Csatlós Hanna

Csatlós Hanna
„Nagyon sajnálom, nem tudok most beszélni, éppen életem utolsó napjait forgatjuk” – Selma Blair és a szklerózis multiplex
 

„Nagyon sajnálom, nem tudok most beszélni, éppen életem utolsó napjait forgatjuk” – Selma Blair és a szklerózis multiplex

Talán egy hollywoodi színész sem volt még annyira őszinte a betegségével kapcsolatban, mint Selma Blair a róla készült dokumentumfilm kamerái előtt. A szklerózis multiplexszel küzdő és őssejt-transzplantáción átesett Blair minden kínt és könnyet megmutat, de azt is, ahogy kifogástalan humorérzéke átemeli őt a nehéz periódusokon.


A film, amitől megérted és talán kicsit meg is kedveled az embercsempészt
 

A film, amitől megérted és talán kicsit meg is kedveled az embercsempészt

Hervé feladata, hogy az afrikai menekülteket átjuttassa Görögországból Szerbiába. Hervé nem pusztán embercsempész, de bizonyos értelemben túravezető is, és apa, aki a saját országában politikai üldözöttnek, Európában pedig illegális bevándorlónak számít. Attól függ, honnan nézzük. Az Anyaföldek című dokumentumfilm rendezője 5 éven keresztül követte antihőse életét.


Minél több helyen teszik szabadnappá a pénteket, annál inkább ez lesz az új norma
 

Minél több helyen teszik szabadnappá a pénteket, annál inkább ez lesz az új norma

Egy brit tanácsadó cég azon dolgozik, hogy minél könnyebben térjenek át a cégek a 40 órás munkahétről a 32 órásra, mert a “szabad péntek” bevezetése nemcsak az alkalmazott, de a munkáltató érdeke is. Vajon meddig lesz luxus a rövidített munkahét, hogyan kerülhető ki a túlórázás csapdája, és tényleg jót tesz a bolygónknak, ha kevesebbet dolgozunk? A munka világának jövőjét kutató Autonomy think tank alapítójával beszélgettünk.


Ízirájder, öcsém! – 20 éves az Üvegtigris
 

Ízirájder, öcsém! – 20 éves az Üvegtigris

A korabeli kritikák kifejezetten nem szerették, pedig az esélytelen, perifériára szorult kisemberek filmjének nemcsak jó humora van, hanem mély empátiája is. Az Üvegtigris 20 éve töretlen népszerűsége mutatja, hogy valamire nagyon ösztönösen rátapintott a film. Röhögésbe fulladó forgatásról és a lehetséges folytatásról beszélgettünk Rudolf Péterrel, Kapitány Ivánnal, Csuja Imrével és a producerekkel.


Hol fognak grasszálni a mamutok, ha most felélesztjük őket?
 

Hol fognak grasszálni a mamutok, ha most felélesztjük őket?

Az ember egyértelműen istent játszik, mikor fel akarja éleszteni a mamutokat, de mennyi a realitása a Colossal nevű cég projektjének, amely hat éven belül mesterségesen létrehozna egy mamutra emlékeztető embriót? És ha sikerül a küldetés, hová tesszük majd az állatokat? Hogyan festhet egy sokezer évvel ezelőtt kihalt faj jövője a 21. században?



Eltartott kisujjal beszélgetünk a Pokolban. Mi ez, ha nem irónia?
 

Eltartott kisujjal beszélgetünk a Pokolban. Mi ez, ha nem irónia?

Lehet-e olvasni és élvezni Dante Alighieri hétszáz éves kolosszális műalkotását, az Isteni színjátékot anélkül, hogy ismernénk a kort, amelyben íródott? Hogyan tanítsuk az iskolában, és milyen élményt nyújt a költemény annak, aki megfelelő műveltséggel felvértezve képes belebújni Dante kozmoszába? Útikalauz kezdő Dante-olvasóknak az író halálának 700. évfordulóján.


Ebben az országban mindenki megkenhető – korrupt a kispolgár, a nagypolitikus, az ellenzéki mozgalmár is
 

Ebben az országban mindenki megkenhető – korrupt a kispolgár, a nagypolitikus, az ellenzéki mozgalmár is

Megvesztegetés, eltussolás, emberrablás, kiégett rendőrnyomozó, nőgyűlölő incel, bukott ellenzéki vezető – ezek a motívumok mind egyszerre vannak jelen Schwechtje Mihály fekete komédiájában, ahol mindent áthat a velejéig rohasztó korrupció. A Jurányiban bemutatott Hajtűkanyar Autósiskola azonban inkább tanmesének jó, valódi drámának kicsit kevés lett.


Jólesik ennyi felszabadult nőt látni
 

Jólesik ennyi felszabadult nőt látni

A Sorbonne közgazdaságtudományi tanszékét hagyta ott azért, hogy felfedezze magában a szunnyadó művészt. Sok-sok kitérő után Tel Avivban lelt rá a saját útjára, itt is tanult meg festeni. Miután tavaly hazaköltözött, az első önálló kiállítását egy meditációs központban tartotta meg a Balaton-felvidéken. Képein meztelen és táncoló nők a főszereplők. Galériánkban bemutatjuk Pakosz Anna festőt.


Pataki Ági: Miért ne járhatna az ember 70 éves korában is tornacipőben?
 

Pataki Ági: Miért ne járhatna az ember 70 éves korában is tornacipőben?

Rutinos kiöregedőnek nevezi magát, miközben az egész élete arról szólt, hogyan lehet folyamatosan megújulni. Még 70 éves korában is fiatalos lendülettel vág bele új projektekbe, és szentül hiszi, hogy az embert nem a kora határozza meg. A most megjelenő életrajzi könyve apropóján ősz hajról, szereposztó díványról, szocialista modellkarrierről beszélgettünk a héten a hetvenedik születésnapját ünneplő Pataki Ágival.



Leitatják, majd megzsarolják őket – így válnak a pálmaolajbiznisz áldozatává az erdők védői
 

Leitatják, majd megzsarolják őket – így válnak a pálmaolajbiznisz áldozatává az erdők védői

Révész Bálint Borneó szigetén, a dzsungel mélyén forgatott dokumentumfilmet. Stábjával kinyomozta, hogy az őslakosok földjén félig illegális fakitermelés folyik, és a fák egy részét a tokiói olimpiához használták fel. Az erdők helyén pedig már a világűrből is jól látható olajpálma-ültetvényeket találtak. A rendezővel beszélgettünk a nyomozásról és arról, hogy miként teszik tönkre a pálmaolajban érdekelt vállalkozók az őslakosokat.


Leitatják, majd megzsarolják őket – így válnak a pálmaolajbiznisz áldozatává az erdők védői
 

Leitatják, majd megzsarolják őket – így válnak a pálmaolajbiznisz áldozatává az erdők védői

Révész Bálint Borneo szigetén, a dzsungel mélyén forgatott dokumentumfilmet. Stábjával kinyomozta, hogy az őslakosok földjén félig illegális fakitermelés folyik, és a fák egy részét a tokiói olimpiához használták fel. Az erdők helyén pedig már a világűrből is jól látható olajpálma-ültetvényeket találtak. A nyomozásról és arról beszélgettünk a rendezővel, hogy miként teszik tönkre a pálmaolajban érdekelt vállalkozók az őslakosokat.



„Olyan volt, mint egy áramütés” – Szilágyi Áront ez a film doppingolta fel az olimpia előtt
 

„Olyan volt, mint egy áramütés” – Szilágyi Áront ez a film doppingolta fel az olimpia előtt

Különös bepillantást enged a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron életébe, gondolataiba és érzelmeibe Muhi András Pires róla forgatott dokumentumfilmje. A film nem csak dokumentálja Szilágyi Áron olimpiai felkészülési ciklusát, többet is nyújt annál, és közben közel hozta egymáshoz a háromszoros olimpiai bajnokot és a rendezőt. Tokió után beszélgettünk velük.


Budapest anyagcseréje: mit mond el rólunk a saját szennyvizünk?
 

Budapest anyagcseréje: mit mond el rólunk a saját szennyvizünk?

Az ókori rómaiak élénk társasági életet éltek közben, Csokonai Vitéz Mihály versbe foglalta, a Mozart család gyakran levelezett róla, Budának és Pestnek századokon át jelentett óriási kihívást, mi az? A válasz az ürítés. Igen, az alábbi cikknek az emberi végtermék lesz a központi témája, de rögtön hozzá is tesszük: nem a mi fejünkből pattant ki az ötlet. A Kiscelli Múzeum szentelt kiállítást a WC-csészék és a csatornázás kultúrtörténetének.


A nomád népek még kivetették a nárcisztikus, gátlástalan embereket, ma ők a toppolitikusaink
 

A nomád népek még kivetették a nárcisztikus, gátlástalan embereket, ma ők a toppolitikusaink

A holland történész-fenegyerek, Rutger Bregman arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy az ember a lelke mélyén rendes, szelíd lény, és nem válik azonnal vadállattá vagy gyilkológéppé, ha az őt kordában tartó társadalmi rend egy háború vagy egy katasztrófa során felbomlik. Szerinte a Homo sapiens szuperereje a barátságosságában rejlik. Interjú az Emberiség című kötet szerzőjével, aki szerint a cinizmusnak leáldozott.


 

"Soha nem jöttünk volna el Magyarországról, ha normálisan tudtunk volna párként élni"

Magyar LMBTQ emberek, akik úgy döntöttek, hogy a velük szemben fokozódó politikai hangulatkeltést nem tűrik tovább itthon. Emberek, akik már semmi pénzért nem jönnének haza, mert külföldön nemcsak elfogadják őket, de nemük, szexuális orientációjuk nem kérdés a munkahelyen, a bankban és az iskolában sem. Angliában, Dániában, Németországban és Ausztriában élő szivárványmenekültekkel beszélgettünk.


Mit üzen a becsomagolt Diadalív, miközben a világot elárasztja a szemét?
 

Mit üzen a becsomagolt Diadalív, miközben a világot elárasztja a szemét?

A határtalan szabadságvágy megélése volt Christo és Jeanne-Claude házasságának motorja, és az alkotópáros évtizedek munkájával mutatta meg, hogy a környezetről, amelyben élünk, lehet másképp is gondolkodni. Terveik alapján, de már a haláluk után készült el a becsomagolt párizsi l'Arc de Triomphe, ami elsőre talán csak egy iszonyatosan drága, üres attrakciónak tűnik, de elmagyarázzuk, mitől művészet ez mégis. Ahogy azt is, hogy miért érdemes róla nagyon is vitatkozni.


Elmondhatjuk, hogy van már magyar űrlényünk, és saját Ryan Goslingunk is
 

Elmondhatjuk, hogy van már magyar űrlényünk, és saját Ryan Goslingunk is

Az első hazai, fekete humorral beoltott sci-fi vígjátékban Árpa Attila egy gonosz űrlényt, Walters Lili az öngyilkossági kísérleteit mindig elbénázó, űrfanatikus egyetemistát, Lengyel Benjámin pedig kis túlzással Ryan Goslingot alakítja. Ebbe a díszes társaságba érkezik meg Zalatnay Cini és egy kedves, túlsúlyos űrlény is. Az Űrpiknik elsősorban a karakterei miatt szerethető.