A legtöbb európai országban különleges adókkal terhelik meg az elektronikus adatok tárolására alkalmas eszközök (CD-lemezek, DVD-lemezek, MP3-lejátszók, merevlemezes felvételre alkalmas készülékek és számítógépek értékesítését, hogy az így befolyt pénzből egyenlítsék ki a művészek szerzeményeinek engedély nélküli másolása miatti veszteségeit. A fogyasztók azonban egyre nagyobb számban fizetnek a zenék más digitális tartalmak internetes letöltéséért olyan e-boltokban, ahonnan az ár meghatározott százaléka közvetlenül a kiadókhoz és az előadókhoz kerül.
Mindez azt jelenti, hogy az európai fogyasztókat arra kényszerítik, hogy többször fizessenek ugyanazon zene szerzői jogaiért: egyszer a letöltéskor, valamint a berendezések árába épített adókon keresztül is – áll a Business Software Alliance (BSA) közleményében. A számítógépes szerzői jogok védelmét ellátó szervezet szerint már létezik olyan szoftver, a Digital Rights Management (DRM), ami megakadályozza a legálisan megvásárolt zenei anyagok másolását vagy továbbküldését. Ennek egyre növekvő szerepe feleslegessé teszi a kettős adóztatást – hangsúlyozta a BSA. Az adókat a megfoghatatlan magánmásolások ellensúlyozására vezették be, ám a DRM szoftver(ek) megjelenése után létük indokolatlanná válik.
A német Bitkom kereskedelmi szervezet adatai szerint a fogyasztók még akkor is legalább 150 eurót fizetnek ki otthoni személyi számítógépük, képolvasójuk, nyomtatójuk, CD- vagy DVD-írójuk adójaként, ha kizárólag másolásvédett digitális tartalmakat vásárolnak.
A BSA egy korábbi tanulmányából kiderült, hogy ezen adók 2002 és 2006 között Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Hollandiában és Olaszországban 500 százalékkal növekedtek, s összegük 2008-ra elérheti az 1,1 milliárd eurót. Hasonló adók a legtöbb európai országban léteznek, kivételt csak Nagy-Britannia, Írország és Luxemburg jelent. Az EU által elfogadott szerzői jogi törvény felszólítja a 25 tagállamot, hogy vizsgálják felül különleges adóikat, amennyiben az online zenék védelme jobbá válik, ám eddig alig történt valami ennek érdekében.
A BSA egy másik tanulmánya szerint a DRM-védett zenei piac nagysága az Egyesült Államokban és Európában 2008-ra elérheti az 1,86 milliárd eurót, azaz a 2004-es 235 millió euróhóz képest megnyolcszorozódik majd. Nyugat-Európában 500 százalékkal, 559,1 milliárd euróra nő ez a piac. Az online tartalmak kereskedelme immár nem csak zeneletöltéseket jelent, hanem egyre növekvő szerepet játszanak a képi anyagok, videók, filmek is.
Kétszer adóznak az európaiak az online zenék után
Az európai fogyasztók kétszer fizetnek az internetről digitális formában letöltött zenei anyagok után, ami – egy most megjelent BSA-tanulmány megállapításai szerint – hamarosan a kettős adóztatás jelentős megnövekedéséhez vezethet.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.