A világűr meghódítása évszázadokon át álomnak tűnt csupán, s számtalan tudományos-fantasztikus regény alapjául szolgált. A rakétarepülés és az űrhajózás elméleti alapjait a 19. század végén az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij fektette le, az első folyékony hajtóanyagot használó rakétát 1926-ban az amerikai Robert H. Goddard, az első, a világűr elérésére képes rakétát 1942-ben a német Wernher von Braun (a náci rakétaprogram, majd az amerikai űrprogram vezetője) építette meg.

A hidegháború idején a két nagyhatalom versenyfutása a világűrre is kiterjedt, hiszen az itt elért sikerek óriási propagandagyőzelmet is jelentettek. Az első meneteket a szovjetek nyerték, hiszen ők lőtték fel az első műholdat, majd éppen ötven éve Jurij Gagarin személyében szovjet állampolgár járt először a kozmoszban. Az "űrsokk" hatására óriási erőforrásokat mozgósító Egyesült Államok 1969-ben törlesztett, amikor Neil Armstrong első emberként lépett a Holdra.

A szovjetek szerettek volna mihamarabb visszavágni, ezért úgy döntöttek, hogy űrállomást építenek. Ezt már korábban is fontolgatta mindkét űrhatalom, igaz inkább katonai céllal, s mindkét részről készültek tervek is. A szovjetek erre és a már sikeresen berepült Szojuz űrhajókra alapozva építették meg a Szaljutot. A 19 tonnás, 15,8 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű űrállomás három részből - egy kisebb és egy nagyobb munkaterületből és egy dokkoló komponensből - állt, az eredeti Zarja (Hajnalpír) nevet közvetlenül a fellövés előtt változtatták meg.

Szaljut-1

Az űreszközt 1971. április 19-én indították Bajkonurból Proton hordozórakétával. Az első, háromtagú személyzet négy nappal később a Szojuz-10 fedélzetén startolt, s egy nappal később érkezett meg az űrállomáshoz. A dokkolás után azonban mechanikai problémák miatt nem tudták kinyitni az átjáró ajtót, így 5 és fél órán át tartó közös repülés után dolgavégezetlenül tértek vissza a Földre. Akkor úgy tűnt, hogy balszerencséjük volt, de az ezt követő események fényében akár szerencsésnek is tűnhettek. Az 1971. június 6-án fellőtt Szojuz-11 utasai ugyanis sikeresen dokkoltak és át is szálltak az űrállomásra, ahol 22 és fél napig dolgoztak, számos tudományos kísérletet végeztek el. A leszállás látszólag rendben történt meg, a kabint kinyitva azonban az űrhajósokat holtan találták. Mint a vizsgálat során kiderült, visszatéréskor az űrhajó légnyomás-kiegyenlítő szelepe meghibásodott, a levegő kiszökött és a sportöltözéket viselő asztronauták megfulladtak. Azóta szigorú előírás, hogy az űrhajósoknak a start és a landolás során is viselniük kell a szkafandert.

A programot a tragédia után felfüggesztették, a Szojuz űrhajókat áttervezték. A Szaljut-1 ennyi időt nem bírt ki a világűrben: 1971. október 11-én bekapcsolták fékező hajtóműveit, majd a Csendes-óceán felett belépett a légkörbe és megsemmisült. A szovjet űrprogram során a polgári célú Szaljut 6-ot és 7-et a moduláris szerkezetű Mir követte, az amerikaiak a Skylabot építették meg. Az elmúlt években az űrhatalmak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, közösen dolgoznak.