szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Egy bulvárlaptól vagy? Köszönöm a megjegyzést, te picsa” – így válaszolt ausztráliai sajtótájékoztatójánJamie Oliver egy riporternek, aki azt firtatta, hogy az egészséges étkezésért kampányoló sztárszakács kissé kikerekedett mostanában. Jamie Oliver később azzal védekezett, hogy előző éjszaka egy kis italozással eresztette ki a gőzt, emiatt nem értette meg teljesen másnap a súlyával kapcsolatos kérdést.

Ausztráliában most kezdte „Ministry of Food” című kampányának második részét. A meztelen szakácsként is emlegetett Jamie Oliver az elhízás ellen akar harcolni azzal, hogy például szülőknek, döntéshozóknak megmutatja, milyen az egészséges étel, hogyan tudnak ilyet készíteni. A kezdeményezést az ausztrál kormány is támogatja.

A 36 éves, négygyermekes Oliver nem tűnt túl boldognak, amikor egy ausztrál riporternő megjegyezte keddi sajtótájékoztatóján, hogy felszedett egy kicsit. A szakács úgy válaszolt: „nem is tudom, nagyon egészséges vagyok. Egy bulvárlaptól vagy? Köszönöm a megjegyzést, te picsa”. Azt senki sem tudta, hogy viccelt vagy tényleg felkapta a vizet.

Jamie Oliver hozzátette, hogy hetente kétszer sportol, friss ételeket fogyaszt, igyekszik a legjobb formáját hozni úgy, ahogy a többi ember 30-on felül.

blogit.realwire.com

A sajtótájékoztató utáni fogadáson a sztárszakács már azt mondta, hogy nem akart szándékosan durvaságot válaszolni a kérdésre, de tény, nem volt a topon, mert előző éjjel iszogatott kicsit, nagyon kemény és hosszú napja volt ugyanis – írja a Daily Mail Online, amelynek fotóin Jamie Oliver tényleg kissé kereknek tűnik az előző évek fényképeihez képest.

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok

Videón: gázvezetékeken átkúszva támadták hátba az ukránokat az oroszok