A jövő űrhajója? © NASA

Michael Benson író, a Beyond: Visions of the Interplanetary Probes című könyv szerzője a Washington Postban megjelent írásában hangsúlyos kritikát fogalmazott meg az űrállomás jelenlegi funkcióival szemben. A közel 425 köbméternyi életteret, 10 modult, munkaállomásokat, a javításokat végző kanadai robotkart, valamint az öt űrhajós ellátását lehetővé tévő rendszereket figyelembe véve Benson szerint csak kisebb átalakításokra lenne szükség, hogy akár a Mars-misszióra is alkalmassá váljon a nemzetközi együttműködésben épülő űrállomás.

A focipályányi objektum, amely 156 milliárd dolláros költségével az világ egyik legdrágább mesterséges építménye, ennek ellenére eddig viszonylag kevés kézzel fogható tudományos eredményt produkált, ár/érték aránya ilyen formán meglehetősen alacsony.

Benson úgy érvel, ha már egyszer az űrállomást kikiáltották az űrbe tartó emberiség „ugródeszkájának”, akkor többre volna hivatott, mint, hogy alacsony Föld körüli pályán keringve fogadja a néhány hónapra érkező asztronautákat és esetenként egy-egy pénzes űrturistát.

Az ISS ugyanis már most potenciális bolygóközi űrjármű. Hiányzik róla a hajtómű és a kormányzást lehetővé tévő szerkezetek, de ezek később csatlakoztatható elemek. Külsőre ugyan nem emlékeztet a hollywoodi filmek elegáns és áramvonalas űrhajóira, enneke ellenére úgy van tervezve, hogy időnként egy űrsiklóra, vagy egy orosz Szojuz modulra kapcsolódva módosítsanak a pályáján, tehát a mozgatása is megoldható.

A szkeptikusok Benson szerint azzal érvelnének, hogy a NASA jelenleg is futó Constellation nevű programja éppen a bolyógközi utazások megvalósítására – vagy legalábbis azok előkészítésére – irányul. Emellett aggódhatnának az ISS raktárainak mérete, valamint az űrállomás több mint 471 tonnás tömegének mozgatásához szükséges üzemanyag miatt.

A szakíró úgy véli, mindegyik problémára van megfelelő megoldás. A Constellation program keretében készülő Ares rakéták és Orion kapszulák segítségével elképzelhető az űrállomás irányítása és alapanyagokkal való ellátása. Utóbbival a gigantikus űrlabor mozgatása megoldható lenne. Annak ellenére, hogy az Orion hajtőművei korántsem elég erősek, azonban az ISS már eleve a nyílt űrben van, ezért nincs szükség olyan rakétákra, amelyek képesek legyőzni a Föld gravitációs erejét. Emellett az amerikai és a japán űrprogramok keretében végzett kutatások emglepően jó eredményeket értek el az ion-hajtóművek fejlesztése terén. Ezek a motorok a folyékony hajtóanyagú rakéták helyett olyan hosszan tartó, alacsony erejű energiát produkálnak, amely tökéletesen elegendő a súlytalanságban történő mozgásra.

Amire nagy szükség lenne az egy önjáró „partraszálló” modul, amellyel például a Mars-körül pályára állított ISS-ből az űrhajósok leereszkedhetnének a vörös bolygó felszínére, vagy különálló megfigyeléseket végezhetnének, miközben kollégáik az űrállomás fedélzetén a napi rutinnal vannak elfoglalva.

A költségek fedezésére elengedhetetlen a nemzetközi összefogás, s Benson szerint ezen a téren kulcsfontosságú a Bush-kormányzat által szűkszavúan visszautasított kínai támogatás. A szakíró úgy véli, nyitottabb amerikai hozzállással jelentős lökést kaphatna a már eleve nemzetközi hátterű ISS-program.