50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Bognár György, a Paks vezetőedzője nevetségesnek nevezte Kubatov Gábor megállapításait, amelyekkel a Fradi elnöke „antifutballnak” nevezte a Paks játékát.
Bognár György lett az év edzője az NB I 2024–2025-ös idényében – számolt be az M4 Sport. A jutalmazott szakvezető a díj átvételét követően hosszasan elemezte a szezont a közmédia stúdiójában, többek között kitért arra a kritikára is, amellyel Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke illette csapatát.
Ha több szezonban is mi lőjük a legtöbb gólt, mi adjuk a gólkirályt öt év alatt négyszer, akkor azt gondolom, nagy butaság egy ilyen kijelentés
– nyilatkozta ezzel kapcsolatban, emellett pedig nevetségesnek is nevezte a Fradi elnökének megállapítását. Kubatov az elvesztett kupadöntőt követően szállt bele a Paksba, arról beszélt akkor, hogy „hatékony, de antifutballt játszanak”. A finálét tizenegyespárbajban elbukó FTC elnöke akkor arról is beszélt, hogy erre az lehet a megoldás, hogy jövőre külön csapatot építenek a hazai bajnokságra és a nemzetközi porondra. Erre az anyagi lehetőségeik adottak is lennének, hiszen a Fradi messze a legmagasabb költségvetésből működik az NB I-ben, igaz, ennek ellenére a bajnoki címet is csak az utolsó fordulóban sikerült bebiztosítaniuk.
Bognár csapata stílusával kapcsolatban azt is elmondta, hogy agresszív, de korrekt focit játszanak, bár azon azért ő is meglepődött, hogy a Paks kapta a fair play díjat is, hiszen az utolsó három fordulóban két játékosukat is kiállították.
Bognárnak és Kubatovnak nem ez volt az első csörtéje, a Fradi elnöke május elején arról beszélt, hogy problémája van a Paks edzőjével: „Egy olyan ember, aki egykor ellopta a saját csapata pénzét, eljátszotta egy kaszinóban, és ezért börtönbüntetést kapott, nem lehet a futball része” – mondta Kubatov a csakfoci.hu-nak adott interjújában. Ezzel egy 20 évvel ezelőtti ügyre utalt, amelyben Bognár a Sopron edzőjeként és klubigazgatójaként jogosulatlanul vett fel 10,4 millió forintot a csapat kasszájából, amiért később felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Bognár később röviden reagált Kubatov szavaira. „Nézd, én udvari bolondokkal nem foglalkozom. Csak mosolyogni tudok” – nyilatkozta akkor a Paks vezetőedzője.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.