szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Beperelt egy templomot egy férfi az Egyesült Államokban, mert rádőlt egy 270 kilogrammos feszület, és elvesztette jobb lábát.

A baleset még 2010-ben történt a New York állambeli Newburghben, a tárgyalást januárban tartják. A férfi hárommillió dolláros kártérítést követel, amiért a templom nem rögzítette kellően a feszületet. 

David Jimenez a felesége felgyógyulása iránti hálából tisztogatta a Szent Patrick-templom előtt álló szobrot. A férfi gyakran imádkozott a szobornál, miután kiderült, hogy felesége rákbeteg. Az asszony szerencsére kigyógyult a kórból, férje pedig hálálkodó imáin túl társadalmi munkában nekiállt megtisztogatni a feszületet.

A balesetre ráment a lába: amputálni kellett a súlyosan sérült végtagot.

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül