Leitatják, majd megzsarolják őket – így válnak a pálmaolajbiznisz áldozatává az erdők védői
Révész Bálint Borneó szigetén, a dzsungel mélyén forgatott dokumentumfilmet. Stábjával kinyomozta, hogy az őslakosok földjén félig illegális fakitermelés folyik, és a fák egy részét a tokiói olimpiához használták fel. Az erdők helyén pedig már a világűrből is jól látható olajpálma-ültetvényeket találtak. A rendezővel beszélgettünk a nyomozásról és arról, hogy miként teszik tönkre a pálmaolajban érdekelt vállalkozók az őslakosokat.
hvg.hu: A Nagyi projekt című dokumentumfilmje után 10 ezer kilométerrel távolabb kezdett forgatni: Borneó szigetén egy őslakos közösség életét vette filmre, ebből született meg az Uprooted – The Olympic Tribe című munkája. Hogy talált rá a dayakokra?
Révész Bálint: Van egy jó barátom, a filmben is szereplő Angus MacInnes, aki egy nemzetközi civil szervezetnél dolgozik, az őslakosok jogait védő Forest Peoples Programme-nál (FFP). 2016-ban a szervezet kapott egy fülest, miszerint Borneó Indonéziához tartozó déli részén egy őslakos dayak srácot – aki később be is került a filmbe –, illegálisan börtönbe zártak. Kiderült, hogy az ügy mögött komplexebb problémák vannak, Angusban pedig megfogalmazódott az ötlet, hogy filmet kellene készíteni a közösségről. Így találta meg az operatőrt, Jamie Wolfeldet és engem. Én akkor kattantam rá igazán a témára, amikor Angus össze tudta kötni az olimpiát ezzel a nagyon lokális történettel.
hvg.hu: Összesen 20 hetet voltak kint. Milyenek voltak az első benyomásai a közösségről?
R. B.: Mikor megérkeztem Borneóra, elmeséltem, hogy Indiában összeszedtem egy trópusi betegséget, és három hónap antibiotikum-kúra sem segített rendbe jönnöm. Ezt hallva készítettek nekem egy főzetet, aminek az alapanyagait előtte napokig érlelték, áztatták. Az orvosságot két éjszaka kellett innom, a harmadik napra teljesen jól lettem. Ez volt az első benyomás. A második az, hogy Borneón lenni nagyon meditatív állapot, szinte delíriumos. Sokszor azon kaptam magam, hogy a melegtől, meg abból fakadóan, hogy rá vagyok utalva a helyiekre, egyszerűen csak ülök, és nem csinálok semmit. Át kellett állni arra a ritmusra, ahogy ők élnek. Akkor csináltunk jó anyagokat is, mikor fel tudtuk velük venni a ritmust, tehát amikor 5-kor keltünk velük, délután 2-kor meg pihentünk.
Borneón más folyása van az időnek.
hvg.hu: Az egyik dayak falu három tagjával, illetve Angus MacInnes társaságában kinyomozták, hogy indonéz fakitermelők kivágják a dayakok fáit, amelyek aztán Tokióba kerülnek, hogy az olimpiai beruházásokhoz felhasználják azokat. Ahhoz az olimpiához, amit minden idők legzöldebbjeként hirdettek. A fák útját egy ideig egyedül követi a stáb, de a tokiói szálat már egy külső civil szervezettel együtt göngyölítik fel. Miből jöttek rá, hogy a Japánba került faanyag ugyanaz, mint amit kitermeltek Borneón?
R. B.: Hajózási adatok alapján kötöttük össze a szálakat. Megtaláltuk a fűrésztelepet, amelyen keresztül átmennek a közösség fái. Ez a telep eladta egy indonéz kereskedőnek az anyagot, az pedig tovább egy japán kereskedőnek, így találtuk meg a kapcsolódást az olimpia beszállítójához. Tudjuk, hogy arról a környékről is mentek fák az olimpiára, ahol mi forgattunk, de nehéz erre konkrét bizonyítékot felmutatni. Amikor ugyanis elindulnak a rönkök a nagyobb folyók mellett létrehozott erdei lerakókból, azokat egy-egy QR-kóddal jelölik meg, és onnantól kezdve legális a folyamat, lekövethető a fák útja. Addig azonban egyáltalán nem transzparens a dolog, a folyamat legelején nincs monitorozva, hogy pontosan hány fát vágnak ki és mely területekről. A filmben az egyik szereplő, Tekwan sztorija tanulságos ebből a szempontból. Amíg ő egy fakitermelőnek dolgozott, éppen az eltussolás volt a feladata: 25 ezer köbméter fát írt be a nyilvántartásba, miközben 105 ezernyit vágtak ki valójában. Ez a mintapéldája annak, hogy miként történik Borneón a nagyüzemi lehúzás.
A filmet a hvg360-on két részletben meg is nézheti:
Doku360: „Azt éreztem, bűn ennyi pénzt keresni, miközben tönkretesszük a földeket"
Egy borneói őslakos falu három tagja útnak indul, hogy kiderítsék, hova tűnnek a földjeikről a fák. A küldöttek között van egy férfi is, aki korábban a fakitermelő vállalatnak dolgozott, végül börtönbe zárták, amikor tiltakozott a túlzott kitermelés ellen. Útjukat egy dokumentumfilmes stáb követi végig. Az olimpiai törzs, első rész.
hvg.hu: Lehet tudni, hogy pontosan mire használták fel a fákat az olimpián?
R. B.: Igen, és az a legszomorúbb az egészben, hogy a kivágott fák csupán a zsaluzathoz kellettek. Tehát nem a világ legnagyobb tornatermének a faanyaga készült el belőlük például, ahol aztán évszázadokon át dzsúdózhatnak a japánok, hanem az épülő vasbetonszerkezetek stabilizálásához kellett a fa arra az időre, amíg megköt a beton. Amint ez megtörtént, a zsalukat kivették. Ötször, hétszer használták fel így a fát, és utána egyszerűen kidobták.
hvg.hu: Mit mond erre a Japán Olimpiai Bizottság vagy a helyi fakitermelő cégek? Megkeresték őket, hogy reagáljanak?
R. B.: A Rainforest Action Network nevű szervezet, amelyik befejezte a nyomozásunkat, az elmúlt három évben hat panaszt nyújtott be a japánoknak, és nem kapott választ egyszer sem. A nemzetközi nyomás miatt volt ugyan egy akciójuk: elvileg „leellenőrizték”, hogy honnan jön a fa, és elküldtek egy csapatot Indonéziába, de teljesen másik helyre, úgyhogy ez látszatintézkedés volt a részükről.
hvg.hu: Évente több mint 200 őslakos aktivistát ölnek meg világszerte, mert a földjükért, az erdőikért harcolnak, amivel nagyvállalatok, az értékes területeken profitálni akaró államok érdekeit sértik. Tud ilyen brutális esetekről Borneón is?
R. B.: Volt egy ilyen sztori ott a közelben is, ahol mi forgattunk. Egy európai aktivista antropológus, Bruno Manser beleszeretett Borneo maláj részén a dayak kultúrába, és lobbizott Európában a dayakok érdekeiért. Ezáltal viszont bajkeverőnek számított a maláj kormány szemében, és egyszer csak eltűnt, valószínűleg megölték.
hvg.hu: Ezek után ön nem félt? Mennyire volt kockázatos kint forgatni?
R. B.: Én nem éltem meg úgy, hogy veszélyben lennénk, viszont Indonéziában több mint tíz állami militáns, fegyveres szerv működik, így az egyenruhás, fegyveres jelenlét állandó, és inkább ez frusztrált. Angusra nézve veszélyesebb lehetett a forgatás, mert ő a nevét adja a jogi procedúrákhoz, amelyeket elindít a falu érdekében.
hvg.hu: Az Uprooted épp úgy szól az őslakosok kizsákmányolásáról, mint az értékes trópusi fák eltűnésének rejtélyéről. Hogy függnek ezek össze?
R. B.: Látni kell, hogy a hatalmas őserdőknek az őslakosok ugyanúgy szerves részei, mint az állatok, növények; ezek az emberek évezredek óta fenntartják az egyensúlyt az erdőkben. Olyanok ők, mint a helyi vadőrök. Épp ezért az egyik legfontosabb, hogy elismertessék a jogaikat, mert abban a pillanatban végre jogilag is felléphetnének az erdők kiirtása ellen. Amíg azonban ez nem történik meg, a különböző nagyvállalatok nagyon könnyen veszik rá ezeket a közösségeket, hogy átadják a földjeiket. Egyszerűen átejtik őket.
hvg.hu: Tud konkrét példát mondani?
R. B.: Egy vállalat három egymás melletti dayak falut próbált befűzni a földjeik eladására, de a falvak ellenálltak. Erre a vállalat munkatársai valahogy rávették a helyi vezetőket, hogy legalább menjenek el velük egy tárgyalásra egy kisvárosba. Elmentek, berakták őket egy háromcsillagos szállodába, elvitték őket karaokézni, berúgatták őket, és aztán hajnalban, mikor már mindenki talajrészeg volt, azt mondták nekik, hogy „figyu, skacok, sok ezer dollár eddig a cechetek, ezt most vagy kifizetitek, vagy aláírjátok az eladásról szóló szerződést”. És ennyi, el van intézve. Mindhárom vezető aláírta a papírt a három közösség összes földjének az eladásáról. És ez még talán a szebbik módszer.
hvg.hu: Tehát a vállalatok, az államok az időhúzásra játszanak, hogy minél később ismerjék el hivatalosan a törzsek földhasználati jogait.
R. B.: Van erre egy tendencia, igen. Csak az a baj, hogy
az időhúzás végzetes.
Egy ma esőerdővel borított területnek 5-10 év alatt befellegzik, ha olajpálma-ültetvény, bánya vagy víztározó kerül a helyére.
hvg.hu: Mióta irtják az esőerdőt Borneón?
R. B.: Az intenzív fakitermelés a 80-as években kezdődött el a Suharto-rezsim alatt. Akkoriban alakultak ki az oligarcha-érdekeltségek Borneón, de miután a faanyag nem volt akkora biznisz, a 90-es években elkezdtek olajpálmát termeszteni a kivágott erdők helyén.
Ez a legnagyobb biznisz most. Folyamatosan bővülő kereslet van rá, mert a pálmaolajat biodízelként is hasznosítják, kozmetikai termékekben, élelmiszerekben használják fel. Az olajpálma nagyon gyorsan megnő, bődületesen gyorsan termel profitot. De az olajpálma iszonyatos mértékben zabálja a vizet, és 15-20 év alatt elsivatagosíthatja a területeket. Malajziában már tíz éve van olajpálma – lehet látni szatelliten is, ahol már leváltotta az erdőségeket.
hvg.hu: Látszódik Google Mapsen a pusztítás?
R. B.: Igen, ha megnézzük a térképet, a barnás erezet mutatja az irtást, az ép zöld felületek meg még a dzsungelt jelölik (lásd képünkön). Malajziában már nagyon sok helyen olajpálmaföldek vannak, és most az a terv, hogy a határ mentén építenek egy autópályát, így az egész esőerdős részt előbb-utóbb be tudják darálni. Pápuán még durvább a helyzet, ide az állam már nem enged be külföldit, se turistát, se újságírót, hogy ne problémázzanak. Itt már le vannak osztva a területek az indonéz vállalkozóknak, akik mögött holland, amerikai, brit, német, kínai bankok állnak.
hvg.hu: A filmnek a legfőbb célja, hogy ezeknek az őslakosoknak az ügyét előre mozdítsa a nyilvánosság eszközével. Hány emberhez juthat el potenciálisan az Uprooted?
R. B.: Ez egy német–francia tévén megy, a ZDF/Arte-en, ami Európa nagy részén elérhető, sok tízmillió emberhez tudna eljutni a film. Átlag fölötti számban, 7-800 ezer ember nézte meg eddig. Kiküldtük a filmet uniós képviselőknek is, hogy nézzék meg.
hvg.hu: Reagáltak?
R. B.: Nem, de nagy részük most nyaral.
hvg.hu: Japánban, Indonéziában fognak vetítéseket szervezni? A dayakoknak megmutatják?
R. B.: A dokumentumfilmeknél létezik az úgynevezett impact factor, ami arra vonatkozik, hogy miként tud a film olyan közösségekhez eljutni, amelyekre igazán hatnia kéne. Ezt külön kell finanszírozni, de nekünk is az az egyik célunk, hogy eljusson a film Kalimantánba olyan közösségekhez, amelyeket még nem vertek át a nagyvállalatok. A vetítések után workshopot, beszélgetést tartanánk, végig vennénk a technikákat, hogy miként ismerhetik fel az átverést, illetve hogyan tudnak olyan bizonyítékot gyűjteni, amely az a nemzetközi bíróságon is megállja a helyét.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
