Hosszú farok

Megrendelem a könyvet

A Britannicával ellentétben, ahol minden egyes szócikket felelős szakemberek tökéletesítenek, ellenőriznek és dolgoznak át, a Wikipédia szócikkei mindössze a „szerkesztés” gomb megnyomásával tűnnek fel a semmiből. A felhasználók által létrehozott tartalom természeténél fogva rendetlen és bizonytalan az egyes szócikkek – azaz mindennapi tapasztalataink – szintjén, globálisan nézve azonban már bámulatosan sikeres.

A Wikipédia a Google-hoz és a blogok millióinak kollektív tudásához hasonlóan a valószínűségi statisztika idegennek tetsző logikája alapján működik – nem a bizonyosság, hanem a valószínűség irányítja. Az agyunk azonban nem úgy épül fel, hogy a statisztika és a valószínűség elvei alapján gondolkozzunk. Mi tudni akarjuk, hogy az enciklopédia egyes szócikkei helytállóak-e vagy sem. Ha szakemberek – szerkesztők, tudósok, újságírók – keze van a dologban, akkor legalább tudjuk, hogy valakinek kötelessége ellenőrizni, pontosak-e az adatok.

Most azonban egyre inkább olyan rendszerektől függünk, amelyekért senki sem felelős: a tudás egyszerűen „megjelenik”, azaz úgy tűnik, mintha valahogy kiemelkedne a tömegből. Ezek a valószínűség alapján működő rendszerek nem tökéletesek, de statisztikailag optimalizáltak, így hosszú idő alatt és nagy számok esetén kiváló eredményt adnak. Ennek a globális hatékonyságnak viszont az az ára, hogy az egyes szócikkek szintjén előfordul használhatatlan kacat is.

De hogy lehet mindez jó, amikor rossznak tűnik?

„Hiteles”-e a Wikipédia? Hát, ami azt illeti, nem. De mi az, ami igazán hitelesnek tekinthető? A Britannicát átlagosan magasabb végzettségű szakemberek kisebb csoportja ellenőrzi. Meg kell hagyni, hogy kevesebb benne a színtiszta badarság vagy koholmány (ha van benne egyáltalán ilyesmi). De a Britannica sem tévedhetetlen. A Nature című tudományos folyóiratban 2005-ben megjelent tanulmány arról tudósított, hogy 42 tudományos témájú szócikket vizsgálva szócikkenként átlagosan négy hibát találtak a Wikipédiában, és hármat a Britannicában. Ráadásul a tanulmány közzétételét követően a Wikipédia hibáit rövid időn belül kijavították, a Britannica esetén viszont erre várni kell a következő kiadásig.

A Britannica legnagyobb hibái nem minőségi, hanem inkább mennyiségi és időbeli jellegűek. Bizonyos kategóriákban sekélyesnek bizonyul, míg másokban elavultnak. Hiányzik belőle több millió szócikk, amelyek a szerkesztési folyamatából adódóan nem is szerepelhetnek benne. A Wikipédia ezzel szemben szabadon bővíthető, tartalmazhatja a fentieket, és ezen kívül még sok egyebet. Ráadásul az online enciklopédiát folyamatosan frissítik.

A tömegek bölcsességére építő rendszerek mind kiterjedésükben, mind mélységükben szabadon bővíthetők. Mivel azonban ennek a bővülésnek egyes esetekben az abszolút bizonyosság feláldozása az ára, ezért az egyes eredményeket mindig némi fenntartással szabad csak elfogadni. A Wikipédia legyen az első, de ne a végleges információforrásunk. A tudás birodalmában végzett kalandozás kiindulópontjaként, ne a sziklaszilárd tények lelőhelyeként tekintsünk rá.

Ugyanez vonatkozik a blogokra is: összességében túlszárnyalják a főáramlatbeli médiát, csak éppen többet is el kell olvasni, mielőtt levonnánk a következtetést.

Hosszú farok

A Hosszú farok a bőség gazdaságtanáról, egy teljesen új üzleti modellről szól, amelynek hatalmát csak most kezdjük megtapasztalni, amikor a végtelen választék fényében végre szembetűnővé válik, mit is akarnak a fogyasztók, és miként szeretnének hozzájutni. Chris Anderson, a Wired magazin főszerkesztőjének – első ízben cikk formájában – publikált írása a „hosszú farok” jelenségről napjaink legnagyobb hatást gyakorló üzleti tanulmányává vált. Könyvében ezúttal feltárja, hogyan jutottunk el idáig, és milyen szédületes lehetőségek kínálkoznak az új alkotók, az új aggregátorok és az új ízlésformálók számára egyaránt. Számba veszi többek között a hírnév gazdaságát, a digitális készletet, a Wal-Mart hatást, a felhasználói közreműködésben rejlő lehetőségeket, és a kultúra felbomlását sok párhuzamos szálra. Bemutatja, miként érvényesül a hosszú farok gazdaságtana a játékpiactól a reklámozáson át egészen a konyhai kisgépekig. Felfedi a kilenc aranyszabályt, amelyek segítségével sikert arathatunk a görbe elnyúló farkának területét érintő piacokon.

A Wikipédia összességében vitathatatlanul a legjobb enciklopédia a világon: nagyobb, naprakészebb és sok esetben mélyrehatóbb, mint akár a Britannica. A lélegzetelállító szakmai és műveltségi színvonalú cikkeken kívül azonban rengeteg „csonk” (befejezetlen cikk), sőt automatikusan létrehozott nemkívánatos hirdetés is található.

A sokak által figyelemmel kísért, népszerű szócikkek esetén a Wikipédia figyelemre méltó ellenállást tanúsít a vandalizmussal és az ideológiai csatározásokkal szemben. Az IBM egyik tanulmányából az derült ki, hogy a leggyakrabban látogatott angol nyelvű Wikipédia szócikkekben – például az iszlámról szólóban – kevesebb mint 4 perc alatt helyreállítják az okozott károkat. Ez nem valamiféle hivatalos enciklopédia-rendőrség műve, hanem az önjelölt kurátorok profi-amatőr hadának azonnali reakciója. A rendszer minden várakozást felülmúlóan, pompásan működik. A Wikipédia növekedésével pedig még több szócikkre kiterjed ez a gyors öngyógyító mechanizmus.

Nem arra akarok kilyukadni, hogy minden egyes Wikipédia-szócikket a valószínűség elve vezérel, hanem arra, hogy az egész enciklopédiát ez vezérli. Kiváló esélyünk van arra, hogy helytálló, naprakész és pontos szócikket találjunk bármely adott témában, még ha egyenként megvizsgálva nem is kiváló minden szócikk. Más szóval, a Britannicában a minőség egy tízes skálán mondjuk 5 és 9 között mozog; az átlag 7. A Wikipédiában 0 és 10 között változik a minőség, és az átlag mondjuk 5. De mivel a Wikipédiában tízszer annyi bejegyzés található, mint a Britannicában, ezért a Wikipédia esetén mégis nagyobb eséllyel találunk használható szócikket.

A Wikipédia igazán kivételes vonása, hogy idővel egyre jobb kondícióba kerül, a sebei begyógyulnak, mivel az enciklopédiát gondozók hada éberen őrködik, és gyorsan ellentámadásba lendül, amint bármiféle fenyegetés jelentkezik.

Chris Anderson

„A Wikipédia készítésében mindenki közreműködhet, aki internethozzáféréssel rendelkezik. Valamennyien szakértők vagyunk valamilyen téren, és a Wikipédiának az a szépsége, hogy gyakorlatilag nincs olyan szűk terület, amelyről ne lehetne szócikket írni. Ebből a szempontból éles ellentétben áll a Britannicával. Ha kinyitjuk ez utóbbi enciklopédiát, és nem találjuk a keresett szócikket, vagy a talált szócikk hiányosnak tűnik, nem tehetünk mást, mint hogy bosszankodunk, vagy levelet írunk a szerkesztőnek (aki úgysem fog válaszra méltatni). A Wikipédiában azonban kijavíthatjuk a hibát, vagy pótolhatjuk a hiányosságokat. Ebben rejlik a különbség: passzív bosszankodás helyett aktív részvételre nyílik lehetőség. Átfogalmazhatjuk az időjárásról szóló régi viccet: mindenki panaszkodik az enciklopédiára, de most végre tehetünk is valamit”.

Az enciklopédiakészítés hagyományos módszere – hivatásos szerkesztők, tudós írók és lektorok közreműködésével – a tökéletességre törekszik. Ritkán éri el, de a pontosság és a világosság igénye olyan eredményhez vezet, amely következetes és megbízható, viszont hihetetlenül időigényes és költséges az elkészítése. Hasonló a helyzet a hivatásos kiadói ágazat legtöbb egyéb terméke esetén is: joggal várhatjuk el, hogy egy könyv lapjainak mindkét oldalán nyomtatott szöveget találjunk, és a szövegben többé-kevésbé jó legyen a helyesírás is. Egy bizonyos minőségi határt minden kiadvány elér.

Az enciklopédia klasszikus modellje a műveltség jóváhagyott összefoglalása. Egyrészt a szaktekintélyek által elfogadott alapkánon alkotja, másrészt az egyre rövidülő szócikkek, mígnem a Britannica tudorai kimondják, hogy „Ez már nem méltó arra, hogy bekerüljön.”. A klasszikus enciklopédia itt véget ér. A Wikipédia viszont tovább folytatódik.

A Wikipédia valódi csodája abban rejlik, hogy az amatőr felhasználói bejegyzések és szerkesztések nyilvános rendszere nem torkollik anarchiába. Megtalálható benne a minden világszínvonalú referenciamunkára jellemző, valamennyi megszokott szócikk, és ezen kívül többszázezer szokatlan bejegyzés, a kvantummechanikát tankönyvi mélységig tárgyaló írástól kezdve a képregény-figurák életrajzáig. Másképp fogalmazva: az összes sláger, valamint rengeteg piaci rés.

A Wikipédia bizonyos értelemben a Rhapsody, a zenei oldal megfelelőjének is tekinthető. Vegyük a legnépszerűbb 1000 szócikket, amelyek minden enciklopédiában megvannak: Julius Caesar, második világháború, statisztika stb. Ezek a slágerekhez hasonlítanak. Ezen a téren a Wikipédia versenyképes, hiszen a területük legkiválóbb szakembereinek jól megírt, hiteles szócikkeit tartalmazza, akik az alapos műveltségükből adódóan könnyedén sorakoztatják fel a tényeket. A Wikipédia-modell fő előnye e szócikkek esetén abban rejlik, hogy mindig naprakészek, korlátlan terjedelműek, és vizuális segédleteket (például fényképeket és diagramokat), valamint a máshol található segédanyagokra való hivatkozásokat tartalmazhatnak, és talán abban, hogy jobban képesek érzékeltetni az alternatív nézeteket és a vitatott kérdéseket.

A görbe közepén, az 1000. szócikktől a Britannica terjedelmének végéig, a 80 000. szócikkig szűkebb témák következnek: császármetszés, Okinawa, regresszióanalízis stb. A Wikipédia-modell itt kezdi maga mögött hagyni a vetélytársait a szakmai versenyben. A korlátlanul rendelkezésre álló helyből adódóan a Wikipédia-szócikkek általában hosszabbak és átfogóbbak. Miközben egy átlagos Britannica-szócikk hossza 678 szó, több mint 200 000 Wikipédia-szócikk (több mint két teljes Britannica) ennél nagyobb terjedelmű. A külső forrásokra mutató linkek és a frissített információ közben kulcsfontosságú előnnyé lép elő, miközben a Wikipédia a további kutatások kiindulási pontjává válik.

Azután következik a hosszú farok területe, a 80 000. szócikktől a milliomodikig. Ezek a Wikipédia olyan szócikkei, amelyeknek a feldolgozását más enciklopédiák meg sem kísérlik. Ezek a szócikkek – Caesar-rejtjel, löncshús, Spearman-féle korrelációs együttható – a Wikipédia (szenvedélyes szakértők keze alól kikerült) legjobb írásaitól a legrosszabbakig terjednek. Ez utóbbiak közé tartoznak az önreklámozások, bosszúálló és bolondozó szövegek. Bár sok kritika a legrosszabb szócikkeket emeli ki, a Wikipédia hosszú farkon található részének az a legfontosabb vonása, hogy olyasmit tartalmaz, ami sehol másutt nem lelhető fel. A legkomolyabb tudománytól a legaktuálisabb politikai hírekig a Wikipédia odáig megy, ahová – a papír vagy a DVD korlátai között megrekedt – más enciklopédiák már nem tudják követni. A Britannicában (még) nincs szócikk a hosszú farok piacairól, a Wikipédiában viszont nemcsak jól megírt és alapos, hanem ráadásul 1500 szavas terjedelmű cikk olvasható róla (pedig én egy szót sem írtam az 1500-ból!).

A Wikipédia lelkes szerzőit általában magával ragadja, felszabadítja és ösztönzi az a lehetőség, hogy beavathatják a nagyközönséget egy-egy általuk ismert és szeretett témába. A szerzők köre az amatőrök előretörésével, az enciklopédiaírás egyszerű eszközei: a böngésző és az internethozzáférés demokratizálódása következtében röpke 5 év alatt több ezerszeresére bővült.