szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Világszerte változást hozhat a közösségi oldalakra az amerikai hírszerzési törvény reformja. Ha megszavazzák, akkor jönnek terrorizmust jelentő gombok a közösségi oldalakra.

Az amerikai szenátus Biztonsági Bizottsága nemrég hagyta jóvá a 2015-2016-ra vonatkozó Hírszerzési törvényt, aminek van egy érdekes passzusa. A hírek szerint a törvényhozók szeretnék elérni, hogy a közösségi oldalak az eddigieknél jóval tevékenyebben vegyenek részt a terrorizmus elleni harcban. A bizottság elnöke Richard Burr és az alelnök Dianne Feinstein bejelentése szerint például a Facebooknak, a YouTube-nak és a Twitternek is a legfőbb ügyész felé kellene jelenteniük, ha a terrorizmusra utaló jelekkel találkoznának.

©

A bizottság 15-0 arányban megszavazta a tervezetet, azt még a teljes szenátusnak is jóvá kell hagynia. Egy meg nem nevezett forrás korábban a The Washington Postnak úgy nyilatkozott, a törvény csupán azt erősíti meg, amit a közösségi oldalak már egyébként is megtesznek: a felhasználók posztjainak monitorozását. Hogy ez utóbbi alatt pontosan mit kell érteni, az egyelőre még nem tisztázott. A lap egy másik forrása viszont azt mondta, ha a törvényt megszavazzák, az a telefontársaságokra már egyébként is vonatkozó szabályozást terjeszti ki a közösségi oldalakra.

Hogy pontosan hogyan fogják ezt a fajta megfigyelést kivitelezni, egyelőre nem tudni, de nagy a valószínűsége annak, hogy a Facebook és Twitter a felhasználók segítségét kéri. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a terrorgyanús bejegyzéssel találkozó felhasználók egy erre szolgáló gomb segítségével jelezhetnek az üzemeltetőknek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A kiirthatatlan legyek felfalják a lelket is - Sartre háborús drámája az Örkény Stúdióban

A kiirthatatlan legyek felfalják a lelket is - Sartre háborús drámája az Örkény Stúdióban

Egy pakisztáni repülő miatt riasztották a honvédség Gripenjeit

Egy pakisztáni repülő miatt riasztották a honvédség Gripenjeit

50 ország, 80 ezer fertőzött: interaktív térképre vittük a koronavírus terjedését

50 ország, 80 ezer fertőzött: interaktív térképre vittük a koronavírus terjedését