Járvány miatt rövidítették le a Tour de France pénteki szakaszát
A fertőzés szarvasmarhákat érint, a mezőny 35 kilométerrel kevesebbet tesz meg a tervezettnél.
A fertőzés szarvasmarhákat érint, a mezőny 35 kilométerrel kevesebbet tesz meg a tervezettnél.
A szlovén NK Maribort győzte le egy góllal a Paks.
Az örmény Pjunyik Jereván volt nagy falat az ETO-nak.
A felcsúti csapat kétgólos hátrányból még egyenlített, de a győzelem az Arisz Limasszolé lett.
Az ötödik vb-címéért mérkőzött az Európa-bajnok spanyolokkal a magyar csapat, amelynek az utolsó negyedben úszott el az esélye a győzelemre.
Nem tudni, hogyan tudott a bringás feljutni a lezárt pályára a mezőny előtt.
Az Újpest ezzel szemben fittyet hány az ötmagyaros szabályra, külföldi játékosokkal erősíti meg a keretét és megcélozza a dobogót. Az NB I. rajta előtt megnéztük, hogyan viszonyulnak a csapatok az MLSZ magyarosítást ösztönző szabályához.
A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke szerint nagy a hallgatás, ami a kormány gyermekvédelemhez való hozzáállására is rávilágít.
Gavriel Kanichowsky ingyen érkezett az Üllői útra.
A brutális eszközeiről ismert úszóedzőről szóló kiadvány májusban jelent meg.
Tíz millió forintot kellett összeszedniük a felkészülésre és az utazásra.
Az amerikai elnök nem adna vízumot a transz sportolóknak a 2028-as Los Angeles-i játékokra.
Görögország–Magyarország 12–9.
Szappanos Péter egy évvel ezelőtt igazolt az al-Fateh csapatához, de a tavaszi szezont már újra Pakson töltötte kölcsönben.
Umberto Ferrarának tavaly szeptemberben azért kellett távoznia a teniszező stábjából, mert egy tőle kapott spray-ből származott az a tiltott anyag, amelyet egy doppingteszt során kimutattak a mintájában.
Dr. Alycia Fong Yan, a Sydney-i Egyetem oktatója évek óta tanulmányozza már, milyen hatással van a tánctudás a csapatsportágakat űző élsportolók teljesítményére. Kutatásai során arra jutott, hogy a balettmozdulatok elsajátítása, különösen földet éréskor nagyon hasznos lehet a sportolók számára. Amerikai futballban, kosárlabdában és újabban már a labdarúgásban is igencsak gyakori, hogy egy sportoló „kontakt nélküli” sérülést szenved el, amelynek egyik oka a merev mozgás lehet.
Az örmény Noah egy öngóllal szerzett vezetést, majd a Fradi két gólt rúgva megfordította a meccset.
A mesterséges intelligencia megjelenése teljesen új szintre emelte kapcsolatunkat az autónkkal. De mi is tesz pontosan okossá egy autót? Hogyan idomul az autónk a szokásainkhoz úgy, hogy a legkényelmesebben érezzük magunkat, miközben használjuk? Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgetünk a legújabb elektromos Mercedes-Benz CLA modell bemutatása kapcsán a Mercedes-Benz szakembereivel.
Négy találattal is vezettek Manhercz Krisztiánék, végül az egy gólos előnyt is őrizni kellett, de sikerült.
A futballszövetség zéró toleranciát hirdetett a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulásokkal szemben.