Hatalmas botrány lett abból, hogy a magyar olimpiai bajnok Kínát szidta

Burján Csaba az Instagramra posztolt egy képet, amin a F*ckin China felirat volt olvasható. Sanghajban már jégre sem léphet, a szövetség pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett.

  • hvg.hu hvg.hu
Hatalmas botrány lett abból, hogy a magyar olimpiai bajnok Kínát szidta

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott tagja, Burján Csaba olimpiai bajnok Kínát sértő magatartása miatt Zhang Jing Lina, a csapat vezetőedzője benyújtotta a lemondását - írja a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a közleményében.

Az Index szerint az eset előzménye az volt, hogy Burján felhúzta magát azon, hogy sokat kellett várnia a sanghaji reptéren, ezért az Instagram oldalára azzal a megjegyzéssel posztolt egy képet, hogy "F*ckin China".

A vezetőedző azt nyilatkozta az eset után egy kínai tévének, hogy nem tudja tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok is, rasszista megjegyzést tegyen Kínára.

Az elnökség most a közleményében azt írja, hogy elnézést kértek a válogatott versenyző sportolóhoz méltatlan megnyilvánulásáért. A vezetőedző lemondását nem fogadták el, vele tárgyalásokat kezdeményeznek. Burján Csaba az esetet követően bocsánatot kért Zhang Jing Linától.

Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján Csaba nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupaversenyen, hazautazik, itthon pedig fegyelmi eljárást indítanak vele szemben.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.