szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Óriási, a Loch Ness tó medrével felérő krátert hagyott maga után az az áradás, amely a mélyben, a Déli-sark jégtáblája alatt zajlott le az utóbbi években – derítették ki brit kutatók, akik szerint a globális felmelegedés hatásainak felmérésekor érdemes lenne egyre nagyobb figyelmet fordítani a hasonló jelenségekre.

A Geophysical Research Letters című szaklapban közzétett tanulmány szerint a tudósok a keleti-antarktiszi jégsapka megsüllyedéséből következtettek arra, mekkora területet érinthetett az árvíz, amelynek nyomán szinte teljesen kiürült a Cook-jégself közelében lévő, felszín alatti tó, hatalmas katlant hagyva maga mögött. A jégtakaró behorpadását az Európai Űrügynökség CryoSat-2 nevű műholdja észlelte először.

Malcolm McMillan, a tanulmány vezető szerzője, a Leedsi Egyetem geofizikusa közölte, hogy számításaik alapján a "túlfolyás" tizennyolc hónap alatt játszódott le, méghozzá kétszer akkora sebességgel, mint amilyennel a Temze zúdul alá áradás esetén. Máig nem tudták megállapítani, mi váltotta ki a hatalmas víztömeg kilépését a tó medréből, és azt sem, hová tűnt a víz. Nem tapasztalták ugyanis jelét annak, hogy elérte volna az óceánt.

A kutatók becslése alapján hozzávetőleg annyi - mintegy 6-7 köbkilométernyi - víz ömlött ki a jégsapka alatti katlanból, mint amennyit Skócia legnagyobb tava, a Loch Ness tartalmaz. A tó hossza mintegy 40 kilométer, maximális szélessége 2,4 kilométer, legnagyobb mélysége pedig 230 méter.

A kelet-antarktiszi volt az egyik legkiterjedtebb árvíz, amelyet a Déli-sark jégtáblája alatt észleltek. Az akkor kiürült, 260 négyzetkilométer területű és hetven méter mély tómeder az áradás elapadása óta lassan feltöltődik, igaz, azt még nem sikerült kideríteni, hogy friss vízzel vagy jéggel.

Kézilabda-Eb: Kiütéses győzelemmel vágtak vissza a magyarok a svédeknek az olimpiai vereségért

Kézilabda-Eb: Kiütéses győzelemmel vágtak vissza a magyarok a svédeknek az olimpiai vereségért

Épp akkor járt a Mészáros Lőrinchez köthető magángép Londonban, amikor Várkonyi Andrea arról posztolt, hogy szép ott az ünnep

Épp akkor járt a Mészáros Lőrinchez köthető magángép Londonban, amikor Várkonyi Andrea arról posztolt, hogy szép ott az ünnep

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

Még mindig nincsenek tehenek Süli János fiának telepén, pedig uniós támogatás is járt a fejlesztéshez

Még mindig nincsenek tehenek Süli János fiának telepén, pedig uniós támogatás is járt a fejlesztéshez