Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A katalán együttes bevétele a 2017/18-as idényben meghaladta az egymilliárd dollárt.
A spanyol bajnok kedden nyilvánosságra hozott kimutatásai szerint a 201718-as idényben 1,05 milliárd dollár – megközelítőleg 295,4 milliárd forint – folyt be a kasszájába. Ezzel az egymást követő ötödik évben is megdőlt az egyesület bevételi rekordja.
Megváltozik a Barcelona címere
Amennyiben a küldöttgyűlés jóváhagyja, a következő szezonban már ez lesz a katalánok hivatalos emblémája.
A Barcelona sorozatban nyolcadszor zárta nyereségesen az idényt, 2010 óta 188 millió euró – körülbelül 52,9 milliárd forint – profitot termelve.
A gránátvörös-kék együttesnél a bevételnövekedés egyik fő tényezője az volt, hogy az európai szövetség, az UEFA új rendszerben osztotta el a Bajnokok Ligája pénzdíjait. A másik fő ok a Neymar eladásából származó, 222 millió eurós – 62,4 milliárd forintos – rendkívüli bevétel volt.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.