A forradalmian új műszerekkel felszerelt szondák háromdimenziós képeket közvetítenek majd a felhőképződésről, a CloudSat radarja ezerszer érzékenyebb az eddigi meteorológiai műholdakon használtaknál, így a NASA szakemberei választ kaphatnak többek közt az eső és a hó keletkezése kapcsán felmerült kérdésekre.
A globális felmelegedés szempontjából elengedhetetlen a felhők vizsgálata, hiszen ezek a légköri képződmények tükrözik vissza a napenergia nagy részét a Földre. Az A-train francia és amerikai együttműködés keretében megépített műholdjait április 21-én délelőtt tíz óra két perckor lövik fel az űrbe, hogy aztán a már fent tevékenykedő három másik űrszondával együtt hajtsák végre három éves küldetésüket.
Három dimenzióban fényképezik a felhőket a műholdak
Pénteken állítja pályára a NASA a Calipso és a CloudSat nevű műholdakat, amelyek a légköri folyamatokat vizsgálják majd.
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Végel László Kossuth-díjas író felháborodásában többször is billentyűzetet ragadott.
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani a volt oktatási államtitkár.