Fülöp István







Önazonossági törvény: megvan az első település, amely rendeletet hozott

Az országban elsőként alkotta meg önazonossági rendeletét Mezőkeresztes, ebben kizárta a lakosokat az elővásárlási jogból, azzal kizárólag az önkormányzat élhet. A célok között a lakhatási programok indítása és a spekulatív lakásvásárlás visszaszorítása is szerepel az egyébként csökkenő lélekszámú településen.


Ebben a magyar nagyvárosban már minden második lakás légkondis

A forró napok gyakoribbá válásával robbanásszerűen nőtt a magyar lakóingatlanok klímaellátottsága. A készülékek legfeljebb az infláció mértékével drágultak, a beszerelés azonban egyre költségesebb. Hol magasabb a klímás lakások aránya, mint Budapesten? Milyen tünetei vannak a „beteg épület szindrómának”? Milyen új technológiák hódítanak?











És akkor Elon Musk lett Donald Trump Simicskája

Mészáros Lőrinc nem fogja szégyellni, hogy úgy kell élnie, mint egy milliárdos, a kormány viszont épp újabb milliárdokat von el Budapesttől, hogy a Szerencsejátéknak kevesebb adót kelljen fizetnie. Eközben a lakossági megtakarítások ömlenek ki az országból, persze, akinek csak van, hiszen például a nyugdíjasok harmada a létminimum alatt él. Számukra már csak a a gyógyszertári árstop és kormány 30 ezres utalványa jelenthet megoldást, feltéve, hogy lesz mire elkölteniük, mivel ismét súlyos aszálya rémképe fenyegeti Magyarországot. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.