Lászlófi Rozi könyvében egy anyóstudományokban elmélyült kárvallott kalauzolja végig olvasóit az anyósuniverzum veszedelmei között. Bemutatja az anyósfajtákat, felsorolja a veszélyes anyósok ismérveit, meghatározza az anyóssal fenntartható kapcsolat fokozatait, és feltérképezi a két nő között folyó harc frontvonalait. Szót ejt az állítólagos ártatlan áldozatok – férfiak, gyerekek, egyéb családtagok – szerepéről is, és megvizsgálja a hatalmi harcok módszereit a csendes fojtogatástól kezdve az érzelmi zsaroláson át egészen a bűnbakképzésig. És a végén talán az is kiderül, miért lehetetlen, és miért lehetséges mégis megtalálni a közös hangot azzal a drága anyóssal.

A jó anyósok persze közvetlenül a mennybe mennek, ahol külön számukra tartanak fenn díszhelyet. Egyszer még szobrot is állítanak majd a jó anyósnak. Lesz világnapjuk is, olyankor a hálás menyek koszorúzást tartanak a szobor lábánál és ünneplőbe öltözött, ártatlan óvodások énekelnek el néhány átköltött anyák napi dalt. Talán még díjat is alapítanak a jó anyósok számára és lesz internetes szavazás. A szavazó menyek között szeretett anyósukkal töltendő wellness hétvégéket sorsolnak ki, a szavazók vallomásaiból pedig összeválogatnak egy kötetre valót, ami A legszebb anyóstörténetek címmel jelenik majd meg nőnapra. Nem. Valentin-napra, hiszen akkor vesz csak igazán körül minket a szeretet – elmélkedik a szerző.

Mert jó anyósok igenis léteznek. A nők legalább fele jó vagy kielégítő kapcsolatban él az anyósával. Ezek az anyósok szeretettel fogadták be a menyüket a családba, esetleg még beilleszkedni is segítettek neki. Tiszteletben tartják a fiatal család létezését, és nem azzal nyaggatják a fiukat, hogy szüleivel szemben mi a kötelessége. Kritikai élű megjegyzéseiket lenyelik vagy tapintatosan adják elő. Valóban szeretik a fiukat, unokájukat és menyüket (ebben a sorrendben), és nem csak takaróznak ezzel akkor, amikor az akaratukat akarják rájuk kényszeríteni. Léteznek tűrhető anyósok is, akik csak törekszenek a fentiekre, de legalább megvan bennük a jó szándék. És ott van a maradék. Azok a nők, akik azt vallják, hogy nincsenek jó viszonyban az anyósukkal. Lehet, hogy közel állnak egymáshoz, de a konfliktusok is gyakoriak. Az is lehet, hogy távoli és felületes, de éppen ezért nyílt konfliktusoktól mentes a kapcsolatuk: egyszerűen csak csendesen utálják egymást. Nagyon kis hányaduk pedig egyáltalán nem tart fenn kapcsolatot az anyósával: teljesen elidegenedtek egymástól.

Szóval ez az anyósokkal való kapcsolat tipizálásának egyik módja: jó, közömbös és rossz. De amikor a nők mesélni kezdenek – többnyire problematikus – anyósukról, akkor nem a viszony hőfoka szerint kategorizálják őket. Olyan tényezőket emlegetnek, amelyek anyósaik értékrendjét határozzák meg. Hiszen az anyósok értékrendje alapján dől el, hogy kit tekintenek majd „rossz” vagy „nem kívánatos” menynek. Az alábbiakban nem az anyósvilág teljes fajtarendszerezését adjuk közre, hanem néhány jellemzőbb alfajt, akikkel gyűjtőmunkánk során, adatközlők révén találkoztunk.

Nagysága

Azért került az első helyre, mert az anyóstársadalom egészét tekintve rájuk van a legtöbb panasz, ezzel együtt ők alkotják a legismertebb anyós-sztereotípiák egyikét. Míg a férfiaknak a házat felforgató, söprűn lovagló, vasorrú bába jelenik meg a szemeik előtt, a nőknek a Disney-mesék női intrikusait idéző anyós – Hamupipőke vagy Hófehérke gonosz mostohája –, aki meg van róla győződve, hogy a fia rangon alul párosodik/házasodik, és ezt haladéktalanul meg kell akadályoznia. Nem hisz az osztályok nélküli társadalomban, már csak azért sem, mert saját önbecsülése a társadalmi helyzetén alapszik. Ebbe vagy beleszületett vagy a férje révén jutott hozzá – utóbbi esetben még hajlamosabb lesz bennünket törtető kis izének nézni, mert őt is nézte már valaki annak, ezért alig várta, hogy végre ő nézhessen valakit törtetőnek.

Többnyire nem dolgozik, de ha mégis, akkor valami szimbolikus állásban, ahol többnyire telefonálni, szervezkedni, megjelenni, másokkal ebédelni kell. Külsejére rendszerint sokat ad, akárcsak Hófehérke tükrét faggató mostohaanyja, már csak azért is, mert leginkább az élet külsőségei érdeklik.   

Főnöknő

Talán nem is vállalatot, csak egy kisboltot vezet, mindenesetre parancsoláshoz szokott és határozott nőszemély. Lehet főnővér, osztályfőnök, de akár multicég fontos posztját elfoglaló vagy saját kisvállalkozását igazgató üzletasszony. Félnünk azért kell tőle, mert – kicsiben vagy nagyban – szereti, ha a kezében összpontosul a hatalom. Ha nem vigyázunk, a mi életünket is átvilágítja logisztikai szempontból, és esetleg több ponton is rámutat a hanyag szervezésre. Lehet, hogy a karrierje mellett nem jut ideje a nagymamaságra, és az óvodai táncbemutatóra szóló meghívást is csak a titkárnőjének továbbíthatjuk. Az is előfordulhat, hogy maximalista, és az év vállalkozója mellett az évtized nagymamája címet is szívesen begyűjtené. Ha emellett remekül főz és még pulóvereket is köt, akkor kezdjünk el félni: lehet, hogy nem is ember. Vagy ha igen, hát mi nem vagyunk azok.

Primadonna

Az biztos, hogy egyszer szebb napokat élt meg. Ha nem is a Csárdáskirálynőben lépett fel, az élet valamely színpadán megszokta, és mindenhol máshol is megköveteli a rá irányuló figyelmet. Számára különösen nagy szenvedést jelent az idő múlása. Pillantásából érezhetjük is, hogy szürkék vagyunk, ízlés nélkül öltözünk – pedig valamit még belőlünk is ki lehetne hozni, ahogyan azt az arcunkat paskolgatva mondja. Ez a mama a menye női kvalitásaira lesz féltékeny, és ezen a területen akar vele rivalizálni.

– Ma egész jól nézel ki – jegyzi meg, ha éppen jó kedvében találjuk. Bajban akkor vagyunk, ha nincs férfi az oldalán, mert ő úgy fogja érezni, hogy mégis akad: az, aki a mi oldalunkon áll. Eddig ő volt a fia életében a legfontosabb nő, és miattunk ennek nem feltétlenül kell megváltoznia. Ha a tetejében még erősen nárcisztikus is, akkor ne számítsunk rá, hogy komolyan érdeklődni fog az unokái iránt. Kivéve persze azt az eshetőséget, ha önmagát bálványozhatja egy – szerinte a saját vagy fia vonásait hordozó – csemetében.

Sznob mama

Ha mi magunk is magasabb szférákban lebegünk, csak akkor lesz komoly konfliktusunk vele, ha mondjuk az általa bálványozott avantgárd törekvéseket idejét múltnak ítéljük. De ha minket jobban érdekel a gyöngyfűzés, a vásárlás vagy „az a hollywoodi mocsok”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy agyhalottnak tart majd minket. Barátnőinek arról mesél kávézgatás közben, hogy amíg a fia vele élt, még csak-csak a szellem útján tudta tartani, de az a sötét nőszemély magával rántotta a légüres butaságba. Se színház, se kiállítás, se egy könyv!

Ha látogatóba jön, még a vécéből is távolítsuk el a képes újságokat, mert egy magára valamit adó ember olyankor is minimum politikai vezércikket olvas. Az unokái tekintetében azon lesz, hogy a szellemi mocsárból felemelje őket. Ez egészen odáig üdvözlendő, amíg be nem száll az óvoda- és iskolaválasztás vagy a továbbtanulás vitáiba. Azzal érvel majd, hogy „én már felneveltem egy kiváló fiút”.

Karmama

Ha képesek vagyunk filozofikus nyugalommal fogadni az állandóan változó ezoterikus áramlatokat, ez a mama nem is olyan veszélyes. Legalább elfoglalja magát. Feltéve, ha nem párhoroszkópot ajándékoz az eljegyzésünkre, amelyből tisztán látszik, hogy párunk Marsa üti a Vénuszunkat, Napja pedig kvadrátban áll a Holdunkkal, vagyis az esküvő csak arra kell, hogy lerójuk egymás iránti karmikus kötelezettségeinket, de néhány év múlva úgyis elválunk.

Néha karmami nem elégszik meg azzal, hogy ő jár tűzjógára és böjttáborba a Pilisbe, hanem az egész családot meg akarja téríteni. Unokáival búzafűlevet itat, és csodatévő ásványokat kötöz a testükre. Ne nevessük ki, mert lelepleződünk, hogy nem vagyunk elég transzcendentálisak. Ameddig tudunk, tartsunk vele. A súrlódások súlyossága nemcsak türelmétől és vérmérsékletétől függ, hanem attól is, milyen alaposan olvasta el a családi konfliktuskezelésről szóló önsegítő könyvet, valamint milyen alaposan mélyült el tavaly a zen-buddhizmusban, és emlékszik-e még belőle valamire.

Mater dolorosa (fájdalmas anya)

Az, hogy valódi vagy képzelt beteg, teljesen mindegy. Lehet, hogy ő maga nem is szenved semmiféle bajtól, hanem mások ápolása köti le. Akárhogy is, a fő témája a halál, a test felbomlása, a káros sejtek burjánzása, a gyomortükrözés és a CT. Kedvenc szabadidős tevékenysége az orvoshoz járás, és részt vesz minden ingyenes szűrésen, még akkor is, ha nincs konkrét panasza.

Unokái akkor fogják érdekelni igazán, ha megbetegszenek. De ha nem betegek, addig méri a lázukat, míg azok nem lesznek. Akkor aztán lehet őket vinni ahhoz a specialistához, akiről a szomszédasszony mesélt, valamint gyógyszerekkel tömni őket. Ha ő maga a beteg, akkor a manipuláció ezen hatásos eszközét nem mulasztja el fegyverként forgatni a családtagjaival szemben: a hétvége felé haladva rohamosan romlik az állapota. Nyaralni utazó fiának mindig elrebegi, hogy mennyire bánja majd a temetésen, hogy az utolsó percekben nem fogta édesanyja kezét.

Háztartási bajnok

Ha a háztartás számában rendeznének olimpiát, ő biztosan maximális pontszámmal kvalifikálna. Háziasszonynak és anyának egyaránt tökéletes. Ő az, aki a gyerekei holmijaiba kézzel hímezte bele az óvodai jelüket, aki narancsot kandíroz és szilvát aszal. Ő az, aki gyűrűs füzetbe gyűjti a magazinokból kivágott recepteket, és mindig tele van a mélyhűtője. A takarításban forradalmian új módszereket kísérletezett ki, folttisztításban verhetetlen, kifésüli a szőnyegrojtokat. A gyerekek iskolás korában örökös SZMK-elnök volt, mostanában már csak a rádióba telefonálgat vagy nevelési fórumokra ír ilyesféle szövegű leveleket: „azt hiszem, a menyem és a fiam elrontják az unokámat…”

Ha mindezt nem derűvel és áldozatos mosollyal, hanem fogcsikorgatva, a fejében világuralmi terveket forgatva végzi, jobb, ha óvatosak vagyunk. Bármennyire igyekszünk, az ő szakértelmét még karcolni sem fogjuk. Ne próbáljuk meg überelni, mert azzal csak felingereljük. Ő akkor is tévedhetetlen, ha hibát vét, mi pedig akkor is tévedünk, ha éppen mindent jól csinálunk. Az alázatos tanácskérés és az ájult csodálat a közeledés egyetlen módja. Ennél is rosszabb, ha a mi otthonunkat is kezelésbe veszi. Csak segíteni akar, mondja, és mindent átrendez. A segítségnyújtás örve alatt viszont inkább azt szeretné megmutatni, hogyan kell ezt jól csinálni.

Káoszmama

Vele nem azért gyűlik meg majd a bajunk, mert lehetetlenség kijönni vele. Előfordulhat, hogy rendkívül barátságos, valósággal elbűvölő lény. Imádja a fiát, imád minket, eszelősen rajong az unokáiért. A probléma az, hogy rá jobban kell figyelni, mint egy kicsi gyerekre. Olyan felelőtlen, hogy a fiának állandóan szemmel kell tartania, aki rossz esetben akár ránk is testálhatja ezt a feladatot. Lehet, hogy valami függőséggel küzd, lehet, hogy egyszerűen csak kifolyik a keze közül a pénz, vagy az is előfordulhat, hogy a párkapcsolata válságát nem tudja kézben tartani.

Az egészen bizonyos, hogy semmiféle érzelmi vagy egyéb támogatást nem nyújt a fiának, viszont annál többet igényel tőle. Teljes lelki nyugalommal hívja fel az éjszaka közepén és belesír a telefonba: „Úgy összevesztünk, hogy apáddal most már egészen biztosan elválunk” vagy „Sajnos az utolsó ezresemet dobtam a játékgépbe. Haza sem tudok menni”. Esetleg: „Ha a törlesztőrészletben nem segítesz, fiam, akkor elárverezik a gyermekkori otthonodat”. Nem túl nagy a mozgásterünk: pofákat vághatunk, sugdoshatunk a férjünk fülébe, hogy ez mégiscsak tűrhetetlen, de ezzel csak rontunk a helyzeten. A kötelességtudó fiú siet segíteni, a káoszmama pedig semmiből sem tanul.

Szürke vagy mezei anyós

Nem minden anyós ennyire szélsőséges személyiség. Akadnak olyan anyósok, akiket a szürkétől a barnáig húzódó árnyalatokkal lehet megrajzolni. Lehet, hogy táplálnak velünk szemben némi kisebbségi komplexust, ezt vérmérsékletüktől függően kinyilvánítják, vagy nem. De az élet semmilyen területén nem rendelkeznek végletes tendenciákkal: egyszerűen teszik a dolgukat. Felnevelték a gyereküket, gondoskodnak a férjükről, végzik a munkájukat. Megsütik a süteményt, megfőzik a vasárnapi ebédet. Sorsukban vagy személyiségükben nem hordozzák a jövendő konfliktus magját. Ha mégis összetűzésbe kerülünk velük, akkor nem a belőlük vagy belőlünk, hanem a helyzetből fakadó ok miatt. De mivel nem narcisztikusak, önelégültek vagy egoisták – éppen ellenkezőleg –, ezért megbékélni sem lesz olyan nehéz velük.

Ők tudják, hogy mi az anya, a feleség, az anyós és a nagymama kötelessége, és ez előbbre való lesz minden egyéni sérelemnél. Néha átsuhan majd az agyunkon, hogy anyósunknak még az egyéniségét is eltakarják a magára vállalt családi terhek. De nagy ügyet nem fogunk csinálni belőle: ahogyan a többi családtagnak, nekünk is így kényelmes.

Közönséges anyós avagy lumpenmama

Ez a skála másik vége. Mikor nem mi hozzuk zavarba az anyósunkat alacsony származásunkkal, hanem mi hőkölünk meg, amikor meglátjuk őt egyszerű macskanadrágjában a konyhaasztalnál cigizni. Jó esetben nem fújja az arcunkba a füstöt, hanem minket is megkínál vidáman. A konyhaablakból átrecseg a szomszédasszonynak, hogy jöjjön át kávézni, de ha lehet, hozzon két üveg hideg sört is. Vagy hármat, hogy jusson nekünk is. Szókimondó, közönséges és imád pletykálni, de arany szíve van. Ez persze nem törvényszerű, de akit én ismertem, annak arany szíve volt. Mindazonáltal lehet tök gonosz is. A benne rejlő kihívás akkor növekedik naggyá, ha a saját közegünkből nagyon kirí a lumpenmami. Ha a nagymamának csak a modora érdes és a neveltetése hiányos, de alapvetően jólelkű, akkor őrizkedjünk a pipiskedő megnyilvánulásoktól, miszerint: „ez nem megfelelő közeg a gyermekeinknek”. Hiszen milyen szép emlék lesz a kicsiknek, hogy a nagyitól tanultak káromkodni.

Ez csak ízelítő a fő anyósfajtákból, a paletta korántsem teljes. Jegyezzük meg: nincsenek tiszta típusok. Minden anyós teljesen egyedi darab. Az enyém például alapesetben egy extrák nélküli, kisvárosi nagysága a fájdalmas anya és a háztartási bajnok egyes jellegzetes vonásaival, de ismerek szürke anyós-fájdalmas anya keveréket vagy háztartási bajnokkal elegyített főnöknőt is. És persze létezik rengeteg olyan típus, aki a mi környékünkön nem tenyészik, ezért még csak elképzelni sem tudom, hogy milyen.