A hivatal szerint az orosz űrkutatás vezetőiből álló állami bizottság úgy döntött, hogy a szondát közép-európai idő szerint november 9-én hajnali 4 óra 33 perckor indítják a kazahsztáni Bajkonurban lévő orosz űrrepülőtérről.
Az űrszondát eredetileg október 26-án kellett volna felbocsátani, de 21-én bejelentették, hogy ezt bizonytalan időre elhalasztják. Az Európai Űrügynökség (ESA) akkor a halasztást azzal indokolta, hogy az űreszközt a világűrbe emelő, majd a Vénusz felé indító Szojuz-Fregat típusú orosz hordozórakéta belső burkán szennyeződésre bukkantak, és ennek a rendellenességnek az elhárítása
néhány napot igénybe vesz.
A szonda áprilisban éri el úti célját, majd a Földhöz legközelebbi bolygó, a Vénusz körüli igen megnyúlt, majdnem poláris pályára állva kezdi meg tudományos feladatainak elvégzését, főleg a Vénusz légkörének vizsgálatát. Tekintve, hogy a bolygón rendkívül forró a felszíni hőmérséklet (mintegy 460 Celsius-fok), és légköri nyomása majd százszorosa a földiének, a tudósok reményei szerint az emberiség ismeretei jelentősen bővülnek a fokozott üvegházhatás fizikai jellemzőiről, és így a szonda hazaküldött adatainak elemzése hozzájárul majd eme természeti jelenség Földre gyakorolt hatásának az eddiginél jobb megértéséhez.
Az űrszonda egy földi nap alatt kerüli meg majd a Vénuszt, és tudományos tevékenységét 500 napra tervezik.
Csak november 9-én indítják a Venus Express európai űrszondát
November 9-én indítják a Venus Express európai űrszondát, amelynek felbocsátása műszaki okok miatt hiúsult meg az utóbbi napokban - jelentette be hétfőn a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Ezért tudunk krízisben alvás és pihenés nélkül is tovább működni
Vaszily egyedül irányítja az Indamedia Csoportot, Ziegler kiszáll
A társtulajdonos a hónap végén távozik.