Az argentin és brazil tudósokból álló kutatócsoport egy Argentinában, Patagóniában talált 65 millió éves kígyócsontvázra alapozza elméletét. Ez az első olyan lelet, ahol a gerincoszlophoz keresztcsont is illeszkedik, ez utóbbihoz pedig lábak kapcsolódnak. A tanyulmány szerzői szerint a kígyók a szárazföldön alakultak ki, és később alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Sebastien Anesteguia és Bernardino Rivadavia nem az első azok sorában, akik a kígyók szárazföldi eredetének elméletét hangoztatják, de ők találtak először bizonyítékot a hipotézisre.
Nem a vízből jött a hátsólábas ásókígyó
Az első kígyók izmos hátsó lábakkal rendelkeztek és ástak is, de nem a vízből jöttek a szárazra – vélekednek kutatók a Nature magazin legfrissebb számában publikált írásukban.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.