A modellváltás „valódi célja nem az oktatás korszerűsítése, színvonalának emelése, hanem a minőséget és a hagyományokat semmibe vevő erőszakos térfoglalás, a szabad gondolat korlátozása” – ezt a szöveget jelentette meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szenátusa szombat este, miután kiderült, hogy a kormány által önkényesen kijelölt kuratórium elnökeként Vidnyánszky Attila lesz a Színmű első embere. Az állásfoglaláshoz egy, az intézmény bejáratáról készült gyászkeretes fotót is mellékeltek.

Az egyetem szimbolikus temetését a szenátus közleményével szinte egy időben megkezdte néhány oktató is. Miután kiderült, hogy az SZFE-t szeptembertől fenntartó alapítvány élére a Nemzeti Színház vezérigazgatóját nevezték ki, megkezdődtek a felmondások. Zsámbéki Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Katona József Színház alapító tagja 41 év után bontotta fel szerződését az egyetemmel, és benyújtotta felmondását Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője is.

Azóta az SZFE hallgatói önkormányzata bejelentette, hogy nem fogadják el a felsőoktatási intézményt ősztől fenntartó kuratóriumot.

Reviczky Zsolt

A hallgatók és az oktatók joggal féltik az intézmény autonómiáját, ugyanis úgy tűnik: a modellváltást úgy akarja keresztülvinni a kormány, hogy a folyamatba a Színműnek érdemben nem lehet beleszólása. A korábbi ígérettel ellentétben például az egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között, és az Innovációs és Technológiai minisztérium a szenátus szakmai szempontrendszer alapján összeállított listájáról egyetlen jelölést sem vett figyelembe a kuratóriumi tagok kiválasztásakor.

Tag lett viszont Vidnyánszky Attilán kívül Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.

A szenátus kifogásolja azt is, hogy Vidnyánszky Attila személyében olyan elnök kapott felhatalmazást, aki évek óta bírálója a Színművészetinek, és az sem mellékes, hogy az intézmény fenntartásáért ezek után olyan emberek fognak felelni, akiknek „nincs számottevő felsőoktatási tapasztalata”.

Mire számíthat ezek után az egyetem?

Vidnyánszky Attiláról ez az egy nem mondható el. Mármint az, hogy nincs felsőoktatási, vezetői tapasztalata. A Kaposvári Egyetemre 2011-ben került címzetes egyetemi tanárként, és ebből a pozícióból indulva jutott el az intézetvezetőn át egészen a művészeti rektor-helyettesi posztig a somogyi megyeszékhelyen. Csakhogy most a történelem ismételni látszik önmagát: Vidnyánszky kaposvári érkezését jelentős személyi és infrastrukturális változások kísérték az intézmény életében.

MTI / Czeglédi Zsolt

Átkeresztelték például a tanszékeket intézetekké, és az így átalakult színészképzésért 2012-ben már nem a korábbi tanszékvezető, Csáki Judit felelt, hanem Vidnyánszky intézetvezetőként.

Sokan kifogásolták, hogy Vidnyánszky úgy kerülhetett fontos pozícióba, hogy semmilyen tudományos képesítése nem volt, majd pedig ő és az intézetbe érkező Eperjes Károly úgy válhattak egy törvénymódosítás értelmében egyetemi tanárokká, hogy arra jogalapot csupán a Kossuth-díjuk szolgáltatta. Vidnyánszky érkezése után nem sokkal fontos oktatóktól vált meg az addig a színészek utánpótlásában komoly sikereket elérő egyetem: kirúgták többek között Csáki Juditot és Mohácsi Jánost is.

A volt tanszékvezető, színikritikus, a Revizor kritikai portál főszerkesztője, Csáki Judit szerint az, ami a Kaposvári Egyetemen történt 8-9 évvel ezelőtt, a főpróbája lehetett annak, ami most a Színház-és Filmművészetin zajlik. Csáki könyvet tervez írni a kaposvári intézmény esetéről, de a legfőbb tanulságokat szerinte már most levonhatjuk.

hvg.hu: Arra figyelmeztet, hogy a modellváltással, illetve Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökké való kinevezésével az SZFE a Kaposvári Egyetemhez hasonló sorsra fog jutni. Korábbi tapasztalatai alapján mit vár, mihez fog kezdeni Vidnyánszky a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel?

Csáki Judit: Bár azt hiszem, elég jól ismerem Vidnyánszkyt – noha hét éve nem beszélünk –, nem merném megjósolni, mihez kezd az SZFE-n. Csak tippelek: mivel ő maga is tudja, hogy a túlhatalma (nemcsak a formális, hanem az informális is, hiszen nagyon sokan járulnak hozzá a támogatását kérve) nemcsak indokolatlan, hanem szakmai értelemben érdemtelen is, ezért szerintem óvatos lesz, akárcsak eleinte Kaposváron.

Nyugtatás lesz és beetetés, és talán még pénz is, esetleg új campus ígérete – aztán jönnek a lassú lépések...

De mondom, ez csak tipp.

Csáki Judit és Törőcsik Mari.

Fazekas István

hvg.hu: Röviden fel tudná vázolni, hogy milyen, szakmai szemmel nem elfogadható változások történtek Kaposváron, a Színházi Intézetben az elmúlt 7-8 évben?

Cs. J.: A tudásom főleg hallomásból, kisrészben tapasztalásból származik. Egy egyetemen akkreditált rendszer működik, rögzített kurzusokkal, kreditekkel, órarenddel satöbbi. Mivel a kirúgásunk után Vidnyánszky nagy „találmánya” az volt, hogy az évfolyamokat kihelyezték színházakhoz, ahol a hallgatók órarendje evidensen teljesen felborult – és sem az akkreditációhoz, sem egymáshoz nem hasonlított –, helyenként és évfolyamonként változott, hogy kiket milyen lelkiismeretesen és mire oktattak.

Hozzáteszem, hogy a Kaposváron végzettek mindig is hátrányos helyzetben voltak a pestiekhez képest; annak idején pokoli sok melóba került nekünk, hogy pesti vendégjátékokkal, színigazgatók becserkészésével segítsünk megismertetni őket. Ráadásul mindezt egyetemi ellenszélben tettük, mert a kormányváltás után az egyetemi vezetés ezeket a kiruccanásokat, vendégtanárok meghívását erősen rosszallta, és nem is fedezte. Érdekes, hogy azóta semmi bajuk azzal, hogy sokszor hónapokig nagy csönd van a hajdani „tanszéken”, mivel az évfolyamok kihelyezése miatt nincs ott senki.

hvg.hu: Hogy emlékszik vissza, milyen körülmények között került Vidnyánszky Attila a Kaposvári Egyetemre?

Cs. J.: 2011-ben, ha jól emlékszem, nyáron egyszer csak hallottuk, hogy Vidnyánszky „tiszteletbeli egyetemi tanári” címet kapott a Kaposvári Egyetemtől. Az egyetem szervezeti és működési szabályzata szerint ezt olyanok kaphatják, akiknek az egyetemmel szoros kapcsolatuk van, tanítanak, dolgoznak ott. Vidnyánszkyt mi ott sosem láttuk, de persze tudtuk, hogy ez jelent valamit a jövőre nézve. Aztán jött a hír, hogy a Művészeti Karon a tanszékekből intézeteket szerveznek – ez szakmailag teljesen abszurd, semmi szükség nem volt rá –, és az intézetek igazgatói posztjaira pályázatot írtak ki. A Színházi Intézetnél nem volt feltétel a doktori fokozat – ennek ellenére pályáztam, noha tudtam, hogy esélytelen. Az is volt. Vidnyánszky nyerte, aki sem a pályázat során, sem utána nem beszélt velünk, nem keresett meg. Akkor jelent meg először, amikor már kinevezték.

hvg.hu: Mit tapasztalt, mennyire tudott együttműködni az új vezető a régi oktatói gárdával?

Cs. J.: Osztályt indított, és ott rendesen tanított – egyébként pedig békén hagyott bennünket. Volt néhány hagymázas ötlete, ami nem csoda, hiszen fogalma sem volt sem a rendszerről, sem a lehetőségekről, de ezekről sikerült lebeszélni. Volt néhány normális hangulatú beszélgetésünk is; azt mondanám, hogy majdhogynem hálás volt, hogy normálisan, rendben viszem tovább a tanszék ügyeit. A mesterségtanárokkal sem volt konfliktusa, igaz, érintkezési területe sem.

hvg.hu: Melyek voltak az első jelek, amelyek láttán arra következtetett, hogy esetleg mégsem fog menni az együttműködés?

Cs. J.: A legelső – és nagyon egyértelmű – jel a belépése pillanatában volt, azon a bizonyos tanszéki értekezleten, amelyre betoppant. A következő tanévről volt szó, már meghirdettük, hogy Mohácsi János indít osztályt (az előző osztálya épp végzett, így volt logikus), és fergeteges túljelentkezés volt a hírre.

Vidnyánszky ekkor megszólalt, hogy nem János indít osztályt, hanem ő. Erre mondom ma, hogy ott kellett volna fölállnunk. Mert utána csak az apró leszalámizás jöhetett – jött is.

Az elméleti tárgyakat Jászay Tamással vittük szoros együttműködésben, és abban a hitben, hogy a színészet értelmiségi szakma, ekkor odahozott Vidnyánszky egy minden szempontból jelentéktelen, a diákjaink szerint katasztrofális elméleti tanárt (azóta kirúgta), akinek viszont volt fokozata.

hvg.hu: Korábban említette, hogy Vidnyánszky megpróbálta önt és Mohácsi Jánost is marasztalni, azt állítva, hogy tudnak együtt dolgozni. Ezt az ígéretet akkor miként értelmezte?

Cs. J.: Néha elkapta őt a nosztalgia a béke iránt. Néha felülírta a szakmai elkötelezettség az ideológiai agresszivitását. Így.

hvg.hu: Nem sokkal később viszont ennek ellenére elbocsátották önt. Réthly Attilát, Mohácsi Jánost, Rusznyák Gábort, Kocsis Pált és Csapó Virágot is kirúgták. Hogy zajlottak ezek a menesztések? Milyen indokra hivatkozva kellett távozniuk?

Cs. J.: Pofon egyszerű volt minden: átszervezés volt az indok. Ezért pert indítottam, amit meg is nyertem. Más is perelt, más is megnyerte. A bíróság kimondta, hogy jogellenesen szűnt meg a munkaviszonyom. Egyévi nettó fizetést kaptam, ezt szépen kifizette az egyetem az adófizetők pénzéből. Ennyi.

hvg.hu

hvg.hu: Látja az SZFE hallgatóiban a potenciált, hogy amennyiben a tanáraik is támogatják őket, és nem tetszik nekik a rendszer, akkor képesek azt bojkottálni anélkül, hogy igazi retorziókra számíthatnának. Ha azonban az oktatók felmondanak (mint ahogy ez a folyamat meg is kezdődött), félő, hogy a diákok a tanári kar támogatása nélkül maradnak. Mi hát ön szerint a jó stratégia a tanárok részéről? Felállni vagy maradni?

Cs. J.: Szerintem a hallgatók kezében van minden fegyver. Ők azok, akik látják, hogy itt nem szakmaiságról, hanem ideológiai-politikai einstandról van szó. Nem szabad félniük. Zárójelben teszem hozzá, hogy a kényszerűen otthagyott diákjaink sorsát mi annak idején informális eszközeinkkel azért erőteljesen figyelemmel kísértük, vagyis amennyire tehettük, nem hagytuk őket magukra. A tanárok kötelessége a jelen helyzetben szerintem az, hogy átengedjék a kezdeményezést a hallgatóknak, és minden lehetséges eszközzel és formában mögéjük álljanak. A saját sorsuk másodlagos.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: