Pavló Péter

Pavló Péter


Hidrogénautó, plug-in hibrid. Melyik lesz a győztes technológia?
 

Hidrogénautó, plug-in hibrid. Melyik lesz a győztes technológia?

Már nem az a kérdés, hogy nyugdíjazzák-e a gyártók a belső égésű motorokat, hanem az, hogy milyen technológia lép majd a hagyományos meghajtás helyébe. A cégek ezen a téren épp úgy kísérleteznek most, mint ahogy azt bő 100 évvel ezelőtt az első autók feltalálói is tették, egy dolog viszont biztosan kijelenthető: a végeredmény azoknál jóval környezetbarátabb lesz.



Hogyan csinálhat otthon fegyvert, és mit fog szólni ehhez a rendőrség?
 

Hogyan csinálhat otthon fegyvert, és mit fog szólni ehhez a rendőrség?

A 3D-nyomtatás nemcsak egy újabb ipari és kereskedelmi forradalmat, hanem több veszélyt is hordoz magában. A nyomtatók elterjedésével például egyre több lehetőség nyílik a házilag printelt fegyverek készítésére, amik amellett, hogy a használóik számára is veszélyesek lehetnek, akár az emberi élet kioltására is alkalmasak. Magyarországon szigorú törvények szabályozzák a fegyvertartást, de kérdés, mire lesz ez elég a 21. század technológiájával szemben.



Kötelezően választható: de mégis mit csináljon egy magyar cég a Facebookon?
 

Kötelezően választható: de mégis mit csináljon egy magyar cég a Facebookon?

Közel nélkülözhetetlen egy e-kereskedésbe fogó kkv-nak a közösségi média: nem kihagyhatatlan, de nagyon megnehezíti saját dolgát az, aki nem tart kapcsolatot valamilyen közösségi csatornán is a (potenciális) ügyfeleivel. Hogy milyen stratégia mentén halad valaki, az területenként és cégenként is nagyon eltérő lehet, ám ha valaki sikeres akar lenni a közösségi médiában, egy biztos: rengeteg energiát kell belefektetnie.


Kis magyar cég is lehet nagy úr a neten
 

Kis magyar cég is lehet nagy úr a neten

Míg külföldön a kis- és középvállalkozások jelentős szeletet hasítanak ki az e-kereskedelem tortájából, hazánkban csak az utóbbi néhány évben kezdett el igazán fellendülni ez a piac. Bár Magyarországon is vannak már befutott piaci szereplők, a nagy konkurenciaharc csak most kezd kibontakozni igazán. Ennek ellenére még mindig megéri ilyen vállalkozást indítani, a verseny ugyanis elsősorban nem a már meglévő szereplők, hanem az offline boltok, áruházak piacvesztését eredményezheti.


Csak iskolában ne dolgozz: milliós fizetések és a magyar iskolai valóság
 

Csak iskolában ne dolgozz: milliós fizetések és a magyar iskolai valóság

Bármennyire súlyosan hangzik, az elavult géppark, valamint az infrastruktúra miatt a magyar diákok esélytelenek, hogy lépést tartsanak a digitális fejlődéssel. Ám nem ez az egyetlen seb, amiből a hazai informatikaoktatás vérzik. Az iskolai rendszergazdák fizetése nemhogy a nyugati, de még a hazai átlagkeresettel sem tud versenyezni, pedig a diákoknak ők jelentik az informatikaoktatás egyik utolsó bástyáját. Csak ezt valamiért senki sem akarja észrevenni.



Házimunka? Bízza a robotra
 

Házimunka? Bízza a robotra

A házimunka a legtöbb embernek csak bosszúságot, felesleges pluszt jelent, és lássuk be, az élet valóban sokkal szebb lenne mosogatás, porszívózás, ablaktisztítás és fűnyírás nélkül is. Ám egy mai háztartásban ezeket a munkákat a család két felnőtt tagja mellett már egy harmadik féllel is elvégeztethetjük. És itt most nem a gyerekre gondolunk.



OLX-ből Jófogás: összeomló szerverek, eltűnő hirdetések
 

OLX-ből Jófogás: összeomló szerverek, eltűnő hirdetések

Februárban bombaként robbant a hír, hogy a hazai piacon évek óta nagy csatát vívó OLX és a Jófogás az anyavállalatok által kötött megállapodás értelmében összeolvad, előbbi pedig kivonul a magyar piacról. A többlépcsős átmenet jelenleg is zajlik, és finoman szólva sem zökkenőmentes.


Honnan dől a lé? Útiterv neten hirdető vállalkozóknak
 

Honnan dől a lé? Útiterv neten hirdető vállalkozóknak

A nagyobb vállalatok ugyanúgy hirdetnek hírszájtokon, mint Facebookon és a Google rendszerében. De mit tehet, hova menjen egy jóval kisebb összegből gazdálkodó kis- és középvállalkozó, melynek a leglátogatottabb magyar médiumok szóba sem jöhetnek? És mit tehet az a cég, amelyik eleve csak egy városra vagy megyére fókuszál? Máris jönnek a válaszok.



Az ország, ahol a közmédia egy kütyüvel megfejti a munkaerőpiacot
 

Az ország, ahol a közmédia egy kütyüvel megfejti a munkaerőpiacot

Bő egy hete indult útjára az Egyesült Királyságban az a projekt, amellyel hosszú távon is szeretnék megoldani az informatikai szakemberek hiányát. A “Make It Digital” érdekessége, hogy a helyi közmédia, a BBC áll mögötte. Az itthoninál eggyel (vagy többel) valódibbnak tűnő közszolgáltató felismerte, mit is jelent igazából az “újmédia” kifejezés, és egy olyan hardvert fejlesztett, amelyből a szigetország minden 11 évesének elküld egyet. Az informatikushiány mint probléma Magyarországon is megvan, a megoldás egyelőre nem mutatkozik.


Magyar orvosi csodák a “vörös köd” mögött
 

Magyar orvosi csodák a “vörös köd” mögött

A modern korinak számító II. világháborús harctéri orvosi módszerek a rákövetkező évtizedekben egyre inkább használhatatlannak bizonyultak. A háborús orvoslás fejlődését a szuperhatalmak versengése vitte előre, és bár ezt főleg Amerika határozta meg, a kilencvenes években a nyugatiak is meglepődve tapasztalták, hogy a szovjet vörös köd mögül milyen kaliberű magyar szakemberek kerülnek elő.


Vérkonzerv és betegségfegyver – orvosok a II. világháborúban
 

Vérkonzerv és betegségfegyver – orvosok a II. világháborúban

Az első és a második világháború között eltelt évtizedek alatt nemcsak a (hadi)ipar terén történt óriási fejlődés, az orvostudományban is sok újdonság látott napvilágot. A második világégésben egy-egy harctéren szerzett sebesülést már jóval nagyobb eséllyel éltek túl a katonák, a két szemben álló oldal között azonban így is jelentős volt az eltérés.


Belehaltak abba is, amibe nem kellett volna
 

Belehaltak abba is, amibe nem kellett volna

A több mint 15 millió ember életét követelő I. világháború négy éve alatt az ember-ember elleni küzdelem mellett megjelentek a tankok, és a kezdetben csak a felderítést szolgáló, majd bombázásra használt harci repülőgépek is. Az új hadviselés miatt az orvostudomány is megváltozott – hatása pedig a mai napig is érezhető –, de a háború éveiben sok olyan sérülést sem tudtak ellátni, amelyek kezelése ma már rutinművelet.


Jöhet a lex Uber, de önmagában semmit sem old meg
 

Jöhet a lex Uber, de önmagában semmit sem old meg

A novembertől itthon is aktív, olcsó személyszállítást kínáló Uber több országban is kiverte a biztosítékot, idehaza egyelőre csak a megoldást keresik, hogy hogyan tudnák szabályozott keretek közé szorítani a közösségi utaztatást. Az viszont biztos: csak az Uberre szabni bármilyen jogszabályt teljesen felesleges lenne.