Tetszett a cikk?

Lars von Trier ismét alkotott, és nem csak Antikrisztus című új filmjével. A rendező a sajtótájékoztatón bölcseleteivel is elkápráztatta az újságírókat saját magáról, istenről és a filmkészítésről.

Ismét új filmmel jelentkezett Cannes-ben, a filmfesztiválon Lars von Trier, a provokatív műveiről híres rendező. Az Antikrisztus című film a beszámolók szerint egy gyermek halálával indul, de ez csak a kezdet, a kisfiuk elvesztése miatt egy eldugott erdei házba visszavonuló szülőket még számos megpróbáltatás várja.

Érhető módon a mű fogadtatása, mondhatni, ambivalens, akadtak, akik fujjoltak, mások tapsoltak a vetítésen. A durva képek után a rendező hitvallásával sokkolta a sajtótájékoztatóra összegyűlt médiamunkásokat.

“Nem volt választásom. Ez Isten keze, attól tartok” - válaszolta arra a kérdésre a dán rendező, hogy miért készítette el az Antikrisztust. Bár képességei felől nem érdeklődtek, szükségét érezte kinyilvánítani, hogy mit gondol saját magáról. “Én vagyok a világ legjobb rendezője” - mondta von Trier, aki két évnyi súlyos depresszió után kezdett ismét munkába, melynek eredménye az Antikrisztus.

A rendező egyik szakavatott elemzője szerint azonban a művész csak kompenzál. “Lars von Trier alapvetően kissé sértődött, társaságban félénk ember, aki nem mást palástol félelmével és bizonytalanságával, mint vakmerő önbizalmát, azaz egy-önisten-hitét” - írta blogjában a helyszínen tartózkodó, csmozi néven jelentkező szakember.

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

Elvitelre #101: Grönland nem eladó, az osztrák demokrácia volt már jobban is

Elvitelre #101: Grönland nem eladó, az osztrák demokrácia volt már jobban is

Miért kerül 300 millió forintba ez a 40 éves Audi?

Miért kerül 300 millió forintba ez a 40 éves Audi?