Németh András

Az IKEA házhoz megy, és beszélgetni akar – interjú az új cégvezérrel

A történetének legnagyobb átalakításába belekezdett svéd IKEA három év alatt gyökeresen megváltoztatja üzleti modelljét: az eladások alapján a világ legnagyobb bútorforgalmazója jelentősen növelné az online-forgalmat, és hangsúlyozottan jelen akar lenni a városközpontokban. Jesper Brodin, az IKEA egy évvel ezelőtt kinevezett új elnök-vezérigazgatója az esélyekről, a kihívásokról, és a magyarországi tervekről beszélt.



Kiderült a Szkripal-merénylet gyanúsítottjának valódi neve és rendfokozata

A márciusi dél-angliai Szkripal-merénylet egyik elkövetőjének tartott Ruszlan Bosirov valódi neve Anatolij Csepiga, s az orosz katonai hírszerzés, a GRU többszörösen kitüntetett ezredese – ezt a Bellingcat nevű nemzetközi oknyomozó portál, és moszkvai partnere, a The Insider derítette ki - és azóta a brit védelmi tárca is megerősítette.



Putyin óriásit kamuzott, egyre több titok derül ki a két orosz ügynökről

Újabb bizonyítékokat talált a Bellingcat oknyomozó hírportál arra, hogy a márciusi dél-angliai Szkripal-merénylet elkövetésével vádolt két orosz állampolgár az orosz katonai hírszerzés aktív ügynöke. Moszkvában még arra sem vigyáztak, hogy legalább ne a szolgálat, azaz a GRU számát adják meg Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov útlevélkartotékján.


Orbán Putyinnál: Mindkét fél száz százalékig elkötelezett Paks bővítése mellett

Egymás kiszámítható partnerei lettünk az utóbbi években, és minden eddigi megállapodást teljesítettünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvában, miután tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfővel, aki cserébe kulcsfontosságú EU-s partnernek nevezte Magyarországot. A baráti hangulatú sajtótájékoztatón Putyin beszélt a migránsválságról és a Szíriában lelőtt orosz gép miatt kialakult válságról is. A találkozón megállapodtak az újabb hosszú távú gázszállítás feltételeiről, ám nem írtak alá kétoldalú egyezményeket.


Egy kellemetlen vizit: Orbán ma elmegy Moszkvába, de senki se tudja, hogy ez kinek jó

Vlagyimir Putyin orosz államfő személyében olyan politikust látogat meg kedden (ismét) Orbán Viktor, akiről a nyugati államok – nem utolsósorban Magyarország szövetségesei – pontosan tudják, hogy folyamatosan nem mond igazat. Legutóbb akkor vált ez világossá, amikor azt állította, hogy a márciusi angliai Szkripal-merényletet elkövető két orosz férfi egyszerű, titkosszolgálatokhoz nem köthető állampolgár.



Elérte az amerikai partokat a pusztító Florence

Elérte az USA keleti partját a Florence nevű hurrikán, amely ugyan valamelyes lecsendesedett, viszont rekordmennyiségű esőt hoz Észak- és Dél-Karolina állam területére. Már vannak olyan térségek, ahol néhány óra alatt harminc centiméternyi eső esett. Már százezer otthonban nincs áram, s gyilkos villámáradások alakulhatnak ki. Közben a Távol-Keleten egy újabb szupertájfun gyűjt erőt, amelyben közel 300 kilométeres sebességű széllökések is lehetnek. Megérkeztek az első videók is.


Az oroszok beavatkoztak a 2015-ös lengyel választásba is?

Egyre több jel utal arra, hogy Oroszországnak köze volt a lengyel belpolitikai életet válságba sodró 2014-es lehallgatási botrányhoz: kiderült, hogy az a lengyel üzletember, akit elítéltek a törvénytelen akció megszervezéséért, sok millió dollárral tartozott oroszországi üzletembereknek. Részben a botrány miatt omlott össze a jobbközép Polgári Platform támogatottsága, s nyerhette meg a választást 2015-ben a Jog és Igazságosság (PiS) nevű illiberáis párt.


Svédország választott, nem történt földcsuszamlás

Bár a hagyományos svéd nagy pártok vesztettek támogatottságukból, a szélsőjobboldali Svéd Demokraták nevű párt az előrejelzettnél jóval kevésbé tört előre a vasárnapi parlamenti választáson. Az első helyen a szociáldemokraták végeztek, akár maradhat is a jelenleg is kormányon lévő baloldali koalíció.



Meghalt John McCain, elment a szenátus lelkiismerete

82 éves korában meghalt John McCain republikánus szenátor, akiről tisztelői úgy tartották, ő volt a szenátus lelkiismerete. A katonacsaládba született, elnökjelöltségig jutott politikus a trumpi és a vele rokon orbáni hatalomgyakorlás ellenfele volt. A több mint öt évet hadifogságban töltött politikusnál tavaly állapítottak meg gyógyíthatatlan agydaganatot. Néhány napja ő kérte, hogy ne kezeljék tovább, akkor már sejteni lehetett, hogy nagyon kevés ideje maradt hátra.


Nick Thorpe: A Fidesz kinyitotta Pandora szelencéjét

Mindig nehéz volt Magyarországon középen állni, most ismét a „vagy velünk, vagy ellenünk” gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző - mondta a HVG-nek adott portréinterjúban Nick Thorpe, a BBC Budapesten élő tudósítója.





Az összeomlás szélére kényszerítették a török gazdaságot, Erdogan rendszere is beleremeghet

2001, a legutóbbi súlyos gazdasági válság óta nem volt olyan rossz hete a török lírának, mint most, amikor csak pénteken 20 százalékot veszített értékéből. Emelkedő amerikai kamatok, washingtoni szankciók, haveroknak adott óriási állami megrendelések, euró- és dollárhitelekkel terhelt vállalatok, és csökkenő bizalom – minden együtt van ahhoz, hogy újra mély krízisbe zuhanjon a török gazdaság. A válságnak pedig lesznek továbbgyűrűződő hatásai.


A magyar nemzeti légitársaság szeretne lenni a LOT

Jövő februárban nyílik meg a LOT újabb budapesti járata, amely a London City repülőtérre visz utasokat a magyar fővárosból. A LOT újabb budapesti járatok indítását is tervezi – mondta a HVG-nek Rafal Milczarski vezérigazgató, aki arról is beszélt, a lengyel nemzeti légitársaság megmentése egy fájdalmas folyamat eredménye.


Trump emeli a tétet, újabb front a kereskedelmi háborúban

Minden korábbinál élesebb fenyegetést küldött a világ országainak Donald Trump, miután visszaállította az Irán elleni amerikai gazdasági szankciókat „Aki kereskedik Iránnal, nem kereskedhet az USA-val” – írta egy Twitter-üzenetben. Már vannak vállalatok, amelyek engedtek Trumpnak.