3-2-re nyert hazai pályán a Fulham csapata a Premier League-t vezető Liverpoollal szemben. Az első gólt ugyan a vendégek hozták össze, Mac Allister talált be a 14. percben, utána az első félidőben hármat kaptak be: először Sessegnon szerzett gólt a 23. percben, majd Iwobi és Muniz is betaláltak, mindössze öt perc különbséggel a 32. és a 38. percben.
Luis Diaz gólja ezen már csupán kozmetikázni tudott, ő a 72. percben szépített.
Szoboszlai Dominik kezdett a mérkőzésen, azonban az 55. percben Harvey Elliott váltotta őt.
A Liverpool előnye még így is stabil az angol bajnokság élén: 73 pontjuk van, az őket követő Arsenal csupán 62-vel áll a második helyen. A Fulham csupán a nyolcadik, 48 ponttal. Az is eldőlt, hogy a sereghajtó Southampton – amely 3-1-re kikapott a Tottenham otthonában – a szezon végén búcsúzik az élvonaltól: ilyen korán, hét fordulóval az idény befejezése előtt még egyetlen csapat kiesése sem vált biztossá a Premier League történetében.