Pataki Ági: Miért ne járhatna az ember 70 éves korában is tornacipőben?
Rutinos kiöregedőnek nevezi magát, miközben az egész élete arról szólt, hogyan lehet folyamatosan megújulni. Még 70 éves korában is fiatalos lendülettel vág bele új projektekbe, és szentül hiszi, hogy az embert nem a kora határozza meg. A most megjelenő életrajzi könyve apropóján ősz hajról, szereposztó díványról, szocialista modellkarrierről beszélgettünk a héten a hetvenedik születésnapját ünneplő Pataki Ágival.
hvg.hu: Mikor felkérték önt az önéletrajzi könyve megírására, az első reakciója az volt, hogy – idézem – „ez igazán kedves, de hát velem egész életemben semmi érdekes nem történt!”. Miért érezte akkor mégis úgy, hogy el kell vállalnia a feladatot?
Pataki Ági: Nem azért vállaltam el, mert bármi is kikívánkozott belőlem, hanem ugyanazért, amiért a Helia-D kozmetikai márka felkérését is elfogadtam, amikor 68 évesen a reklámarcuk lettem. Egyáltalán nem vágytam arra, hogy visszatérjek a modell szakmához, de felismertem, hogy mások számára inspirációt nyújthatok általa. Ugyanígy vagyok a könyvvel is.
Azt akartam megmutatni, hogy mindenhonnan fel lehet állni, mindig lehet változtatni, lezárni dolgokat és újakat elkezdeni, nem szabad, hogy a korunk határozzon meg minket.
Ez nagyon sokszor iszonyatosan nehéz, és én még könnyen beszélek, mert jó helyről jövök, és meg is teremtettem magamnak azt az egzisztenciális hátteret, amely biztosította, hogy az életemben a nagy döntéseket ne kényszerből kelljen meghoznom. Sok olyan ember van, aki egzisztenciális kényszer miatt nem tud szabadon dönteni, de sokan vannak olyanok is, akiken nem ül ez az átok, és mégsem képesek továbblépni vagy ahhoz eléggé nyitottnak, rugalmasnak lenni. Ez a könyv nekik szól.
hvg.hu: Mit ért az alatt, hogy ne a korunk határozzon meg minket?
P. Á.: Mondok egy nagyon triviális dolgot: miért ne járhatna az ember 70 éves korában is tornacipőben magassarkú helyett? Én tornacipőben járok, és a kis magassarkút csak akkor veszem fel, amikor kedvem van hozzá. Mondhatnám azt is, hogy 70 éves korban az az elvárás, hogy az ember az unokáit nevelje. Nekem nincsenek unokáim, de ha lennének, akkor sem ez lenne az egyetlen feladatom. Nagyon szívesen csinálnám, de biztosan nem csak ezt csinálnám.
hvg.hu: A könyvében „rutinos kiöregedőnek” nevezi saját magát. Előbb a modellkedésből, majd a Váci utcai butikjából „öregedett ki”, hogy aztán a férje, Kovács Gábor mellé szegődve filmproducerként próbálja ki magát. Érdekes szóválasztás: használhatta volna a rutinos újrakezdőt vagy a rutinos karrierváltót is.
P. Á.: Az újrakezdéshez mindig a kiöregedés vezetett. Természetesen a modellszakmából is kiöregedtem, a gyakorlatban sokkal később is, mint ahogy elméletben kellett volna – 20 évig dolgoztam modellként. A divatszakmához is kellett egy fajta lendület, amit egy idő után elvesztettem. Milyen érdekes, hogy közel 70 évesen visszaléptem a divatszakmába, igaz, most már az egész másról szól. Nem a fiatalságról meg a szépségről, hanem arról az üzenetről, hogy nem kell feladni, nincs semminek vége, bármikor bármi megtörténhet.
Az is lehet, hogy a filmszakmából is ki fogok öregedni, sőt tulajdonképpen a reklámfilmkészítésből a Gáborral már ki is öregedtünk, csak a játékfilmkészítésből nem. De vannak már új terveim is.
hvg.hu: Mik azok?
P. Á.: Egyelőre titok, de nincs semmi közük a filmkészítéshez, hanem inkább az egészséghez és a szépségmegőrzéshez. Már megtaláltam a legkiválóbb partnereket hozzá. Az talán a könyvből is kiderül: én sosem gondoltam azt, hogy értek valamihez annyira, hogy azt egyedül csináljam. Ugyanakkor motorja tudok lenni a dolgoknak, amelyekhez megkeresem és megtalálom a legjobb embereket.
hvg.hu: Nagy elhatározás az életében az is, hogy most már ősz hajjal, a természetes hajszínével láthatjuk. Miért döntött úgy, hogy végre lenöveszti a festéket?
P. Á.: Mások inspiráltak engem. Helen Mirren, Jane Fonda vagy Maye Musk. Másolni nem szégyen, ha jó a példa. Ugyanezek a példák lebegtek előttem akkor is, amikor a Helia-D ajánlatát elfogadtam. Először visszautasítottam a lehetőséget, mire a Helia–D-nél elküldték ezeknek a csajoknak a reklámanyagait, és akkor jöttem rá, hogy ha külföldön, nagyban ez teljesen rendben van, akkor kicsiben, itthon is vállalható lesz.
Furcsa érzés ősz hajjal létezni, de egyelőre kitartok a döntésem mellett. Persze, látom időnként a meglepett arcokat, és én is jobban tetszem magamnak szőkén, de nem tartom egészségesnek a hajfestést. Ha őszek vagyunk, akkor ne bombázzuk magunkat kemikáliákkal feleslegesen. Lehet, hogy hamarosan lesznek olyan hajfestékek, amelyek egyáltalán nem ártalmasok, akkor majd elgondolkodom, hogy visszafestetem magam – mondjuk 80 éves koromban.
hvg.hu: Modellkarrierjének meghatározó pillanatai voltak, amikor a Hungarotex külkereskedelmi vállalattal beutazhatta a fél világot a 70-es, 80-as években. Ilyenkor 5-6 másik manökennel együtt hazai ruhagyárak kollekcióit mutatták be a külföldi közönségnek. Hogy tudott versenyre kelni az akkori szocialista divat a nyugati termékekkel?
P. Á.: Általában sehogy. Az állam propagandacélból, illetve üzleti érdekből is támogatott bizonyos külföldi rendezvényeket, amelyeknek az egyik résztvevője volt a Hungarotex. Mondjuk, ha Magyar Hét volt valahol, akkor a Hungarotex biztosította ilyenkor a show-t, a divatbemutatót. Volt, hogy nagyon jó kollekciókat mutattunk be, de hiába, mert nem volt meg az ipari háttere annak, hogy egy külföldi megrendelés esetén leszállítsák a kellő mennyiséget. Minden csak elméletben működött a szocializmusban, egy csomó mindennek nem volt meg a gazdasági háttere. Minket, modelleket ez nem befolyásolt, mi csak nevettünk ezen, mert számunkra az volt a lényeg, hogy Párizsban lehetünk, vagy Kuvaitban vagy a Kanári-szigeteken vagy New Yorkban.
Általában a keleti piacon, a Szovjetunió területén köttettek valós üzletek, de máshol nem volt eladási kényszer. A cél csupán annyi volt, hogy jó benyomást keltsen a magyar divat, mert az országpropagandához az is hozzátartozott. A divat egy nagyon látványos terület, és több embert lehet elérni általa, mint a képzőművészettel. Egyébként most is próbálkoznak hasonlóval, az állami divatügynökség ma erről szól.
hvg.hu: Azt írja egy ponton: a divat megmutatja, hogy az adott társadalom mennyire szabad. A mai divat elmond valamit a mostani magyar társadalomról?
P. Á.: Ez az állítás leginkább a diktatórikus rendszerekre igaz, de nem igaz a szabad társadalmakra, és azért mi most már egy szabad társadalom vagyunk. Ami viszont észrevehető, hogy a feltörekvő társadalmakban a kelleténél sokkal nagyobb szerepet kapnak a státuszszimbólumok. Egy jóléti országban, például Svédországban egészen biztos, hogy nem látok annyi Gucci- meg Chanel-feliratot az utcán, mint amennyit Magyarországon. Azért is imádok Izraelbe járni, vagy Ausztráliába, Új-Zélandra, mert ezekben az országokban a nagy Mercedesek, a nagy dzsipek szinte nem is léteznek, és nem azért, mert az ilyen autókat nem engedhetik meg maguknak az emberek, hanem csak egyszerűen nem jelentenek nekik annyit, mint nekünk.
hvg.hu: Kispolgárinak vallja magát a memoárjában, de kiemeli azt is, hogy arra viszont mindig törekedett, hogy ne legyen középszerű. Mi a kettő között a különbség?
P. Á.: A kispolgáriság inkább életforma, amibe beleszületünk, belekeveredünk, de akár választhatjuk is. A középszerűség meg azt jelenti, hogy valaki érdektelen, hogy nem nyitott, nem tud befogadni a megszokottnál többet vagy mást. Aki elzárkózik bizonyos információktól. A középszerűség egy gondolkodási mód.
hvg.hu: Hogy élte meg, mikor nemrég kiderítette, hogy egy modell kollégája titkos megbízottként jelentett önről?
P. Á.: Nem sokkolt. Az mondjuk meglepett, mikor megtudtam, hogy ki volt az illető, de hát bárki belekeveredhetett ebbe, bármivel meg tudták az embert zsarolni, ezért nem törnék most senki felett pálcát.
Engem csak azért nem kerestek meg, mert ez a valaki nem jelentett semmi olyat rólam, amivel én zsarolható lettem volna. Ez az ügynöki rendszer egy felépítmény volt, egy szerkezet, ez a lány volt benne az egyik láncszem, és én lettem volna a következő.
hvg.hu: Ő tudja, hogy tud róla? Tisztázták azóta vele a múltat?
P. Á.: A könyvből fogja megtudni.
hvg.hu: Számít arra, hogy ezek után esetleg bocsánatot fog öntől kérni?
P. Á.: Nem, mert nincs oka rá. A könyvben teljesen világosan megírom, hogy még csak rossz érzésem sincs ezzel az egésszel kapcsolatban, és nem akarom megtudni, hogy mivel tudták őt berángatni. Ezt csak mint kortünetet akartam belerakni a könyvbe.
hvg.hu: Karrierje során rengeteg híres emberrel találkozott. Rotschild-lányként például ruhákat mutatott be Kádárnénak és Tito feleségének is. Tett valaki mélyebb benyomást önre?
P. Á.: Inkább azt emelném ki, amikor Vitray Tamás meghívott az egyik műsorába beszélgetni. Az nagyon nagy hatással volt rám. Modellként rengeteg fotó jelent meg rólam, és rengeteg címlap – abban az időben senki másról nem jelent meg annyi címlap Magyarországon –, mégis amikor a Vitray leült velem beszélgetni, akkor éreztem először azt, hogy „basszus, én most elérkeztem valahova”.
hvg.hu: Viccesen megjegyzi a könyvben: kicsit bánja, hogy nem ön szerepel azon a fotón, ahol a kor másik ismert modellje, Sütő Enikő Kádár János előtt lenge öltözetben pózol. Tényleg bánja?
P. Á.: Iszonyatosan jó korkép az a fotó, csupán ezért. Az egykoron a Kálvin-téren lévő Fabulon-mozaik sem azért fontos a számomra, mert én vagyok rajta, hanem mert a legnagyobb magyar underground művész, Erdély Miklós alkotása volt, és évtizedekig meghatározta az utcaképet. Az is egy nagyon fontos korkép.
hvg.hu: A szocializmusban a modellek nagyon kiszolgáltatottak voltak. Nem volt például normális szerződésük, és ön is úgy lett a Fabulon reklámarca, hogy erről először meg sem kérdezték; a belegyezése nélkül használták fel a fotóját a Fabulon egyik plakátján. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az abúzushelyzetek elkerülték önt. Maga körül észlelt ilyen eseteket?
P. Á.: Nem nagyon. Tudok arról, hogy voltak próbálkozások, de konkrét abúzusról nem tudok. Hogy ez amiatt van-e, mert az ilyen eseteket mindenki mélyen eltemette magában, vagy amiatt, mert ez a tizenvalahány csaj, akikkel körbe voltam véve, akik a top kategóriába, a modellek krémjéhez tartoztak, olyan erősek voltak, hogy a zaklatást abszolút hárítani tudták, nem tudom. Én magam nem vagyok alkalmas az abúzushelyzetekre, mivel mindig nagyon határozott voltam. Anélkül, hogy beleesnék az áldozathibáztatás csapdájába: hogy valami hova torkollik, az nagyon sokszor attól függ, hogy az áldozat mennyire gyenge vagy erős. Persze, a normákat mindig a leggyengébbek védelmében, őket figyelembe véve kell kijelölnünk.
hvg.hu: Egy külön fejezetet szentel a szereposztó díványnak és a Hét kis véletlen című Gothár-filmnek, amelynek Kovács Gáborral együtt a producerei voltak. A film Gothár Péter zaklatási botránya után került a mozikba. Érték kritikák amiatt, hogy az abúzusügy dacára lehozták a filmet?
P. Á.: Azt gondoltam, hogy meg fognak találni minket, de végül nem bántottak; a média normálisan kezelte ezt a dolgot. A Gothár-ügyben, producerekként állást foglaltunk azzal, hogy bemutattuk a filmet. Nem fogadjuk el a kollektív bűnösség elvét; a Hét kis véletlen rengeteg ember együttes munkája, és ők nem szenvedhetnek semmilyen hátrányt amiatt, mert egy valaki hibát követett el.
Én azt képviselem, hogy a mű függetleníthető az alkotótól. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az alkotót felmentem, csupán azt, hogy nem fosztom meg a műtől a társadalmat, az embereket. Ezért volt fontos nekünk, hogy a film úgy jelenjen meg, mintha semmi nem történt volna, és járja be a maga útját.
hvg.hu: Milyenek az eddigi tapasztalataik a Nemzeti Filmintézettel kapcsolatban?
P. Á.: Egyelőre szinte csak rossz tapasztalataink vannak, mert eddig minden projektünket elutasították – egyébként mindig nyitottnak és segítőkésznek mutatkoznak, amikor hozzájuk fordulunk. Bár most van egy projektünk, amelynek a fejlesztését végre megszavazták, de olyan projektek buktak eddig meg, amelyekben mi nagyon hiszünk. Két dokumentumfilmet is szeretnénk csinálni, az egyiket drMáriásról, a másikat pedig a Sziget fesztiválról. Fejlesztésre sem javasolták ezeket a filmterveket, de mi nem adjuk fel, a magunk módján próbálkozunk tovább.
hvg.hu: Lehet, az volt a gond a filmtervvel, hogy drMáriás azért nem a kormányoldal szíve csücske.
P. Á.: Nem akarok igazságtalan lenni, és nem akarom azt mondani, hogy a visszautasítás mögött politikai szándék van. Nyilván a döntések mögött láthatóan van rendszer, de a mi elutasítottságunk mögé ezt nem tudom belelátni.
hvg.hu: Káel Csaba filmügyi biztossal korábban dolgozott is együtt. Milyen embernek ismerte meg?
P. Á.: Abszolút jó a kapcsolatom vele. Ő volt a rendezője annak a Novo Moda nevű divatműsornak a 90-es években, amelynek Sándor Pál volt a producere, mi pedig Safranek Annával a szerkesztői. Egy nagyon kellemes, jó két évet töltöttünk el így együtt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy én bemegyek a Káel Csabához, ha éppen beadok egy projektet, vagy felhívom őt a projekt érdekében. Az megy mindig a maga útján, mintha én soha életemben nem találkoztam volna a Csabával.
hvg.hu: Óvatosan, de kritizálja a könyvében a mostani filmtámogatási rendszert. Például kifogásolja, hogy a Filmintézet döntőbizottságában nincs egyetlen nő sem.
P. Á.: A világban a filmszakma arrafelé tart, hogy a nőket helyzetbe hozzák. Elméletben nem vagyok híve semmilyen kvótának, de a gyakorlatban mégis egészen addig támogatom a pozitív diszkriminációt, amíg az magától nem működik. Hogy fordulhat az elő, hogy a 21. században felállítanak egy művészeti területért felelős grémiumot, a döntőbizottságot, és még csak fel sem merül, hogy egy nő is kerüljön bele? Oké, hogy a parlamentben is kevés nő ül, de a művészetekhez köthető területeknek mindig útmutatóknak kellene lenniük, és nem pár lépéssel lemaradniuk.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
