Újra kell tárgyalni Diego Maradona orvosi stábjának perét, miután kiderült, hogy a háromfős bírói testület egyik tagja szerepelt egy az ügyről forgatott dokumentumfilmben – számolt be a BBC.
Az orvosi stábjának hét tagjával szemben emeltek vádat: az ügyészség szerint gondatlanságból fakadó mulasztásuk miatt halt meg az argentin futball-legenda 2020-ban. A március 11-én kezdődött bírósági tárgyalássorozat – amelynek során már több mint ötven tanút hallgattak meg – a várakozások szerint júliusban véget is ért volna, ám most egészében meg kell ismételni, miután a bírói testület egyik tagja visszaadta megbízatását.
Julieta Makintach azután volt kénytelen visszalépni, hogy szerepet vállalt a Divine Justice („Isteni igazságosság”) című dokumentumfilm-sorozatnak a Maradona-ügyről szóló epizódjában, amivel összeférhetetlen helyzetbe hozta magát. A műsorhoz engedély nélkül használták forgatásra a tárgyalótermet is. A héten már a vád képviselője is arról beszélt, hogy Makinatch „inkább viselkedett színésznőként, mint bíróként”.
A vádlottak, akik között ápoló, orvos és idegsebész is van, 8 és 25 év közötti büntetésre számíthatnak, ha a megismételt eljárás során a vádak megállnak. Ők állítják, hogy a sportoló maga utasította el azokat a kezeléseket, amelyekkel tovább élhetett volna.