szerző:
Dezső András
Tetszett a cikk?

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Elmarad az eredetileg november 8-ára, vasárnapra kiírt Debreceni VSC–Békéscsaba mérkőzés a labdarúgó NB II 16. fordulójában, miután a hazaiak elutasították a vendégcsapat halasztási kérelmét, így a csabaiak nem utaznak el az összecsapásra - írja a Nemzeti Sport. A lap szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség péntek délutánra már döntött is a mérkőzésről: 3–0-s gólkülönbséggel a DVSC kapta meg a három bajnoki pontot.

 

©

A Békéscsaba közleményére hivatkozva a Nemzeti Sport azt írta, hogy a csapatnál jelenleg 28 főnek van pozitív koronavírustesztje, ezért a Debreceni VSC elleni mérkőzését halasztását kezdeményezték, ezt azonban a debreceniek elutasítottak. Ezért a többségi tulajdonos és a csapatorvos közösen, az egészségügyi szempontokat szem előtt tartva úgy döntött, hogy az együttes nem utazik el a vasárnapi mérkőzés helyszínére.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Orbán bejelentette, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok

Orbán bejelentette, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok

Köves Slomó szerint még egy-másfél év, amíg megnyithat a Sorsok Háza

Köves Slomó szerint még egy-másfél év, amíg megnyithat a Sorsok Háza

50 évig rejtőzködött ez a Bugatti, ami most 2,8 milliárd forintot érhet

50 évig rejtőzködött ez a Bugatti, ami most 2,8 milliárd forintot érhet