Fogadjunk meg egy jó tanácsot az öregektől: „Con calma”, azaz csak szép nyugodtan!
Új dokumentumfilm-sorozattal jelentkezik az On The Spot stábja; a világ kék zónáiról, vagyis azokról a helyekről forgatnak, ahol a legtovább élnek az emberek. Megnéztük az első epizódot, és levontuk belőle a tanulságot: túl sok összetevős a hosszú élet receptje, és pont a legfontosabb hozzávalót a legnehezebb megtalálni a mai világban.
A koronavírus-válság közepén vágott neki új útjának Cseke Eszter és S. Takács András, hogy éppen abban az időszakban, amikor valószínűleg sokan átértékelték a saját életüket és amikor egy pillanatra talán a társadalom egy része még azt is felfogta, hogy nem teljesen jó irányba halad a világ, forgassanak egy sorozatot arról, hogy egyébként lehetne másként is élni.
Ebben a szorongással teli két évben pont jól jön egy olyan sorozat, amely teli van együttérzéssel, szoros emberi kapcsolatokkal, és megmutatja azt a fajta puritán, önmagáért való életörömöt, amit a folyton pörgő fogyasztói társadalmunkban már szinte el is felejtettünk. Amikor nem az önmegvalósítás rögös útján elért újabb sikerből és az anyagi javak felhalmozásából fakad az elégedettségérzés, hanem például abból, hogy milyen jó egyszerűen felkelni reggel, majd semmi egyebet nem csinálni, csak leülni egy padra a ház elé.
Ez a fajta általános derű árad az On The Spot 10. évadának első részéből, amelyben a riporterpáros megmutatja, mi van a zaklatott mindennapjaink másik oldalán, egy fonák univerzumban, ahol az élet ugyan nem kevésbé kihívás, mint nálunk, viszont az állandó pörgéssel és az online jelenléttel járó stresszt hírből sem ismerik.
A Telekom TV GO-n debütáló A hosszú élet titkai című sorozat az úgynevezett kék zónák lakóit mutatja be. Azoknak az embereknek a titkát kutatja, akik száz évig is elélnek, és nagyon úgy néz ki, hogy tekintélyes életkorukat annak köszönhetik, hogy bizonyos civilizációs hatások messziről elkerülték őket.
Jelenleg öt olyan helyet ismerünk a Földön, ahol az emberek várható élettartama kiemelkedően magas, és a száz év körüli matuzsálemek aránya az átlaghoz képest meglehetősen nagy. Ezeket a helyeket nevezik a szakirodalomban kék zónáknak (amelyekről bővebben korábban ebben a cikkben írtunk): ilyen két tartomány Szardínia keleti felén, a kaliforniai Loma Linda, ahol a Hetednapi Adventista Egyház tagjai élnek, a Costa Rica-i Nicoya-félsziget, a japán Okinava-szigetek és a görög Ikária szigete.
Ezek különös szegletei a Földnek, ahol kicsit másként élnek és kicsit másként táplálkoznak az emberek, mint bárhol máshol a világon, korunk legrettegettebb betegségei, mint a rák, a diabétesz vagy a szív- és érrendszeri problémák is ritkábban fordulnak elő köreikben. Ezek a zónák azonban nem skanzenek vagy rezervátumok; a „kék zóna” megjelölés csak a hosszú élet titkát kutatóknak jelent bármit is, a helyiek, jóllehet, nem is tudnak arról, hogy milyen „értékesek" a tudomány számára.
A fogalmat közel húsz évvel ezelőtt két demográfus, a szardíniai Sassari Egyetem doktora, Gianni Pes és jelenleg a tallinni egyetemen oktató belga Michel Poulain alkotta meg. Ők rajzolták körbe kék tollal a térképen azt a területet Szardínián, ahol az átlagos népességhez képest feltűnően magas kort élnek meg az emberek. A kék körön belülre a hegyek által behatárolt, 14 települést magukban foglaló Nuoro és Ogliastra tartományok kerültek; jelenleg a világon itt a legmagasabb a századik évüket megélő férfiak aránya. A kutatók munkájához 2004-ben Dan Buettner, a National Geographic munkatársa csatlakozott, és az ő közreműködésével találták meg Okinavát, ahol a legtovább élnek a nők. Legutoljára, 2009-ben, Ikária szigetét húzták körbe kékkel, itt minden harmadik ember megéri a 90. életévét.
Dan Buettner azóta a „kék zónák pápájának” számít; szakácskönyvet adott ki az öt régió receptjeiből, a kutatásának tanulságait, beleértve néhány praktikus tanácsot, pedig egy könyvben foglalta össze, amely felkerült a New York Times bestseller-listájára (ezt a két kötetet most az On The Spot, illetve az Open Books kiadó együttműködésének köszönhetően magyarul is elolvashatjuk a sorozathoz kapcsolódóan).
Dan Buettner könyvéből szerzett inspirációt Cseke Eszter és S. Takács András is, amikor nekivágott a zónáknak. A négyrészes sorozat első epizódja Costa Ricán forgott, majd bejárták Szardíniát, és hamarosan indulnak Ikáriára. A japán kék zóna azonban a járványhelyzet miatt nem megközelíthető, az egész szigetországba jelenleg tilos a belépés, így az itteni forgatás egyelőre bizonytalan.
Milyen is az élet 103 évesen?
Az első kérdés, ami az eddigiek alapján az olvasó eszébe juthat, hogy nem valami hangzatos marketingfogás-e a „kék zóna” címke, amivel kívánatosabbá lehet tenni bizonyos régiókat a turisták szemében. Nos, úgy néz ki, hogy nem erről van szó.
Míg itthon kuriózumnak számít, ha valaki megéri a 100. életévét, addig a kék zónákban, így a Nicoya-félszigeten is szinte minden településre jut néhány igazi matuzsálem, az On The Spot helyi demográfiai viszonyait kutató interjúalanya például 315 olyan embert ismer Nicoyán, akik száz fölöttiek.
És nemcsak könnyű itt belebotlani a százévesekbe, de többen közülük olyan mentális és fizikai állapotban vannak, hogy tudnak még a kamerák előtt szerepelni, és nem egész nap az ágyat nyomják. A magyar riporterek egy ízben még egy 108 éves nővel is tudtak interjút készíteni. Mint fogalmaznak a készítők: Magyarországon is csináltak videókat szépkorúakkal, de itthon jóval nehezebb dolguk volt. „Magyarországon nagyon nehéz volt forgatni olyan 100 évessel, aki szellemileg meg fizikailag is viszonylag jó állapotban van” – kommentálja Cseke Eszter.
A Costa Rica-i első epizódban a kamerák elé álló megszólalók mind 1920 előtt születtek. Pusztán belegondolni is hajmeresztő, hogy ezek az idős férfiak és nők már éltek akkor, amikor még nem hogy internet nem volt a világon, de televízió sem, sőt a penicillint, és még a golyóstollat sem találták fel.
Lezajlott két világháború, egy hidegháború, ledobtak két atombombát, pusztított mindenféle pandémia, volt egy Csernobil, egy Fukusima, és ezek a szívós emberek a maguk kis elszigetelt közegében élték tovább a mindennapjaikat, mintha nem akart volna már vagy háromszor bekövetkezni a világvége.
Többen is a korukat meghazudtolóan jó formában vannak. A 103 éves Pachito Villegas mozgása már bizonytalan, de még mindig megüli a lovat, ha felsegítik rá. Villegas egész életében lovakkal foglalkozott, neki a nyeregben lenni olyan, mint mondjuk nekünk felülni a biciklire. De vajon mernénk-e akár csak nyolcvan fölött elkerekezni a sarokig? És ha ízületei, csontjai meg is koptak mostanra, a férfi humorérzékén nem fogott az idő. Azt mondja például egy ponton a maga 103 évével, hogy „úgy néz ki, kezd megöregedni”. Máskor pedig, mikor a többi százévessel már kissé nyögvenyelősen megy a diskurálás a ház előtt, felkiált, hogy „ki a fene tudna így beszélgetni egy rakás vénemberrel, akik szart se hallanak?!”
Villegas kemény mezőgazdasági munkát végzett egész életében, csak úgy, mint a kék zóna összes többi nagyöregje. Ez lehet a hosszú élet egyik titkos összetevője: az egy életen át tartó fizikai munka, amely megedzi az embert; vagy a rengeteg gyaloglás, mivel a kék zónákra általában jellemző az elmaradott infrastruktúra, így a hiányos tömegközlekedés is. Aki napi 8 órányi ülőmunkát végez, az most ezen a ponton elmorzsolhat egy könnycseppet, hagyunk időt.
Dan Buettner és a kutatók annak idején arra jutottak, hogy a fizikailag aktív élet mellett a stresszmentes, nyugodt életmód, valamint az egészséges táplálkozás, a rostban gazdag étrend is elengedhetetlen a hosszú élethez. „Con calma”, azaz „csak nyugodtan” és kis porciókban kell étkezni – tartják a bölcsek Szardínián.
Costa Ricán a helyiek azt eszik, amit megtermelnek (rengeteg trópusi gyümölcsöt például), és úgy nőttek fel, hogy a műtrágyát hírből sem ismerték, a disznók az erdőben szabadon legeltek. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az egészségtelen gyorsételek nem lennének ma már elérhető közelségben a Nicoya-félsziget lakóinak számára, 2007-ben már ide is betette a lábát a Burger King. Ezt a fentebb idézett kutató, Poulain állítólag azzal a lemondó megjegyzéssel konstatálta, hogy „akkor innentől vége a hosszú életnek” Nicoyán is.
De nem csak a táplálkozáson múlik minden. Tiszta levegő, az erős vallásosság, a tradíciók megtartása, némi genetika, és néhány modern vívmány, mint például a fejlett csatornázás, is kellett ahhoz, hogy a Föld említett pontjain sokáig éljenek az emberek.
„Az egy nagyon fontos állítása Dan Buettnernek, hogy itt az elszigeteltségből következik mindez. Szardíniát is elmaradottnak mondták még az ötvenes években. Egy olyan hely volt, ahova, ha meg akartak valakit büntetni, akkor odaküldték. Gondolták: elviszi majd a malária vagy a pestis. Costa Ricán egészen a 70-es évekig iszonyú magas volt a gyermekhalandóság, nagyon rövid volt a várható élettartam, régiós szinten is. De csomó minden van, ami a huszadik században pozitív változást hozott: eltűntették az említett betegségeket, és a Costa Rica-i egészségügyi reform óriási dolog volt a hetvenes években. Miközben tehát sok minden a hagyományokra épül ezekben a régiókban, és arra, hogy tiszták maradtak ezek a környezetek, a huszadik század is rengeteget adott ahhoz, hogy a kék zónák egyáltalán létrejöhessenek” – fogalmaz S. Takács András.
Van azonban még egy tényező, amire különösen nagy hangsúlyt fektet az On The Spot sorozata, ez pedig az erős szociális háló. Nem véletlenül erre fókuszálnak: az időseket körülvevő stabil családi kapcsolatokat, a ház körüli segítséget, azt a támogatást és lelki fröccsöt, amit a gyerekek, unokák, dédunokák, ükunokák, adott esetben ük-ükunokák tudnak adni a legidősebbeknek, le lehet írni tudományos módszerekkel, de a száraz publikációknál sokkal többet tud megmutatni ebben a tekintetben egy dokumentumfilm. Alapvető különbség az európai kultúra és például a nicoyai között, hogy az idősek szerves és hasznos részét képezik a családnak és a közösségnek még az utolsó éveikben is. Az egyik szereplő 100. születésnapját például 4-500 fős vendégsereg ünnepelte az egyik faluban.
Cseke Eszter azt mondja, hogy a forgatási helyszíneken nem hallottak olyan 90 feletti emberről, aki egyedül élne. „Ezek az emberek nem érzik úgy, hogy feleslegessé váltak volna, teljesen természetesen módon ott van körülöttük a család”. Nem havi egyszer vagy még ritkábban jönnek hozzájuk látogatóba, hanem állandó jelenléttel van körülöttük egy szociális védőburok. Ez ma, az atomizálódó családok korában egyre elképzelhetetlenebb.
Ahogy lassan az is, hogy bárki az idősebb családtag ápolására tegye fel az egész életét.
Cseke Eszter és S. Takács András sorozata éppen ezért nem is elsősorban a hosszú élet titkának feltárása miatt fontos anyag, hanem azért, mert a fiatalság szérumát megszállottan kereső nyugati társadalomban az öregségről, ezen belül is a méltóságteljes öregedésről kíván beszélni. Úgy, hogy közben végig ott motoszkál bennünk egy nyugtalan kérdés is: vajon a jelenleg ismert kék zónák meglesznek-e még 30 év múlva, vagy lesz-e még olyan vidék, amit valaki egyszer majd kékkel körbe fog rajzolni?
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Az On the Spot alkotói: Be kellett látnunk, hogy létezik a holokausztfáradtság
Európa-szerte vetítik az On the Spot első egész estés dokumentumfilmjét, amely egy Auschwitzban született magyar nő és a lánya kapcsolatáról szól. Bár kettejük története a haláltáborral kezdődik, univerzális kérdéseket feszeget a Born in Auschwitz: hogyan adjuk önkéntelenül is tovább a traumáinkat a gyerekeinknek, és miként dolgozhatjuk fel az efféle családi örökséget? A film kapcsán, melyet hamarosan bemutatnak a Spektrumon, a dokumentumfilm készítőivel, Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással beszélgettünk.
On the Spot: "Családként több időt töltünk együtt, amikor úton vagyunk"
Miután tavaly a köztévé nem hosszabbította meg a szerződésüket, az idén tíz éves On The Spot lassított a tempón, és átálltak a nagyobb ívű dokumentumfilmek készítésére. Elvállalták egy etióp törzs lányának a taníttatását, forgatják egy Auschwitzban született nő történetét, és már hét éve dolgoznak Geréb Ágnes sztoriján is. Mindeközben pedig a világot járva gyereket nevelnek. Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással beszélgettünk.
