Szentgyörgyi Rita

Szentgyörgyi Rita

Enyedi Ildikó is elkapta a koronavírust, de közben leforgatott egy karanténfilmet
 

Enyedi Ildikó is elkapta a koronavírust, de közben leforgatott egy karanténfilmet

Két játékállat filozofálgat a lét nagy kérdéseiről Budapesten és Los Angelesben Enyedi Ildikó Nyuszi és a csacsi, 27. sz. beszélgetés című karanténrövidfilmjében, amelyet a thesszaloniki filmfesztivál felkérésére készített. A HVG-nek adott interjújában a rendezőnő – aki maga is megfertőződött – elmeséli, hogy ő hogyan élte át a bezártságot, de beszél készülő új játékfilmjéről is. A premier időpontja a járvány miatt bizonytalan.





Barcelonai karanténjában az orvosok tiszteletére táncol a friss Kossuth-díjas
 

Barcelonai karanténjában az orvosok tiszteletére táncol a friss Kossuth-díjas

Legmagasabb állami kitüntetését a járvány miatt még nem tudta átvenni, pedig már régóta vágyott erre az elismerésre Ladányi Andrea, aki Spanyolországból adott interjút a HVG-nek. A nemzetközileg ismert balettművész és koreográfus több évtizedes pályafutása során a társművészetek nagyjait is táncba hívta a film, a fotóművészet, a festészet és a színház területéről.





Mireille Mathieu:
 

Mireille Mathieu: "Piaf az Piaf, Mathieu az Mathieu"

Miközben Franciaországban már leginkább csak a hivatalos állami ünnepségeken lép fel, népszerűsége világszerte töretlen. Azt mondja, egész életében a saját útját járta, de tisztában van vele, hogy manapság már nem divat hűségesen kitartani egy bizonyos zenei stílus mellett. Portréinterjú a március 3-án Budapesten koncertező Mireille Mathieu-vel.



Parti Nóra: Az emberek szerepeket játszanak a túlélésért
 

Parti Nóra: Az emberek szerepeket játszanak a túlélésért

Szétcsúszott életű, nagydumás ingatlanügynököt alakít Parti Nóra az Átrium közönségtámogatással készült új előadásában, a Minden nagyon jó lesz című darabban. A szerep terápiás jellegéről, magányról és istenhitről, valamint a jópofaság álcájáról beszélgettünk.


Udvaros Dorottya: Élvezem, amikor nem pofán ütős szerepeket kapok
 

Udvaros Dorottya: Élvezem, amikor nem pofán ütős szerepeket kapok

Kortalan, szenvedélyes szerelmes nőt alakít a Nemzeti Színház színpadán Örkény klasszikus tragikomédiájában, a Macskajátékban. Szabó István legújabb filmjében, a Zárójelentésben pedig kényszerűségből kerülnek távol egymástól a férjét játszó Klaus Maria Brandauerrel. A múlttal való szembenézésről, a szerepek és a szülői minta párhuzamáról, mesterekről, a színházi szakmát megrázó kérdésekről, többek között a Gothár-ügyről és a taotörvényről beszélgettünk Udvaros Dorottyával.




Kovalik Balázs: Magyarországon egyszerre folyik a szenteskedés meg a biznisz
 

Kovalik Balázs: Magyarországon egyszerre folyik a szenteskedés meg a biznisz

A jelenleg zajló kultúrharc nem az ideológiáról, hanem az egyéni hatalomvágyról szól, és Magyarországon még mindig a feudális tekintélyelvűség irányítja a rendszert Kovalik Balázs szerint. A Operaházból tíz éve politikai okokból eltávolított rendező ezért nem tervezi, hogy hazaköltözik Németországból, most is csak a közelmúltban elhunyt régi barátja, Térey János darabjának megrendezését vállalta az Örkény Színházban.


Hozleiter Fanny Mosolyka: Nem akarom elhitetni, hogy mindig boldog vagyok
 

Hozleiter Fanny Mosolyka: Nem akarom elhitetni, hogy mindig boldog vagyok

Blogíró, bestsellerszerző, boldogságkutató, motivációs tréner, manapság pedig mozgóképes vonalra váltott. Mosolyka, azaz Hozleiter Fanny és férje, Sándor (Sankó), valamint Vékony Zoli producer a közelmúltban fejezték be első közös filmjük, a Mosolyka – Majd helyett MOST forgatását. Csuja Imrétől Udvaros Dorottyáig, Kiss Tibitől Szabó Győzőig a művészvilág nagy nevei csatlakoztak a szerethetőnek és különlegesnek ígérkező vállalkozáshoz. Mosolyka történetére ugyanis tényleg azt lehet mondani, hogy filmbe illő.