Az 1980-as évek végétől vált egyre hangsúlyosabbá, főként Észak-Amerikában a felelősségteljes apaság fogalma, mely szerint felelősségteljes döntések sorozata révén válhatnak a férfiak rendes apává. E döntések között első helyen szerepel, hogy a férfi várjon addig a „gyerekcsinálással”, míg érzelmileg és anyagilag egyaránt felkészültté nem válik a gyermek fogadására. Emellett a gyermek születésekor jogilag is vállalja az apai felelősséget; az anyával együttműködve, a magzati időszaktól kezdve, érzelmileg és fizikailag is aktívan törődjön a gyermekkel, valamint az anyával megosztva anyagi támogatást is nyújtson neki.

Kérdés persze, hogy az ilyen felelősségteljes döntéseket követő férfi feltétlenül jó apa lesz-e: sokszor hallunk például keményen dolgozó apákról, akik szinte alig folynak bele a család mindennapi életébe. Ma már persze – a távmunka időszakában – a fizikai jelenlét sem jelent feltétlenül több egymásra figyelést. Erről árulkodnak például azok a gyermekrajzok, amelyek az otthonról dolgozó apákat képernyőfejjel ábrázolják. Más megközelítésben viszont az is felmerülhet, hogy erőszakos és a családi erőforrásokat elherdáló apa esetében nem járna-e jobban a többi családtag az apahiánnyal.

Az aktív apai törődés tanulható, de sokat segít, ha a férfiak tudatosan készülnek e szerepre, és van elég önbizalmuk hozzá. Emellett sokat segít, ha pozitív megerősítést kapnak környezetüktől. A kisgyermekkel törődő apafigurák társadalmi fogadtatása persze nagymértékben függ attól, hogy az adott országban milyenek a női és férfi ideálok és szerepelvárások: a magyarok például híresen család- és gyermekbarátnak tartják magukat – de ez a lelkesedés gyakran megreked a retorika szintjén, s csak addig tart, míg fel nem tűnik a láthatáron egy izgő-mozgó, zajongó, hús-vér gyerek.

Fontos továbbá az intézményes támogatás: segít, ha az állam is pozitív üzeneteket küld polgárai felé az apai gondoskodás fontosságáról. Ilyen üzenet például az egyre több észak-nyugat-európai országban megjelenő apakvóta, amely arra ösztönzi az apákat, hogy önállóan maradjanak otthon kisgyermekükkel. A világon először Svédországban vezették be a szülők között megosztható gyermekgondozási támogatást 1974-ben, de Norvégia volt az első, ahol 1993-ban életbe lépett, hogy a gyermekgondozási díj egy bizonyos időszakát kizárólag az apa igényelheti – amennyiben ezt nem teszi meg, a támogatás elvész a család számára.

Jellemzően a skandináv országokban és Németországban – ahol az apakvóták bevezetése óta egyre több apa próbálja ki magát otthon is, és a demográfiai helyzet több tekintetben pozitív változásokat mutat – az is gyakran szóba kerül, hogy jót tesz a gyerekeknek, ha a férfiak és a nők egyaránt részt vesznek a nevelésében. Ilyenkor azzal érvelnek, hogy hagyományosan az eltérő nemi szerepekből adódó komplementer szülői szerepek hangsúlyozása történik ugyan (és sokszor az lesz az alapja az otthoni munkamegosztásnak is, hogy „mihez ért” a férfi, illetve a nő), szocializációs mintaadásra is törekedni kell, azaz tanulják meg a gyermekek, hogy apjuk és anyjuk is gondjukat tudja és akarja viselni.

Apasági modellek

Magyarországon 2005 és 2008 között én végeztem az első, kifejezetten az aktívan törődő apai gyakorlatokra fókuszáló kutatást. A történetileg változó társadalmi normák és az apaság mint sajátos férfiszerep összefüggéseit vizsgáltam önmagát aktívan törődő apaként meghatározó 90 magyar férfival készített interjú alapján.

Kutatási eredményeim azt mutatták, hogy a társadalmilag megváltozott nőszerepekhez és elvárásokhoz alkalmazkodás fontos része az általam megkérdezett apák férfiszerepekről kialakított képe. Bár az aktív törődési skálán a tradicionálisan törődő és az új típusú apasági modellek között megfért a „patriarchális evidenciák” némelyike (különös tekintettel a háztartási munkák otthoni megosztására). Apainterjú-alanyaim – saját elmondásuk szerint – az apjukhoz képest aktívabban törődtek Hangsúlyozták, hogy legalább a törekvés szintjén próbálnak gyermekeik életében nemcsak jelen lenni, hanem minél intenzívebben részt is venni. Fontos megjegyezni, hogy a megkérdezettek az apai jelenlétet gyakran önmagában is értéknek tekintették: többen utaltak a válás után a gyermek életéből nagyobb eséllyel eltűnő apák hiányára.

Apai teendőik gyakorlásában interjúalanyaim a legfőbb konfliktusforrásnak a fizetett munkavégzéssel összefüggő időbeosztás-korlátokat említették. Az anyákkal összehasonlítva a legtöbbüknél a gyermekek születése kevéssé befolyásolta a fizetett munkavégzést, ez utóbbit viszont korlátozó tényezőnek mondták a gyermekgondozással és -neveléssel összefüggő szülői teendők gyakorlásakor. A gyermekeikre – a saját környezetükben megszokotthoz képest – több időt áldozó, velük aktívan törődő magyar apák számára a legfőbb pozitívumként a gyermekeikkel kialakított jól működő kapcsolat jelent meg. E kapcsolatok a boldog, megtartó erejük révén – Kopp Mária és kollégáinak korábbi kutatási eredményei szerint – minden bizonnyal az átlagosnál hosszabb életet ígérnek ezen „új típusú” apáknak.

Takács Judit szociológus cikkét teljes terjedelemben a HVG Extra Pszichológia május 21-én megjelent 2015/2. számában olvashatja, amely ezúttal csupa apás témával foglakozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg a kiadónál!