Ismét Magyarországon van a legendás ökölvívó, Evander Holyfield, aki szombaton részt vesz a New School Promotion nagyszabású bokszgáláján, amit a Folyondár utcai sportcsarnokban rendeznek meg. A gála főmeccse a magyar bajnoki címért zajlik majd Kőrös Attila és Szabó Szabolcs között.
Egy olvasónk szerint Holyfield Budapest belvárosában, a Deák tértől nem messze található Al Habtoor Palace szállodában szállt meg, a régi Ritz-Carlton helyén, ahol egy éjszakára 338 eurótól kezdődnek a szobák árai (ez átszámítva nagyjából 140 ezer forintnak felel meg).
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.