Pavló Péter
Pavló Péter

Az első és a második világháború között eltelt évtizedek alatt nemcsak a (hadi)ipar terén történt óriási fejlődés, az orvostudományban is sok újdonság látott napvilágot. A második világégésben egy-egy harctéren szerzett sebesülést már jóval nagyobb eséllyel éltek túl a katonák, a két szemben álló oldal között azonban így is jelentős volt az eltérés.

Az már az I. világháború idején világossá vált, hogy a modern fegyvereknek és harci járműveknek köszönhetően a korábbi harcászati módszerek hatástalanná váltak. Egy összecsapásban a korábbinál sokkal több volt a sebesült, és jóval nagyobb eséllyel volt egy-egy találat halálos, így nem csoda, hogy az orvostudománynak is fel kellett zárkóznia a modern kor kihívásaihoz. Az 1918-tól 1939-ig tartó békében rengeteget fejlődött az orvoslás – több olyan módszer is megjelent, ami az I. világháborúban még nem volt, pedig már akkor is sok tízezer életet menthetett volna meg.

Mások voltak a feltételek

Bár a II. világháború nagy részében a tengelyhatalmak jelentős technikai fölénnyel rendelkeztek, az orvostudományban nem ez volt a jellemző – az angolszász ellátás komoly előnyre tett szert a némethez, vagy például a magyarhoz képest. Az egyik legnagyobb különbség a légcsövön keresztüli altatás megjelenése volt, ami sok esetben mentette meg a szövetséges katonák életét.

Bár az altatást William T. G. Morton amerikai fogorvos révén már 1846 óta ismerte a világ – 1847-ben Balassa János a Budapesti Egyetemen már sikerrel kipróbálta az eljárást (Európában először) –, az intratrachealis, azaz a légcsövön keresztüli altatást csak az 1930-as évek végén kezdték el alkalmazni – elsőként Amerikában, majd Angliában. A harctéren sebesülést szerzett katona kimentésére szolgáló ellátási lánc ugyan nem sokat változott az I. világháborúhoz képest, a sérültek szállítása viszont a gépesített hadtesteknek köszönhetően felgyorsult, így egy komolyabb sérülés esetén is jó esély volt a túlélésre.

Ezzel sterilizálták az eszközöket. A jobb oldalába borszeszt öntöttek, meggyújtották, majd a szikét a tartóba helyezték.
©

„Közép-Európában, Németországon és Magyarországon a gyógyítás terén jelentős volt a lemaradás, így amikor egy katona áthatoló, vagy nyílt mellkasi sérülést szenvedett – ami gyakori volt a háborús környezetben –, a szemben álló táborokban közel fordított volt a halálozási arány. Míg a tengelyhatalmak katonáinál egy ilyen sebesülés az esetek 80-85 százalékában halálos volt, addig ez a szövetségeseknél csupán 20-25 százalékos mortalitást jelentett. A fronttól nagyjából 20 kilométerre az angolok már intubálták a mellkasi sérülteket, míg a magyar hadseregnél erre semmilyen lehetőség nem volt” – mondta el a hvg.hu-nak Papp Zoltán sebész-érsebész. Ennek ellenére a tengelyhatalmak országaiban is képesek voltak altatni a beteget, ám a Morton-féle éternarkózis komoly veszélyekkel járt. De nem ez volt az egyetlen tudásbeli különbség.

Megjelent az infúzió és a vérkonzerv

Az I. világháború idején még nem ismerték a sokk fogalmát, azt viszont már tudták, hogy a sebesült katona fájdalmát mielőbb csillapítani kell. A béke éveiben a Kanadában élő és dolgozó osztrák-magyar származású Selye János a stressz kutatásával szerzett magának világszerte hírnevet, tudományos eredményei pedig jelentős segítséget nyújtottak a harctéri sérülések ellátásában. A megsebesült amerikai katonáknak az első orvosi ellátó helyen már előre gyártott infúziókat kötöttek be, ami nagymértékben segítette a fájdalomcsillapítást. Ugyan a magyar hadseregben is volt infúzió, tű és fecskendő is, ám az előre gyártott infúzió hiányában azt csak a frontvonaltól jóval messzebb, 20-30 kilométerre kaphatta meg, és a helyszínen keverték bele a szükséges gyógyszereket.

Magyar fecskendőtartó, egy 2 ml-es fecskendőt tudtak benne magukkal vinni az orvosok.
©

A háború egy másik fontos tényezője a vérkonzervek megjelenése volt. Karl Landsteiner 1901-ben fedezte fel a vércsoportokat – később ezért Nobel-díjjal jutalmazták –, ami alapjául szolgálat a vérkonzerv elkészítésének. Míg ilyen készlet a Vörös Hadsereg számára is rendelkezésre állt, addig a magyar és a német seregben ez sem volt.

„Ezek a különbségek mind szemléletbeli kérdések voltak. A magyar orvosoknál nem a tudással volt probléma, mert ők mind nagyon jól képzett szakemberek voltak, csupán a lehetőségeik voltak lényegesen mások” – mondja a szakember. A rendelkezésre álló eszközök tekintetében azonban nem volt rossz a helyzet.

A harctéri orvosi felszerelés szerves részét képezték azok a borszesztartók, melyek segítségével bárhol sterilizálni tudták a szikéjüket. Az orvosi ládában több olyan eszköz is megtalálható volt, amely minőségileg ma is kiváló, a pengékkel pedig akár műteni is lehetne, olyan élesek. A dobozban volt minden a seb kikaparására alkalmas volkmanntól a legkülönbözőbb szikékig.

Magyar szikés doboz a II. világháborúból, a benne található szikék még ma is élesek.
©

Antibiotikum – az életmentő gyógyszer

Míg az I. világháborúban sokszor egy ma már könnyűnek látszó sérülés is végzett a katonákkal, addig a II. világháborúban jóval nagyobb lehetőségei voltak az orvostudománynak a sebesültek megmentésére. A skót Alexander Flemingnek köszönhetően rendelkezésre állt például a penicillin, ugyanakkor rendkívül kevés volt belőle. Hogy mennyire, azt jól példázza Sir Winston Churchill tüdőgyulladása. Bár a brit miniszterelnök kapott az orvosságból, a vizeletét külön gyűjtötték, hogy abból újra kivonják a gyógyszert.

Egy másik, emberéleteket mentő találmány a tetanusz elleni vakcina volt, melyet igen elterjedten használtak a II. világháborúban. A toxoid vakcinát 1924-ben P. Descombey fejlesztette ki a tetanuszfertőzés kivédésére, így nemcsak a katonák élete, de a sebesült testrésze is megmenthető volt. Korábban, ha egy szennyezett repesz vagy golyó találta el az embert, a fertőzésbe gyakran belehalt az illető, „jobb esetben” egy kéz vagy láb amputálásával meg tudták menteni az életét. A vakcinának köszönhetően azonban a fertőzés kialakulása is megelőzhető lett, ezért a hadseregben szolgálók már a bevonuláskor megkapták az oltást.

Észak-Afrikában fegyverként is használták a betegséget

Az európai front mellett az észak-afrikai volt a második legfontosabb a II. világháború idején, így itt is komoly harcokra került sor. A problémák orvosi szempontból ezen a hadszíntéren is ugyanazok voltak, mint amelyek az európain, a környezeti hatásoknak köszönhetően azonban több más bajjal is szembe kellett nézni.

Német kötszer a II. világháborúból, 1940-ből. Ma már ritkaságszámba megy az ilyen bontatlan csomagolás.
©

A megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás kardinális kérdés volt Észak-Afrikában. A vietnami háború idején jöttek rá, hogy egy katona átlagos napi vízszükséglete 4-5 liter, ezt azonban itt még nem tudták, így az emberek komoly fizikai megterhelésnek voltak kitéve.

„A kövérebb katonák sokkal jobban viselték ezt a klímát, nekik ugyanis jóval nagyobb a vízháztartásuk, mint a vékony(abb) bajtársaiknak. Mivel kevés volt a víz, így olyan fertőző betegségek is felütötték a fejüket, mint például a kolera, amit az alapvető higiéniás szabályok betartásával ki lehetett volna védeni. A betegséget egyébként fegyverként is felhasználták egymás ellen a szemben álló felek: egy-egy oázis elfoglalásakor megfertőzték a vizet, hogy az ellenség katonáit megbetegítsék. Amikor az adott oázis „gazdát cserélt”, először egy lovat itattak meg a katonák, hogy lássák, szabad-e belőle inniuk – épp csak azt felejtették el, hogy egy ló 250-300 kilogramm, míg egy ember átlagosan 80, így mire az állaton is látszottak a betegség nyomai, már ők is fertőzöttek voltak” – magyarázza Papp Zoltán.

A vízhiány mellett a túl sok homok is nagy problémát jelentett a katonáknak, az ugyanis gyakran szemirritációhoz, belélegezve pedig tüdőgyulladáshoz vezetett. Ezeket ha valaki túlélte, és nem sérült meg, még jó eséllyel élhetett a háború után is egészséges életet.

Hivatalossá tették Karácsony Gergely főpolgármesteri győzelmét

Hivatalossá tették Karácsony Gergely főpolgármesteri győzelmét

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

Hogyan küzdhető le a szegénység? A Nobel-díjasok a nyomorban keresik a választ

Hogyan küzdhető le a szegénység? A Nobel-díjasok a nyomorban keresik a választ

A pihenőhelyen kapcsolták le a bolgár brutáltrélert – videó

A pihenőhelyen kapcsolták le a bolgár brutáltrélert – videó

Diák kezét törte el egy hódmezővásárhelyi tanár, vádat emeltek ellene

Diák kezét törte el egy hódmezővásárhelyi tanár, vádat emeltek ellene

Kim Dzsong Un lóra pattant, és egy hegy tetejéig ügetett, hogy elmélkedjen – fotók

Kim Dzsong Un lóra pattant, és egy hegy tetejéig ügetett, hogy elmélkedjen – fotók