szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A dél-afrikai Charl Van den Berg nyerte a Worldwide Mr Gay elnevezésű, homoszexuálisoknak rendezett világversenyt Oslóban.

A fokvárosi étteremtulajdonos az utolsó körben tizenkilenc versenytársát utasította maga mögé.  A négynapos, homoszexuálisok számára rendezett szépségverseny célja az volt, hogy megtalálják azt a jelöltet, aki "felelősségteljesen, nemzetközileg is képviselheti a közösséget az egyenlőség és emberi jogok témakörében".

Tore Aasheim, a szépségverseny producere szerint "a legnagyobb probléma a tudatlanság - sok ember még mindig nem tudja, mit is jelent melegnek lenni". Eric Butter, a verseny főszervezője elmondta: meg akarják értetni a fiatalokkal, hogy melegségükkel nincs semmi baj, a szülőknek pedig segíteni szeretnének, hogy átérezzék gyermekük helyzetét.
Annak ellenére, hogy egyre több országban engedélyezik a házasságot vagy az örökbefogadást az azonos nemű pároknak, még mindig nagyon sok homoszexuálisnak kell világszerte hátrányos megkülönböztetéssel, zaklatással vagy a bebörtönzés veszélyével együtt élnie.

Ha közel-keleti, afrikai és ázsiai országokból származó versenyző el sem utazott a norvégiai döntőre, mivel féltek a hazájukban rájuk váró megtorlástól. Nagy volt a zűrzavar a kínai versenyző, a végül negyedik helyezést elért Hsziao-taj Muji (Xiaodai Muyi) körül is, részvételét ugyanis meg akarták akadályozni hazájában. A huszonhat éves férfi végül mégis elutazott a versenyre, hogy "példát mutasson másoknak, és kínai melegek százezreit bátorítsa mássága vállalására". Kínában az azonos neműek házassága még mindig társadalmi tabunak számít.

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”