóri is - gyakran a családállításokból levont következtetések kapcsán kezdenek kutatómunkába. Az állítás utáni napon édesanyjától megtudta családja ismeretlen történetét, miközben az érthetetlen fájdalmat, a veszteség, a magány érzését cipelte lelkében. Dóri nagyapja lánytestvére éppen állapotos volt, amikor férjére rádőlt egy fa, és a fiatal férfi azonnal életét vesztette. Az édesapa nagynénje ezek után egyedül nevelte kislányát, élete végéig gyászolt, fiatal özvegysége ellenére soha nem lett társa.

A családi múltban történt sérülés hatására Dóriék családjában is beindult a tudattalan családi lelkiismeret. Azaz ha valakivel súlyosan rossz dolog történik, akkor egy később született viselkedhet úgy, illetve olyan érzések keletkezhetnek benne, mintha őt bántották volna, hagyták volna egyedül, ő vesztette volna el párját, mintha őt érte volna a sorscsapás. Dóri is vitte tovább a terhet az elődök helyett, a feldolgozatlan gyászt élte tovább tudattalanul. Miközben szenvedett magányosságától, mintha belül valami azt zakatolta volna: „Ha te nem lehettél boldog, én sem leszek.”

A feldolgozatlan gyászt élte tovább

Shutterstock

Ezt a tudattalan mintát követhette akarata ellenére Dóri, ezért választott sorra olyan férfiakat, akiknek elköteleződési problémája volt. Így tudtak ők egy darabig egy párt alkotni, a tudatos és tudattalan sérüléseik kiegészítették egymást, összekapcsolták őket. (A történet pikantériája, hogy az állítás másnapján, Lilla névnapon Dóra egy nagyon érdekes összefüggésre jött rá. Az ő neve Dóra Lilla, a kislánya Lilla. Lilla névnapon olvasta az újságban, hogy a Lilla névnap a Lídia névből ered. A nagypapa lánytestvérét Lídiának hívták. Még a tudattalan névválasztás is mutathatja a tudattalan sors összefonódást.)

Vadregényes tájakon

Mindenki élete egy-egy feltérképezésre váró vadregényes táj. Mi más lehetne számunkra a legfontosabb? A példából is láthatjuk, hogy önismeretünk, önelfogadásunk és fejlődésünk fontos kulcsa személyes élettörténetünk feldolgozása mellett transzgenerációs mintázataink ismerete és rendszereink „adósságainak” kiegyenlítése. Szép és hatalmas feladat, de megéri.

A terápiás feldolgozás után Dóri is párjára talált, és ha nem is úgy, mint a mesében, de évek óta szeretetben élnek együtt, közös gyermekük is született. Akárhány évesek is vagyunk, rituálisan letehetjük az átvett sorsot és kezünkbe vehetjük saját életünket. Boldoggá tehetjük önmagunkat, saját és őseink megelégedésére is, hogy méltán érezhessük: érdemes volt továbbadni a legfontosabbat, az életet.

A cikksorozat első részét itt, a második részét pedig itt olvashatja el.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben test és lélek kölcsönhatásával, pszichoszomatikával és az öngyógyítással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.