A kiadók szomjaznak arra, hogy végre találkozzanak az olvasótáborukkal, így idén az egyetlen nem online megrendezett nagy könyves esemény lesz szeptemberben a 91. Ünnepi Könyvhét, ha a vírushelyzet addig nem rosszabbodik. A vásár díszvendégét azonban – bármennyire is szeretnék – nem tudják Magyarországra hozni.
A Kaposvári Egyetem színházi tanszékének egykori vezetője felidézte, mi történt azokban a napokban, amikor a színészképző felett átvette az irányítást Vidnyánszky Attila. Csáki Judit úgy tippeli, hogy a kaposvári esethez hasonló forgatókönyv mentén fogják „leszalámizni” a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, melynek kuratóriumi elnöke lett a napokban Vidnyánszky.
Csak az álljon méhésznek, aki fanatikus, mert kizárólag méztermelésből már nagyon nehezen lehet megélni – mondja Barkóczi Sándor füzesgyarmati méhész. A gazda ezért több lábon áll, márciusban megnyitotta például a kaptárlevegős apartmanját, ahol méhek döngicsélése mellett és bódító mézillatban lehet relaxálni. De mi az a kaptárlevegő, miért nem lesz idén elég akácméz, és versenyezhet-e egyáltalán a turizmusra építő méhészete a klímaváltozással vagy a nagyüzemi vegyszerezéssel?
Érezzük mi is, és a bolygó is érzi, hogy ahogyan ma élünk és dolgozunk, az nem jó. De mi legyen helyette? A koronavírus-járvány felerősítette azokat az elképzeléseket, hogy már rég nincs szükség arra, hogy napi 8-10 órákat dolgozzanak az emberek. Cikksorozatunkban megnézzük, hogy mit kínálhat a munka utáni társadalom, az úgynevezett post-work society.
A posztindusztriális társadalmak jellemzője, hogy a munka teljes mértékben eluralja az életünket. Ez határozza meg az identitásunkat, egyes jogainkat, részben a magánéletünket és azt is, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben. Egyes teoretikusok szerint radikális reformra szorul a munka világa, mert már rég nincs szükség arra, hogy napi 8-10 órákat dolgozzanak az emberek. Az úgynevezett post-work társadalom idealisztikus elképzelése most a koronavírus-járvánnyal új lendületet kapott. A hvg.hu cikksorozatban járja körbe a témát.
Újra műsoron van a monodráma, amelyben Molnár Piroska Goebbels egykori titkárnőjét alakítja. Az igaz történet szerint a gyors- és gépírónő soha nem érezte magát bűnösnek, amiért a háború utolsó éveiben a náci propagandaminiszter sleppjéhez tartozott, és azt állította, hogy nem tudott a németek háborús bűneiről sem. Hihetünk-e Brunhilde Pomselnek? És lehet-e a lojalitást a tudatlansággal mentegetni?
Mind több bejelentés érkezik az interneten terjedő pedofil tartalmakról, hiszen minden negyedik tizenéves kapott már kéretlen szexuális üzenetet idegentől. A fiatalok becserkészésének elsődleges terepe inkább az Instagram, egy felügyelet nélkül hagyott gyerek webkamerája pedig olyan dolgokat rögzíthet, ami sok szülő rémálmában sem fordulna elő. Sorra vettük a gyerekekre leselkedő online veszélyeket.
Épületeinkkel jobban szennyezzük a levegőt, mint azzal, hogy közlekedünk. A fenntartható jövő érdekében tehát minél gyorsabban át kellene állnunk a passzívházakra. De mitől is passzív egy ház, mennyivel drágább, és miért ad okot az aggodalomra, ha az olcsó passzívházas technológiájával Kína megpróbálja átrendezni a piacot? Szekér László építészt kérdeztük, aki kifejtette elméletét a zöld városokról is.
Nem is gondolnánk, mennyit számít, ha kiteszünk egy mesterséges odút a kertbe, vagy ha lemondunk a kedvenc édességünkről, mert az pálmaolajat tartalmaz. Aszalós Réka, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa elárulta, hogyan erősíthetjük meg a meggyengült természet immunrendszerét, és hogy mire megyünk egyetlen fa elültetésével. A járvány ugyanis arra is figyelmeztetett, hogy tennünk kell valamit az élővilágért.
Azt mondja, végleg letette a fényképezőgépet, mert 75 évesen már nem neki valók a mélyriportok. Márpedig ő azokhoz ért igazán: beleássa magát egy témába, beépül, vissza-visszajár, akár évekig ugyanazzal foglalkozik. Ez az alaposság kezd kikopni a világunkból, az pedig, hogy fotóalanyát a tárgyainak begyűjtésén keresztül is dokumentálja, szinte egyedülálló. Urbán Tamás fotográfussal a Capa Központban még a járvány előtt megnyílt kiállítása alkalmával beszélgettünk. A tárlat továbbra is megtekinthető online.
Ismert emberek százai gondolják úgy, tévedés azt hinni, hogy a koronavírus-járvány előtti életünk normális volt. Új időszámítás kell – mondták Magyarországon is a nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozó magyar színészek, aktivisták és kutatók. Szépnek szép ugyan ez a gondolat, de mit jelenthet a gyakorlatban? Hogy alakítsuk át az életünket a járvány után? Induló cikksorozatunkban a nyilatkozat magyar kutatóit fogjuk erről kérdezni. Először Tosics Iván városkutató és szociológus ad tippeket.
Első készülő nagyjátékfilmje tudatosan veti le magáról a lángosromantikát, a Trabant-nosztalgiát, és minden olyan retró dolgot, amelyet mosolyogva köt össze az ember a szocializmussal. Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című, 434 millió forintból megvalósuló drámája, mint mondja, szembenézés mindazzal, ami a Kádár-korszak valójában volt. A politikai pszichiátria sötét bugyraiba kalauzol.
A pánik eddig megvédett a tömeges megbetegedésektől, de valószínűleg nem fog a koronavírus-járvány második hullámánál. Ez pedig lehet, hogy keményebb lesz, mint ez a mostani volt, de vakcinával a legoptimistább becslések szerint is csak jövő év elején találkozhatunk. Sokkal több teszttel, monitorozással és átláthatóbb kormányzati kommunikációval kell felvérteznünk magunkat. Szakértők vonták le az elmúlt két hónap tanulságait.
A jó befektetés vagy a kultúra iránti megszállottság hajtja a leggazdagabb magyar műgyűjtőket? Egy új sorozatban szóra bírták azokat az embereket, akik már nem számolják, mennyi pénztől szabadultak meg egy-egy jobb műremekért. A rendezővel és a producerrel beszélgettünk.
Miért akkora dráma, hogy Magyarország elutasítja az Isztambuli Egyezmény ratifikálását? Vannak gyakorlati következményei annak, hogy csak a kapcsolati erőszak van nevesítve, a nők elleni erőszak nincs? Egyáltalán mi az a „romboló gender-szemlélet”, amire hivatkozva a KDNP nyilatkozatot terjesztett az Országgyűlés elé az egyezmény elutasításáról? Mindent elmagyarázunk a Patent Egyesület jogászával, Spronz Júliával.
Leállt a fél világ, Kína felett kitisztult az ég, globálisan jelentősen lecsökkent a károsanyag-kibocsátás: a Föld napján ünnepelhetnénk, de valójában mindez meg sem kottyan a klímaváltozásnak. Mostanra pedig az is világos, hogy a környezetünk tendenciózus pusztítása hozzájárult a koronavírus-járványhoz. Ha eddig kongatták, most már verik a kutatók a vészharangot: az epidémia lehet az egyik utolsó nagy lehetőségünk.
Úgy volt, hogy Kocsis Ágnes következő mozifilmjét, az Édent a rotterdami világpremier után nálunk is bemutatják tavasszal. A világjárvány azonban, mint minden más területen, itt is keresztülhúzta a számításokat. Pedig talán minden korábbinál aktuálisabb mindaz, amit a film érint: az elmagányosodás, az elmélyült koncentrációra való képességünk fokozatos elvesztése, a környezet, amelyet mi tettünk a saját magunk számára ellenséggé. És hogy miként kapcsolódik mindehhez Szécsi Pál? A végén az is kiderül. A rendezővel beszélgettünk.