szerző:
hvg.hu

Stephen Fry egy homoszexuális magazinban adott interjújában azt állította, hogy a heteroszexuális nő nem szereti a szexet, és csak azért bújik ágyba, mert ez az ára annak, hogy kapcsolatot létesítsen a férfi. A feministák tiltakoznak, a brit színész szerint azonban félremagyarázták szavait. Utánajártunk, mi lehet a férfi és női szexualitás közötti különbség oka a szakértők szerint.

„A férfiak sokszor úgy érzik, hogy a nők undorodnak tőlük, mert nehezen hiszik el, hogy ugyanannyira érdekelné őket a szex” - Stephen Fry, az angol színész így nyilatkozott az Attitude című homoszexuális férfimagazin novemberi számában. A nyíltan meleg Fry-t a férfi-női kapcsolatokról kérdezték, és az interjúból az derül ki, hogy szerinte a nők nem szeretik a testiséget, és csupán beáldozzák magukat. Ez az ára ugyanis annak, hogy a férfiak belemenjenek velük a kapcsolatba, véli a brit színész.

„Ha a nők ugyanolyan mértékben szeretnék a szexet, akkor ők is ugyanúgy hajkurásznák a férfiakat, mint például a melegek, nem igaz? Akkor a nők is elmennének Hampstead Heath-re, hogy idegenekkel találkozzanak, és a bokorban közösüljenek. Mégsem teszik. Miért? Mert a nők csak akkor mennek ebbe bele, ha fizetnek nekik érte” - idézi a Guardian az interjúalanyt.

A vélemény felháborodást keltett a brit feministák körében. Rosie Boycott publicista és a nőmozgalom egyik jeles képviselője így reagált: „Ez hülyeség. A nők ugyanannyira kaphatóak a szexre, mint a férfiak. Csak azért nem koslatunk férfiak után eldugott helyeken, mert nincs rá szükségünk. A  nők máshol is megkaphatják, amit akarnak, például bárokban vagy klubbokban. Sőt, mi is csináljuk a parkban, csak nem annak hívjuk, aminek a melegek.” Egy másik feminista, Susie Orbach azon háborodott fel, hogy Fry szerint a nők undorodnak a nemiségtől. „Miért gondolja ezt? Szerinte talán van valami undorító a szexben?” - kérdez vissza.

Az Oscar Wilde szerelmei című filmből ismert Fry nyíltan vállalja homoszexualitását
©
Stephen Fry a támadásokra Twitteren reagált: „Valami elcseszett újság félreértelmezte a szavaimat, amiket csak viccnek szántam. Most pedig én vagyok az Antikrisztus. Feladom!”

Paul Flynn készítette az interjút az Attitude magazinnak: „Elég furcsán hangzott az általánosítás, de teljes bizonyossággal ezt állította, és kétség nélkül mondhatom, hogy erre gondolt.” Flynn szerint onnan eredhet a félreértés, hogy egy homoszexuális férfi úgy véli, tud valamit a női szexualitásról: „Meleg férfiak a női nemiség miértjeiről értekeznek... elég egyértelmű, hogy nem vagyunk szakértők a témában” - teszi hozzá a homoszexuális újságíró.

John Gray, az amerikai párkapcsolati tanácsadó híres Mars és Vénusz teóriája szerint a női és a férfi szexualitás közötti különbség oka a kémiában keresendő. Azt azonban ő is megfogalmazza, hogy a férfiak számára a szex, a nők számára pedig a románc a fontosabb: „Sok férfi számára a szexuális vágy az, amin keresztül kapcsolatot tud létesíteni és ki tudja fejezni szeretetét” - írja Gray a Mars és Vénusz a hálószobában című könyvében. A terapeuta továbbfűzi a gondolatot, szerinte a férfiak szívét a szex nyitja meg, ez pedig nehezen érthető a nők számára, akiknek elsősorban arra van szükségük, hogy szeressenek és érezzék, hogy őket is szeretik. „Amilyen erős a nőkben az ez iránti vágy, ugyanolyan erős a férfiakban a szex iránti vágy.” Fry teóriája ennyiben egyezik a szakértőével, Gray azonban azt állítja, „a nők a jó szexért ugyanúgy rajonganak, mint a férfiak. A férfiak és a nők között azonban az a fő különbség, hogy a nőkben akkor lobban fel a vágy, amikor a szeretet iránti éhségük már kielégült.”

Ezt az elméletet a feministák sem feltétlenül képviselik. A Szex és New York szexéhes Samanthája például azt a modern nőtípust jeleníti meg, aki a forgatókönyv szerint érzelmek nélkül képes testi kapcsolatot létesíteni, és akár naponta váltja partnereit. Kérdés, hogy valóban boldogsággal tölti-e el a nőt egy egyéjszakás kaland.

Jobbra Samantha Jones, aki bármikor, bárhol, bárkivel
Kim Cattrall, aki Samantha Jones szerepében lepedőakrobataként híresült el, Szexuális intelligencia című könyvében a sorozatbéli karakterének hódol, és igyekszik megtalálni a tökéletes szexuális kapcsolat receptjét. Közben pedig arra is rávilágít, hogy a nemi vágyat fokozó kék pirula miért nem hatásos a nőknél: „A Viagrát szedő férfiak többsége beveszi a pirulát, erekciója lesz és rendszerint szeretkezni akar. A nők beveszik a Viagrát, felizgulnak, de attól még nem feltétlenül akarnak szeretkezni is.” A gyógyszergyártó kutatásaiból legalábbis ez derült ki, miután nyolc éven keresztül vizsgálták a kék csodaszer alkalmasságát a nők nemi problémáinak kezelésére. Sikertelenül. Végül a tudósok is arra jutottak, „a nő legfontosabb nemi szerve az agy”.

A Fry által megfogalmazott undor élén tompítva, ha utána akarunk járni, hogy a nők miért utasítják el a szexet, az ő fejükkel kell gondolkodni. Cattrall egy amerikai szexológust, Cynthia Grahamot idézi. A kutatások számos tényezőt felsorolnak, melyek gátolhatják a „szebbik nem” szexuális izgalmát: viszonyulása saját testéhez, hogy mit gondol róla a külvilág, a nem kívánt terhesség miatti szorongás, illetve, hogy érzése szerint kívánatosnak tartja-e a partnere vagy csupán használja, mind közrejátszik, legfőképp pedig, hogy érzi-e partnere elfogadását. De a nemi vágy hullámzása egyéb okokra is visszavezethető. John Gray például a Hold ciklusainak váltakozásához hasonlítja a női vágy fokozódását illetve csökkenését, míg a férfi, mint a Nap, tartósan tűz.

Az ellentétes pályán mozgó érzések és igények összehangolása tehát mindkét fél részéről megértést és nyíltságot kíván. A megfelelő kommunikáció pedig elengedhetetlen a jó szexhez, osztják a véleményt a téma szaktekintélyei. Hogy Stephen Fry megnyilvánulása mégis miért mérvadó a szigetországban? Az Oscar Wilde szerelmei című film főszereplője, a humorista és televíziós műsorvezető Fry nyilatkozata azért döbbentette meg a közvéleményt, mert rajongótábora őt tartja Nagy-Britannia legokosabb britjének. Ellenben azt is tudni róla, hogy 16 évig önmegtartóztató életet élt, és egyáltalán nem volt szexuális kapcsolata. Saját bevallása szerint évtizedekig nem tudta feldolgozni homoszexualitását, mostanra azonban az 53 éves híresség a melegek jogainak élharcosává vált. Szexuális intelligenciáját azonban az interjú óta hívei is megkérdőjelezik.

A britek kedvence EQ-ban nem áll a helyzet magaslatán

 

 

 

hvg.hu Plázs

A szex jó az agynak

A szex úgy tűnik, hogy segít az agy növekedésében, ezt mutatja egy új, patkányokon végzett kísérlet. A Princeton tudósai azt is kiderítették, hogy a szexuálisan aktív rágcsálók mindemellett kevésbé voltak nyugtalanok, mint szűzen maradt társaik.

MTI Plázs

Tudatlanok a szexualitással ismerkedő magyar fiatalokat

Túl keveset tudnak a szexualitásról, a nemi úton terjedő betegségekről és ezek megelőzéséről a magyar fiatalok - derült ki az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) szerdán bemutatott kutatásából. Ez jórészt arra vezethető vissza, hogy a felnőttekkel ezekről a témákról nem beszélgetnek.

MTI Karrier

A szexuálisan aktív tinik nem teljesítenek rosszabbul az iskolában

Nem teljesítenek jobban vagy rosszabbul az iskolában azok a tinédzserek, akik stabil párkapcsolatban szexuális életet élnek, mint még szűz társaik - mutatta ki egy új, provokatív amerikai kutatás, amelynek az eredményeit vasárnap mutatták be az amerikai szociológiai társaság atlantai tanácskozásán.

hvg.hu Tech

Tudat alatt vásárolnak szexi ruhákat a termékeny nők

Szexisebb ruhákat vásárolnak a nők termékeny időszakuk csúcsán, vagyis ovuláció, peteérés idején - állapította meg egy amerikai tanulmány. A Minnesotai Egyetemen működő Carlson School of Management munkatársai a Journal of Consumer Research című folyóiratban publikálták eredményeiket.

Őskáosz a NAT-körül: hat különböző verzió kering, a kormány még nem döntött

Őskáosz a NAT-körül: hat különböző verzió kering, a kormány még nem döntött

Akkor most képzelje el, hogy Sigmund Freud egy algoritmus

Akkor most képzelje el, hogy Sigmund Freud egy algoritmus

Kevés ritkább eladó mai autó van, mint ez a Lamborghini Veneno Roadster

Kevés ritkább eladó mai autó van, mint ez a Lamborghini Veneno Roadster

Beperelte a Pornhubot egy hallássérült férfi, mert nincsenek rendesen feliratozva a pornóvideók

Beperelte a Pornhubot egy hallássérült férfi, mert nincsenek rendesen feliratozva a pornóvideók

Erre a sofőrre a rendőrség is csak annyit tudott mondani, hogy "nem semmi"

Erre a sofőrre a rendőrség is csak annyit tudott mondani, hogy "nem semmi"

Videó: így örülnek az ausztrál állatok az esőnek

Videó: így örülnek az ausztrál állatok az esőnek