Zivatar, erős szél és meleg várható
A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között változik.
A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között változik.
Az iraki képviselők nem tudták megválasztani szombaton a parlament elnökét, a két fő jelölt egyike sem szerezte meg a szükséges többséget a feszült hangulatú ülésen.
Vlagyimir Putyin megkezdte ötödik államfői mandátumát, világossá téve, hogy Moszkva nem akarja leállítani ukrajnai háborúját. A 24 éve hatalmon lévő politikus felfelé buktatta egykori bizalmasát, Szergej Sojgu védelmi minisztert.
Magyarországon is egyre népszerűbbek a Balkán ételei, amelyek közül sok török közvetítéssel került be az étrendbe. Bár a salátákat, húsokat és sajtokat a helyszínen a legjobb megkóstolni, itthon is egyre könnyebben elérhetők a szomszédos országok finomságai. Nehéz rendet tenni a balkáni ételek között, de nem lehetetlen, csak arra vigyázzunk, hogy hol, milyen néven kérjük.
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni szerdai merénylet óta eltelt órák megmutatták, hogy Szlovákia minden korábbinál megosztottabb országgá vált. Az ország legismertebb politikusával történteknek hosszú távon ható következményei is lesznek.
Politikai értelemben többszörös túlélő Robert Fico szlovák kormányfő, akinek, az ellene elkövetett szerdai támadás következtében, az élete is politikai küzdelme tétjévé vált. A HVG értesülései szerint a lövések oldalról érték a politikust, ami rontott a helyzetén, ez is magyarázhatja azt, hogy hosszú órákon keresztül tartott életmentő operációja a besztercebányai kórházban. Az 59 éves Fico egyébként néhány héttel ezelőtt megjósolta a merényletet.
A Szovjetunió vezetői rendszerint átlátszó hazugságokba terelték magukat. A hagyományokat Vlagyimir Putyin rezsimje is követi: legutóbb a Moszkva-közeli terrorakcióról eszelt ki hihetetlen történeteket, hogy Ukrajnát belekeverhesse az ügybe. Németh András négy olyan katasztrófa kommunikációját mutatja be, amelyekről az egész világon mindenki tudta az igazat, mégis megpróbálták letagadni.
Napról napra súlyosbodik az ukrán csapatok helyzete a kelet-ukrajnai frontokon, ahol az orosz hadsereg igyekszik kihasználni a jelenlegi nyomasztó tüzérségi túlerejét.
Ismét folyamatosan tüntetnek Tbilisziben a grúz ellenzékiek, megakadályozandó, hogy életbe lépjen az az orosz mintára megfogalmazott törvény, amely külföldi ügynökként bélyegzi meg a részben külföldi támogatással működő civil szervezeteket.
Átalakulóban van a tisztán elektromos és a konnektorból tölthető hibrid autók piaca, lassulnak az eladások, és nő a verseny a gyártók között. A vásárlók egyre több modell közül választhatnak, miközben látványosan nő a hibridek elektromos hatótávolsága.
Szerbia régóta próbál egyensúlyozni az EU és Oroszország között, ám Brüsszel már türelmetlenül figyeli Belgrád hintapolitikáját. Közben csökken a szerb népességen belül az uniópártiak aránya.
Várhatóan hétfőn jelenti be Pedro Sánchez spanyol kormányfő, hogy lemond-e hivataláról. A politikus azt követően vonult vissza a hétvégére a közéletből, hogy a felesége ellen korrupció vádjával előzetes vizsgálatot indított az ügyészség. Az ügyészség azonban csütörtök este azt kérte az illetékes bíróságtól, hogy bizonyítékok hiányában állítsa le az eljárást.
Több szempontból is létfontosságú Ukrajnának, hogy szerdán – a képviselőház után – az USA szenátusa is megszavazta az orosz agresszió ellen harcoló országnak szánt 61 milliárd dolláros csomagot. Megindulhatnak Ukrajnába a szállítmányok, más országok is felújíthatják a segélyezést, az ukrán nép és hadsereg pedig újabb bizonyítékot kapott arra, hogy a Nyugat több mint két évvel az átfogó invázió kezdete után is kitart még Ukrajna mellett.
Az idén bekerült az orosz dollármilliárdosok közé Szergej Snajder, a Szvetofor diszkontlánc alapítója. Az EU-ban Mere néven működteti áruházait, ám a terjeszkedés jóval lassabb, mint az orosz piacon. Magyarország is az oroszok célpontjában van, ami nem segíti az Orbán-kormányt, amely a már itt lévő kiskereskedelmi multikat nehéztüzérséggel lövi.
Újraéled a kelet- és közép-európai textilipar egykori központja, Lódz. A hatszáz éves város a múltból táplálkozva találja fel újra magát, a mai városközpont területén lévő egykori gyárnegyedből például Manufaktura néven egy világszínvonalú kulturális, üzleti és gasztronómiai központ lett. Varsóban pedig az egykor a szovjet gyarmatosítás jelképének tartott felhőkarcoló nyer új életet.
Egyszerre nagyon kusza, komplex, érdekes, reménykeltő és rémisztő kérdés a mesterséges intelligencia jövője – mondja Kánai András kreatív jövőkutató, aki a lehetséges negatívumok ellenére úgy véli, a gépi értelem egészében többet ad az emberiségnek, mint amennyit elvehet
Kijevi források szerint Oroszország május végén vagy június elején több frontszakaszon is támadást indít Kelet-Ukrajnában. Moszkva igyekszik kihasználni, hogy az év vége előtt nem várható, hogy megszűnne a nyomasztó orosz tüzérségi túlerő.
A stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai kisváros, Avgyijivka februári elfoglalása után Oroszország taktikát váltott. Miközben a légierő az ukrajnai vízi erőművekre összpontosítja figyelmét, a szárazföldi erők a korábbiaknál nagyobb erőkkel támadják az ukrán állásokat. Ugyanakkor aligha valószínű, hogy az agresszor több fronton is komoly áttörést érhet el.