A nagy 2015-ös menekülthullám ugyan lecsengett, de ettől még az illegális – vagy kicsit polkorrektebb kifejezéssel élve, az irreguláris – bevándorlás kezelése továbbra is kihívások elé állítja Európát, Magyarország kormánya pedig jelenleg is azon fáradozik, hogy a menekültekkel szembeni félelem és gyűlölet ne lankadjon, és kitartson legalább a 2022-es választásokig.

Éppen ezért még mindig nagyon aktuális és érdemes megnézni az idei Budapesti Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) már egyszer bemutatott, most pedig a hvg360-on négy részletben elérhető Anyaföldek című filmet (itt az első, a második, a harmadik rész, a negyedik pedig most szombaton érkezik), amely sok tekintetben árnyalja a kormány által „asszonyverő terroristák hordájaként” kialakított képet a migránsokról; a dehumanizáló politikai kommunikációs fogásokkal szemben arcot, történetet ad a menekülő embereknek.

BIDF2021 - Motherlands - Anyaföldek from BIDF on Vimeo.

Sok olyan dokumentumfilm készült már, amely a papírok nélkül érkező, tengeren hánykódó családokon, vagy a tranzitzónákban, menekülttáborokban rekedt nőkön, férfiakon, gyerekeken keresztül igyekszik közelebb hozni nekünk, az európai komfortban és biztonságban élőknek ezeket a hányattatott sorsokat, de olyan filmből már kevesebb van, amely azokról szólna, akik tulajdonképpen az illegális bevándorlás forgalmát menedzselik: az embercsempészekről.

Embercsempész és embercsempész között is hatalmas különbségek vannak: vannak az emberi életet semmibe vevő, morálisan nem védhető figurák (lásd.: a parndorfi halálkamion ügyében életfogytiglanra ítélt bűnözőket) és talán létezik egy másik kategória is, amelybe a lehetőségekhez és a körülményekhez képest humánusan viselkedő embercsempészek tartozhatnak, olyanok, akiknek a motivációi legalábbis megérthetők.

Ilyen alakba botlott bele Gabriel Babsi olasz dokumentumfilm-rendező is, amikor még a nagy, 2015-ös menekültválság előtt megismerkedett az Elefántcsontpartról származó, jelenleg Görögországban illegálisan tartózkodó Hervével. Barátság szövődött közöttük, és a menekült felajánlotta Babsinak, hogy rögzítse az életét. Így született meg az Anyaföldek, főszerepben egy embercsempész antihőssel.

Elf pictures

A rendező öt éven keresztül követte kamerájával a férfit: 2013 és 2018. között számos alkalommal vehette fel, ahogy alanya az éj leple alatt akár 40 fős csoportokat vezet át a zöld határon Görögország és Észak-Macedónia, illetve Észak-Macedónia és Szerbia között.

Hervé, bizalmába engedve a rendezőt, megmutatta azt a párhuzamos valóságot, amely felülről, az Akropoliszról nézve nem látszódik, le kell hozzá ereszkedni a külvárosok utcafrontjára. Ahol egyik napról a másikra él az ember, az élete elfér egyetlen hátizsákban, és ahol minden pénzt megér az életveszélyes, kényelmetlen, erőltetett út, amelynek a végén ott remeg a horizonton az újrakezdés reménye.

A görög partoknál földet érő migránsok a turistákkal ellentétben nem ismerik az ókori kultúra fellegvárának magaslati levegőjét. Nekik ez a mediterrán vidék autópályák melletti sátrazást, bozótoson való átvergődést, elhagyott kunyhókat (ahol meg tudják húzni magukat), az éjszakában derengő vasúti síneket (amelyek mentén gyalogolhatnak), vaksötét, hideg, fagyos éjjeleket jelent. Virrasztást, bujkálást, túlélést.

Doku360: „Mind itt ragadtunk, ebben az országban"

Gyereke születik Hervének, közben egyre többet van úton, ráadásul a menekültek helyzete is változik. Egy váratlan telefonhívás azonban sok mindent megváltoztat. Anyaföldek, harmadik rész.

A dokumentumfilmből kiderülnek olyan, bizonyos technikai részletek is, mint, hogy például a csempészek igénybevétele egyáltalán nem olcsó dolog; Görögországból Szerbiáig a gyalogút nagyjából 650 euróba kerül, a teljes trip, a tengeren való átjutástól kezdve a németországi határátkelésig pedig 10-15 ezer euróba (több mint 5 millió forintba) is fájhat fejenként.

Aki viszont teljes illegalitásban, papírok nélkül egyedül vág neki a nagy útnak, messzire nem juthat; az olyan dörzsölt embercsempészekre, mint Hervé, szükség van, ők tudják ugyanis, hogy mikor, merre, mekkora csoportokban kell viszonylag biztonsággal mozogni. Egyfajta túravezetők ők. Kint, az úton ember embernek farkasa. Nemcsak a Frontex, a rendőrség, a határőrök, a katonák vadásznak az illegális határátkelőkre, de olyanok is, akik hasznot húznak a menetelőkből. Magukat rendőrnek kiadó csalók csikarnak pénzt ki belőlük, vagy épp emberrablók követelnek értük váltságdíjat az otthon maradt családtagoktól.

Az Anyaföldek nem ad választ sok olyan kérdésre, amely a téma kapcsán felmerülne bennünk. Nem tudjuk meg, hogyan lett Hervéből csempész, hogy egy nagyobb hálózat része-e ő, vagy „magánzóként” csinálja, amit csinál, vagy hogy a kliensei miként találják meg őt. Nem ismerjük meg az úton hosszabb-rövidebb ideig összevergődő embereket sem: kik ők, honnan jönnek, mi elől menekülnek, hogyan, mennyi pénzből maradnak életben.

Elf Pictures

Ezekért a hiányosságokért kárpótol viszont a filmben kirajzolódó portré Hervéről, akinek élettörténetét, gondolkodásmódját, személyiségét gondos odafigyeléssel rajzolja meg Babsi. A férfi leleményes, talpraesett; ügyessége, intelligenciája miatt talán egyszer még ki is törhetne szorult helyzetéből. A csempészetért beszedett pénzekből ugyan meg lehet élni, csak nem éppen jól. Fiatal családapaként folyamatosan anyagi gondokkal küzd, a havi lakbér kifizetése is gondot okoz neki. Egzisztenciálisan talán csak egy fokkal kevésbé kiszolgáltatott, mint azok az emberek, akiket átvezet a bozótoson.

Hervé folyton úton levő, otthontalan vándorként jelenik meg a filmben, hiába várja vissza hazájába szerető családja, a közben félig európaivá lett férfi nem tud már visszailleszkedni. Kettős identitása van, mégsem tartozik sehová.

Elf Pictures

A film legizgalmasabb részei azok, amikor Hervé teret kap markáns véleményének kifejtésére a menekülthelyzetről. Különös pozíciójánál és „szakmájánál” fogva az elefántcsontparti bevándorló ugyanis nemcsak egyszerűen elszenvedi a ráosztott sorsot, de van némi rálátása Európa Janus-arcú menekültpolitikájára is.

Vajon miért van az, hogy a szíriai polgárháború menekültjeit áteresztette magán Európa, az afrikaiakat meg nem? – kérdezi egy ponton. Miért nem ismeri el Európa, hogy az afrikai migráns közel-keleti társaihoz hasonlóan ugyanúgy háborús menekült? Hervét talán ez a feloldatlan, feszültséggel teli kérdés foglalkoztatja a leginkább.

„Ha mondjuk, egy ország befogadna 2000 szíriait, és nyitnának egy légifolyosót az adott ország és Törökország között… a légifolyosóval sokkal olcsóbb lenne az út Európáig, az emberek fix árat fizetnének, 1000 eurót. A befolyt összeg egy része mehetne NGO-knak, a légitársaság pedig rendes tarifával dolgozna. Még maguk a migránsok is segítenék a többi migránst!” – mondja, majd meg is válaszolja, hogy miért nem lehet ilyen egyszerűen megoldani a problémát. „Nem kérnek a bevándorlókból, viszont nem mutathatják kifelé azt a képet, hogy elutasítják őket, így aztán inkább lesznek alkalmas és nem alkalmas kiinduló országok”.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: