szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az olaszországi Brescia főterén tömegverekedést filmeztek le, a dolog érdekessége, hogy miközben egy földön fekvő embert rúgdostak épp fejbe, a helyszínen lévő két rendőrnek esze ágában sem volt közbeavatkozni. De legalább közben berádiózott.

Gyors lefolyású verekedést filmeztek le az észak-olaszországi Brescia főterén, a Piazza Vittorián. A Youtube-ra feltöltött videó szövege szerint az esti buli előtti aperitivóját fogyasztó jól öltözött fiatalok kézzel-lábbal és derékszíjakkal estek egymásnak minden szégyenkezés nélkül, közben repültek a poharak és a környező teraszok evőeszközei.

Az amatőr felvétel készítője kitűnő érzékkel megmutatta a verekedéstől pár lépésre posztoló rendőrjárőr tétovaságát, majd azt is, amikor a bunyó végén látszólag azokhoz hasonlóan felszívódnak ők is, akik részt vettek benne. Szerencsére, ahogyan a másik, térfigyelő kamerák által készített felvételekből kiderült, legalább erősítést hívtak, és a többi rendőr megérkezésekor megpróbálták elfogni a verekedőket.

Ki gyártja a nyugdíjasok 30 ezres utalványait? Elfogadják-e a piacon? Mennyibe kerül ez az országnak?

Ki gyártja a nyugdíjasok 30 ezres utalványait? Elfogadják-e a piacon? Mennyibe kerül ez az országnak?

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

Drogdílertől lefoglalt 450 lóerős Audiból lett magyar rendőrautó

Drogdílertől lefoglalt 450 lóerős Audiból lett magyar rendőrautó