Vágóhídi gépek festésétől Bernáth Aurél osztályán át az absztrakt expresszionizmusig vezetett Klimó Károly útja, aki kilencvenévesen is ugyanazzal a kíváncsisággal beszél a művészetről, mint pályakezdőként. A Herder-díjas festővel munkáról, szabadságról, Van Goghról, jazzről és a véletlen szerepéről beszélgettünk.
A Müpa május 13-ai koncertjén kívül ajánlunk egy svájci remekművekkel teli kiállítást a Szépművészetiben és egy drámasorozat záródarabját a Rózsavölgyi Szalonban Hegyi Barbarával és Schneider Zoltánnal.
Pinczehelyi Sándor a magyar neoavantgárd második nemzedékének egyik meghatározó alakja, aki saját alkotói munkássága mellett tanárként, galériavezetőként, kulturális közéleti szereplőként is beírta magát az utóbbi hat évtized képzőművészetének történetébe. A középiskolás kora óta Pécsett élő és dolgozó Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló művésszel, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjával közelgő 80. születésnapja alkalmából beszélgettünk.
Kucsora Márta festészete régóta jelen van a nemzetközi kiállítóterekben, de a svájci Zugban most olyan művésszel állít ki közösen, akinek neve a kortárs művészet egyik legismertebb brandje: Marina Abramovićcsal. Az After Attention című tárlat a performansz és a festészet találkozását vizsgálja – azt a pillanatot, amikor a cselekvés már elmúlt, és csak a nyoma marad. A magyar alkotóval a kiállításról, pályájának állomásairól és a műtermi munka performatív természetéről beszélgettünk.
A műtárgypiac szereplői egy évvel ezelőtt még a túlélésért aggódtak, idén azonban már óvatos bizakodással tekintenek előre. Az ArtTactic friss felmérése szerint a globális piac visszaesése megállt, és sokan forgalombővülést várnak 2026-ban – csakhogy a növekedés nem lesz általános. A vásárlók megfontoltabbak, a kockázatkerülés erősödik, és miközben a csúcsművek iránt nő az érdeklődés, a feltörekvő kortárs művészek piacát egyre nagyobb bizonytalanság övezi.
A konkrét-konstruktív művészet hazai története elképzelhetetlen nélküle, mégis ritkán szólal meg interjúban. Közelgő 80. születésnapja alkalmából Haász István pályájáról, tanításról és tanulásról, a tér megszállottságáról, a „Haász-sárga” születéséről, morális ellenállásról és a művészet mindenkori oppozíciós szerepéről beszél – kompromisszumok nélkül.
Merre tolódik a képzőművészeti világ súlypontja? Erre a kérdésre számos tekintélyes művészeti folyóirat éves rangsorok formájában is keresi a választ. Ezek közül a londoni székhelyű ArtReview évenként megjelenő Power 100-as listája a leginkább mérvadó, de a legtöbb vitát kiváltó is. A Power 100 2025-ös, immár 24. kiadása a napokban jelent meg és ezúttal sem szűkölködik a meglepetésekben.
A három évtizede készülő Nagy Egyiptomi Múzeum végre megnyílt a gízai piramisok mellett, és nemcsak építészeti léptékével, hanem kulturális ambícióival is korszakhatárt jelez. A 1,2 milliárd dollárból felépített intézmény Egyiptom válasza a Louvre-ra és a British Museumra – mostantól innen indítja új offenzíváját a külföldre került antik kincsek visszaszerzéséért.
Jövő évre tervezett londoni bemutatásának híre ismét reflektorfénybe emelte a középkori művészet egyik legismertebb remekét, a Hódító Vilmos trónra lépéséig vezető utat ábrázoló bayeux-i falikárpitot. Miért tiltakoztak több tízezren a kárpit elmozdítása ellen? Hány hímtag látható a legendás műkincsen?
Botos Péter a nemzetközi szinten is elismert kortárs hazai üvegművészet kiemelkedő képviselője. A Ferenczy Noémi-díjas művésszel 80. születésnapja alkalmából beszélgettünk, ám mégsem visszatekintő, összegző interjú született; a pálya kezdetének felidézése után a szó gyorsan napjainkra, a művészt jelenleg foglalkoztató kérdésekre terelődött. Összegzésről amúgy sem lehetne szó, hiszen Botos életműve ma is folyamatosan gyarapodik.
A bukaresti Nemzeti Kortárs Művészeti Múzeum nagyszabású Malevics-tárlat a művész szuprematista korszakára fókuszálna, ám a bemutatott festmények közül három eredetisége azonnal heves vitákat váltott ki. A nemzetközi szakértők és a kölcsönző gyűjtő között kirobbant konfliktus nemcsak reputációkról, hanem több milliárd forint értékű műtárgyak hitelességéről is szól – és újra rávilágít arra, miért az orosz avantgárd a hamisítók kedvenc terepe.
A vészkorszak már nyolc évtizede lezárult, de a vele összefüggő műtárgy-restitúciós ügyek közül soknak a végére még mindig nem került pont. Az elmúlt évtizedekben született nemzetközi megállapodásoknak és ajánlásoknak, a közvélemény és a közgyűjtemények változó hozzáállásának köszönhetően ugyan jelentős előrelépés történt, de számos ügy lezárása továbbra is várat magára. A legutóbbi években két neves svájci múzeumnak is intenzíven kellett – és kell mind a mai napig – foglalkoznia letétként, illetve ajándékként hozzájuk került művek előéletével.
Az „árnyéknélküliség” egyszerre jellemzi Czimra Gyula (1901–1966) festményeit és egész életét is, hiszen visszafogottsága és a művészeti élettől távolmaradása miatt úgy tűnt, mintha ő maga árnyékban állna. Művei most a Nemzeti Galériában láthatók.
Donald Trump gyakran változtatja álláspontját, amíg a súlyos nemzetközi válsággócokról vagy a fél világ ellen folytatott vámháborúról van szó, a kulturális-művészeti színtér átalakítására tett lépései többnyire ugyanabba az irányba mutatnak. A témáról szóló korábbi írásunk megjelenése óta az elnök tevékenysége miatt hátrányosan érintett szervezetek egyre gyakrabban szegülnek ellen, például jogi úton.
„A műalkotásnak már az elkészítése előtt teljes mértékben elképzeltnek és szellemileg megformáltnak kell lennie” – Theo van Doesburg manifesztumának ez a megállapítása mindkét művészre áll.
David Hockney napjaink egyik legnépszerűbb képzőművésze; művei, melyek jelenleg a Louis Vuitton Alapítvány múzeumának nagyszabású párizsi kiállításán láthatók, kivételes szakmai tudása mellett az élet és a festészet határtalan szeretetét is tükrözik.
Az idén 80 éves festőművész töretlen lendülettel alkot, sőt, két éve a Budapesti Műszaki Egyetem vendégelőadójaként is aktív. A születésnapi interjúban a múlt és a jelen mellett a jövőről is szó esik.
A világ figyelme most főként arra irányul, hogyan kérdőjelezik meg a régi-új amerikai elnök első rendeletei a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok évtizedek alatt kialakult rendszerét. Eközben Trump és az új amerikai adminisztráció sokszor hajmeresztő lépései a kulturális szférát sem hagyják érintetlenül. Igaz, a hatás e területen elsősorban az USA-n belül érvényesül, de azért máris vannak komoly nemzetközi konzekvenciái is.
Ma már szerencsére nem számít ritkaságnak, ha ismert kortárs magyar művészek rangos külföldi múzeumok egyéni vagy csoportos kiállításain szerepelnek. Most a legutóbbi tárlatokból mutatunk be néhányat.
A rendszerváltás a műkereskedelemben is új korszak hajnalát jelentette; 1989-től kezdve sorban jelentek meg – csaknem kizárólag a fővárosra, Budapestre koncentrálva – a magántulajdonú kereskedelmi galériák és aukciósházak, amivel egycsapásra megszűnt a szcéna korábbi állami tulajdonú cégeinek monopolhelyzete. A sort 1989-ben a Knoll Galéria Budapest nyitotta, melyet egy ismert bécsi kortárs galerista, Hans Knoll alapított és működtet azóta is sikeresen a Liszt Ferenc téren. A galéria most volt 35 éves – ebből az alkalomból beszélgettünk Hans Knollal és a budapesti galériát 2003 óta vezető Pilinger Erzsébettel.
