Kaurismäki új filmjében is arról mesél, hogy egyszer a született vesztesek ideje is eljöhet
A kritikusok és filmrajongók favoritja, Aki Kaurismäki a Hulló levelekben egy másik Finnországot mutat meg – nem alulnézetből, inkább nagyon közelről.
A kritikusok és filmrajongók favoritja, Aki Kaurismäki a Hulló levelekben egy másik Finnországot mutat meg – nem alulnézetből, inkább nagyon közelről.
„A moziról akartam írni, és végül elmeséltem egy kicsit az életem történetét”, ez az alcíme és egyben mottója a Cinema Speculation című könyvnek.
A brit zenész túl a 70. életévén ugyanarról beszél, mint korábban, de I/O című lemezen mégis másképp.
Az új Ridley Scott-film apropóján idézünk fel öt legendás Napóleon-filmet. Volt miből válogatni.
A Gong Unending Ascending című albuma diadalmas pángalaktikus szvit az éjszakai eget kémlelőknek.
A három T – Tiltott, Tűrt, Támogatott – bombabiztosnak hitt szisztémája jól működött, de nem zárt tökéletesen a feszültségekkel teli 1973-as évben. Lehalkítani igen, elhallgattatni nem tudták a hangoskodókat. Koncz Zsuzsa 50 éve megjelent, Jelbeszéd című albuma egyike volt a problematikus eseteknek.
A zenekar fél évszázada az univerzum hangján szólt, ma a kor hangján szól. A lemezen még hallható a néhai dobos, Charlie Watts is, akiről pedig megjelent egy könyv, ami elvezet a ritmus ősforrásához.
A 80 éves rendező és producer közel hat évtizede tartó pályafutása során számos műfajban kipróbálta magát. A korszakzáró Woodstocki Fesztiválon 18 operatőr munkáját koordinálta, készített turisztikai reklámfilmet Izlandnak, és egy 18 perces monstre klipet (Bad) Michael Jacksonnal. Meg persze rengeteg emlékezetes mozifilmet.
A stand-up nagymenője új könyvvel és új előadóesttel jelentkezett. A Prímszámok hóesésben határtalan abszurd univerzumban, a Barbárglamour az elsüllyedtnek vélt, de még mindig nagyon is valóságos Paraszt Atlantiszban játszódik.
A kínzásokhoz és kivégzésekhez asszisztáló NKVD-s antihős vezekelne a bűneiért, de sem ereje, sem ideje nem marad arra, hogy beteljesítse költői küldetését. A Volkonogov százados szökésben című film Magyarországon másodszor és egyben utoljára látható október 8-án az Uránia moziban.
Sajátos Sisi-mítosz, Bécs kúl zenei kultúrája, Oskar Kokoschka és Alma Mahler viharos szerelmi élete – és ez csak pár ajánlat a ma az ország több városában induló filmes rendezvény gazdag kínálatából.
A beat(korszak)regény álmok és széttört álmok, szerelmek és kudarcok, negyven éve született élmények és találkozások lenyomata. Közben pedig szól a zene.
Szeánsz Velencében: Poirot pihenne, de persze megzavarja nyugalmát egy bűntény.
A sztárszínész a Trejo című könyvben egyebek közt azt üzeni ifjú honfitársainak, válasszanak valami más pályát, például dílerkedés helyett legyenek kelendő statiszták.
Senki sem képes egyetlen mondatban annyi drogot magába tömni és annyi szorongásról beszámolni, mint az Amerikai psycho szerzője. Bret Easton Ellis új regényében, A szilánkokban maradt, aki volt: inkább ön-, mint közveszélyes.
A Regék és zene a kínai kedveshez című könyv emlékek lenyomata, ahogy a szerző írja: „Sétáim közben, amikor csak a megtett út számít, néha elbambulok, máskor elkalandoznak gondolataim.”
A hőst a bűnözőtől csak egy hajszál vagy még annyi sem választja el az egyszerre megvetett és dicsőített Oscar-díjas amerikai rendező, a minap elhunyt William Friedkin filmjeiben.
Serena és Venus Williams édesapja sztorizós módszertani naplót írt. Az Én, Richard király című könyv a G-Adam Kiadó gondozásában jelent meg.
A világ legismertebb játékfigurájáról készült film rendezője, Greta Gerwig az első nő, aki önálló rendezőként Hollywood elvárásait túlteljesítve művével átlépte az egymilliárd dolláros bevételi határt.
Az új album, a The Death Of Randy Fitzsimmons a zenekar sosem volt, imaginárius hatodik tagját énekli meg, akinek a hatása felbecsülhetetlen.