Magyar orvosi csodák a “vörös köd” mögött
A modern korinak számító II. világháborús harctéri orvosi módszerek a rákövetkező évtizedekben egyre inkább használhatatlannak bizonyultak. A háborús orvoslás fejlődését a szuperhatalmak versengése vitte előre, és bár ezt főleg Amerika határozta meg, a kilencvenes években a nyugatiak is meglepődve tapasztalták, hogy a szovjet vörös köd mögül milyen kaliberű magyar szakemberek kerülnek elő.
A XX. század második felében, az 1947-től 1991-től tartó hidegháborús időszak során csupán két konkrét háború: a koreai és a vietnami volt az, ahol az orvostudomány a sebesültek mentésére korábban kidolgozott módszereket éles helyzetben is alkalmazni tudták, ám hamar kiderült, hogy ezek már nem úgy, vagy nem teljesen úgy használhatók, mint korábban.
MASH lett az ellátás
A II. világháborúban dolgozták ki a szakaszos gyógykezeléssel egybekötött rendeltetésszerű kiürítés elvét, amit még az I. világháború tapasztalataira építve alkotott meg W. A. Oppel orosz katonaorvos. Ennek lényege, hogy a harctéren megsebesült katonákat nem egy helyen kezelték, hanem a frontvonaltól távolodva, láncszerűen egymás után következő helyszíneken egyre magasabb szintű ellátásban részesítették őket. A II. világháború után azonban ez a módszer csődöt mondott, ami a vietnami háborúban látszott meg igazán.
„Az amerikaiak nem vették figyelembe azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt, hogy Vietnamban már nemcsak az erőviszonyokat kellett felmérni, hanem voltak más, tényezők is, amelyek befolyásolták egy-egy összecsapás kimenetelét. A geológiai környezet például rendkívül fontos, a várható egészségügyi veszteséghez ez kiindulópontot jelent” – mondta a hvg.hu-nak Svéd László nyugállományú orvos altábornagy.
Már a koreai háborúban megjelent, de a vietnámi háborúban tökéletesítették a Mobile Army Surgical Hospital-t (MASH), vagyis az olyan egészségügyi konténereket, amelyekben minden feltétel adott volt egy sérült ellátására. Ehhez társult még a helikopteres kiürítés megjelenése, ami nagyban segítette a sebesültek mentését: ennek köszönhetően jelentősen felgyorsult az ellátás, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy kompenzálják a veszteségeket. A gyors ellátásból azonban később a polgári orvosi ellátás is profitált.
Arany óra, ami életet ment
1974-ben összesítették az addigi veszteségszámot, majd ezeket áttanulmányozva egy amerikai sebész, Dr. R. Adams Cowley jött rá először, hogy a sérülés utáni első órán belüli ellátás döntően befolyásolja a sérült életben maradási esélyeit. A statisztika kimutatta, hogy a sérültek több mint 60 százalékát az első órában veszítették el, így még fontosabbá vált a minél gyorsabb ellátás. Az arany órának nevezett elv nem sokkal később már a polgári egészségügy fogalomkörébe is beépült. Ronald Reagen elnök szerette volna gazdaságossá tenni az amerikai egészségügyet, ennek köszönhetően született meg az Emergency Medicine, vagyis a sürgősségi orvoslás. Ennek az alapszabályába már beépítették az arany órát, és napjaink betegosztályozási elvei is ezen a 60 percen alapulnak.
25 ezer ággyal készültek
Az öbölháború során sok mindent másként közelítettek meg, a katonaorvoslás szerepe pedig kiemelkedővé vált. Ezt a területre kivezényelt magyar orvos altábornagy a helyszínen is tapasztalhatta. „Az amerikaiak nagyon féltek attól, hogy ebből a konfliktusból egy második Vietnam lehet, ezért rendkívül nagy tudományos és szellemi kapacitást fordítottak arra, hogy mindent előkészítsenek. Hogy érzékeltessem: akkoriban Magyarországon összesen két CT-berendezés volt – amiből az egyik egy vágóhídon működött –, a Perzsa-öbölben viszont minden zászlóalj-segélyhelyen volt egy. Mindent egybevetve az amerikaiak 25 ezer fős egészségügyi veszteségre számítottak, ezért ennyi emberre elegendő eszközt – ágyakat, takarót stb. – halmoztak fel. Mi csak távol lehettünk a műveletektől, így kerültünk a szaúd-arábiai Dhahranba, ami viszont az egész öbölháború logisztikai központja volt” – mondja Svéd László.
Az öbölháborúban az amerikai hadsereg továbbfejlesztette a mobil segélyhelyeket: a konténereket sátrakkal kötötték össze, ezekben pedig már légkondicionálás is volt. Emellett megjelentek a kórházhajók is: a hadsereg két tartályhajót alakított át és állított az egészségügy szolgálatába. A Mercy és a Comfort egy-egy 10 emeletes kórháznak felelt meg, amelybe lifteket és komplett műtőket is szereltek – utóbbit olyan speciális kialakítással, hogy akkor se billegjen, ha hullám csapkodja a hajó oldalát. A két hajón további 2000 ágy állt (és áll a mai napig is) rendelkezésre, így adott esetben ezzel is növelni tudták a 25 ezres kapacitásszámot.
A harc a kórházakban dől el
Az öbölháborúban tapasztaltak megerősítették, hogy a légi kiürítésnek és az egy órán belüli ellátásnak kulcsszerepe van, de jól vizsgázott a sürgősségi eljárások bevezetése is, így az egészségügy szerepe kiemelkedővé vált. A haderő morális állapotához ez utóbbi a mai napig is komoly mértékben járul hozzá, hiszen a harcba küldött katona jóval nagyobb biztonságba érezi magát, ha tudja, hogy mögötte olyan egészségügy van, ami bármit megtesz azért, hogy őt életben tartsa.
„Kiderült az is, hogy az egészségügy ma már nem egy biztosító elem, hanem a harc sikeres megvívásának a záloga, így a támogatás egyik fontos elemévé vált. A nyugalom és a morál megőrzéséhez az is fontos volt, hogy a sérültek ellátására olyan körülményeket teremtsenek, mintha békeidő lenne. Ennek fontos eleme a polgári és a háborús ellátás egyesítése, vagyis, hogy egy újonc katonaorvos is tudja, hogy a sürgősségi osztályról merre nyílik a labor, merre van a CT és hol a műtő – utóbbiban pedig nem 30-40 évvel ezelőtti eszközöket talál, hanem olyanokat, mint bármelyik kórházban” – hangsúlyozza Svéd László.
Magyar csodák a "vörös köd" mögött
Bár az öbölháborúban a koalíciós erők oldalán végül kevés volt a sebesült – a statisztikai adatok szerint körülbelül 780 –, végül többet is Dhahranba szállítottak, a magyar kontingens közel 50 katonát látott el. A háború egyik első sebesültje egy magyar orvos volt, aki elesett és szilánkosra törte a térdét. “Ő volt az első, akit operálni kellett, három nap múlva viszont már fel is kelhetett az ágyból. Egy másik alkalommal két kuvaiti katona szenvedett égési sérüléseket, őket is mi láttuk el. Ettől fogva komoly szakmai megbecsülésnek örvendtünk. Ahogy mondták, nem gondolták volna, hogy a “vörös köd” mögül ilyen szakmai csodák kerülnek elő” – meséli a nyugalmazott orvos altábornagy.
A szakmai hozzáértés többek között annak is köszönhető, hogy idehaza polgári betegekkel is dolgozhatnak az orvosok. Farádi László vezérőrnagy az 1950-es években, mint a Magyar Honvédség főbelgyógyásza, kérte Farkas Mihály akkori honvédelmi minisztertől, hogy a minél nagyobb tapasztalatszerzés miatt engedélyezzék, hogy a katonaorvosok civil betegeket is gyógyíthassanak. A rendszer azóta is így működik, így a katonaorvosok szinte az összes lehetséges sérüléssel és betegséggel találkoznak.
Ledobják, és a levegőben áll össze a kórházsátor
A katonai orvoslás ma már négy nagyon fontos tényezőnek: a mobilitásnak, a flexibilitásnak, a hatékonyságnak és az átláthatóságnak kell, hogy megfeleljen. A mobilitás lényege, hogy az egészségügyi ellátás ne lassítsa le a harcoló alakulatok mozgását. “Ma már létezik olyan sátor, ami egy repülőgépből ledobva a levegőben fújja fel magát, az elektronikus rendszerektől kezdve minden benne van, földet érve pedig csupán az eszközöket kell behordani” – mondja Svéd László. A flexibilitás emellett megköveteli, hogy egy adott helyen ne csak egyfajta sérülést tudjanak ellátni az orvosok, a hatékonyság pedig a rendelkezésre álló eszközöket írja elő: ha a zökkenőmentes mentéshez 150 sebesültszállító és 40 műtő szükséges, akkor annyit kell odatelepíteni. Az átláthatóság pedig arra törekszik, hogy minden ott dolgozó pontosan tudja, mit hol talál meg.
Felhő alapú rendszerek
Emellett követik az általános technikai fejlődést is, a NATO-n belül jelenleg két erre építő rendszer üzemel: egy epidemiológiai szűrőrendszer, valamint egy traumaregiszter. Előbbi a világ minden részéről beérkező egészségügyi paramétert vizsgálja, és az alapján határozza meg, hogy az adott műveleti területen milyen fertőzési veszély van, milyen védőoltás szükséges. A traumaregiszternél mindeközben a sérülések adatait dolgozzák fel, amiből kiszámítható a várható veszteség. Ennek központja jelenleg Budapesten található.
Napjaink a sebesült, beteg katonák mintáit már nem helyben vizsgálják, hanem a hátországba elküldve az ottani orvosok elemzik, a fronton szolgálók pedig a visszaküldött eredmények fényében döntenek a további beavatkozásról. Akárcsak a felhő alapú számítástechnika, ahol “a lényeg” távol történik, a kliensgép csak az őt érdeklő eredményt kapja meg. Ennek köszönhetően jóval kevesebb diagnosztikai eszközt kell mozgatni egy művelet során, ami nagyban hozzájárul a mobilitáshoz.
Tudta, hogy az I. világháború idején még a ma már általánosan használt antibiotikumok sem léteztek? És azt, hogy a II. világháborúban fegyverként használták a betegségeket? Korábbi cikkeinkben több érdekességet is olvashat a korai harctéri orvoslásról.
